8 konkrét mód az Evangélium hirdetésére
Keresik, ahogyan a Szent Grált keresték. Minden keresztény, a hitterjesztők, az Istent nem ismerő környezetben élő személyek, mind arról álmodnak, hogy találjanak egy olyan módot az Evangélium terjesztésére, amely „biztosan beválik”.
A keresztények megbízatása az Evangélium hirdetése, ahogyan ezt a Biblia közli az Apostolok Cselekedeteiben (1, 8).
„Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”
De a Biblia nem ad egyértelmű módszert az Evangélium hirdetésére. Ellenkezőleg! Pál apostol maga mondja, hogy bármi legyen is a mód, csak hirdessék az Evangéliumot. „Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök és a jövőben is örülni fogok neki.” (Fil 1, 18)
Az Evangélium hirdetése környezetünkben számtalan módon lehetséges. Közülük nyolc lehetőséget ajánlunk. Nos, megtaláljuk ezek között a számunkra legmegfelelőbbet?
1. Csendes befolyásolás, a mindennapi élet során
Ez elég egyszerű, de tartós elkötelezettséget kíván meg, hosszú távon.
Az Evangélium ilyen hirdetése vezérfonal a személyközi kapcsolatokban. Hosszútávú kapcsolatban vagyunk valakivel. Nem rejtegetjük a hitünket, de nem is beszélünk róla naponta, csupán megmutatjuk környezetünknek, barátainknak, szomszédainknak, milyen az, keresztény módon élni. És készenlétben kell állni arra a napra, amikor valakinek kérdése van, vagy bármi személyes igénye a hit kérdéskörében. Talán mi vagyunk az egyetlen Biblia, ami valaha a kezükbe kerül.
2. Frontális megközelítés
Ezt a módszert akkor kell inkább alkalmazni, amikor csekély annak a valószínűsége, hogy az illető személyt viszontlátjuk. Amikor valami különleges érzésünk van az illető felé, felbuzduló szeretet, az a vágy, hogy ne lássuk eltávolodni Istentől. Ilyen esetben gyorsan belevágunk a téma elevenébe. Egyenesen kimondjuk az illető hiányérzeteit és a kereszt üzenetét. Célozzunk középre, kitérők nélkül. Mutassunk rá egyenesen a bűnös állapotára, a lélek hivatására, a Jézus halála révén elnyert üdvösségre.
Vigyázzunk, maradjunk óvatosak. Nehogy ártsunk mások módszereinek, akik a szelídebb megoldást választják.
3. Kultúra elhintése, hogy termékennyé váljék a talaj
Pontosan ezt akarják tenni a szabadidőt és szórakozást célba vevő médiák, az információ és a kommunikáció szakemberei. A mi célunk az Evangélium láthatóvá tétele. Ehhez a média figyelmét rendszeresen rá kell irányítani. E cél eléréshez a keresztény közösségek támogatása kell. Amint egy keresztény hittel foglalkozó folyóirat vagy könyv megjelenik az újságárusoknál vagy a könyvesboltokban, meg kell vásárolni, ami jelzi az árusítónál, hogy van kereslet a kiadványra. Ugyanúgy a mozikban megjelenő filmek esetében. Vagy a nagyszámú keresztény koncerteknél. Ha tehát van érdeklődés, forgalom, rendelnek még, még többet fognak kínálni. A közönség folyamatosan rájön, hogy a keresztény hit nem mellékes jelenség, hanem a társadalom valós része, A kereszténység felelős azért, hogy magához vonzza az érdeklődést azoknak jövőbeni üdvére, akik még nem ismerik az Evangélium örömhírét. Ezek a viselkedésformák fogyasztói, sőt „militáns” jellegűek, amiket el kell sajátítanunk.
4. „Klasszikus” igehirdetés, templomban
Szentbeszédek, homíliák, Bibliamagyarázatok – megannyi jó alkalom az Evangélium hirdetésére és elmélyítésére a résztvevőkben. Az esküvők és temetések kulcsfontosságú lehetőségek, olyan helyszínek, ahol az Evangélium hirdetése jól odaillő.
5. Jelenlét az interneten
A keresztény oldalak látogatása jelzést ad a Google-nak, hogy ezek az oldalak különösen keresettek. Ezzel részesei leszünk annak, hogy a keresési találatok listáján feljebb kerüljenek. Osszuk meg – megfelelő bölcsességgel és mértékkel – azokat a klipeket, cikkeket, idézeteket barátainkkal, akik nem ismerik az Istent a szociális hálón. Ez egy mód arra, hogy kimutassuk, mi is olyanok vagyunk, mint ők, de van valami többletünk is!
6. Kollektív cselekvéssel hirdetni az Evangéliumot
A franciaországi Valence-ban például a régió templomai összefognak és évente egyszer egy óriási barbecue (grillező) összejövetelt rendeznek, mindenki számára, aki csak részt óhajt venni, a város egyik kereskedelmi csomópontjában. Ez egyszerű alkalom arra, hogy tanúságot tegyünk az Evangéliumra jellemző nagylelkűségről. Sok városban december 24-én este a templomok megrendezik a „Szív Karácsonyát”, hogy igazi karácsonyi ünneplést nyújtsanak mindazoknak, akik kívánják. Ha a helyi kapcsolatokban az év folyamán nem adódott probléma, az állami szociális szolgálatok általában jóindulatúak, és szívesen elküldik támogatottjaikat az ilyen kezdeményezésekre.
7. Megközelíteni az embereket életük „döntő” pillanataiban
Sok ilyen pillanat van, amikor meg lehet célozni az embereket olyan helyzetekben és pillanatokban, amik kedveznek az elmélyült gondolatoknak. Ha az emberek élete kizökken a szokott kerékvágásból, utaznak vagy máshova kerülnek, fogékonyabbá válnak a lelki tárgyú gondolatok iránt. Így a tábori lelkészek, a repülőterek, börtönök, kórházak lelki gondozói vagy azok, akik a szállodai szobákba ingyenesen Bibliákat helyeznek el, azt a szerepet töltik be, hogy figyelmező tanúságtevők legyenek a megfelelő időben és helyen.
8. Kézzelfoghatóvá tenni az Evangéliumot csodákkal és gyógyulásokkal
Meglátogatni egy beteget, imádkozni érte és megélni felgyógyulását.
Megfontolni, hogy az Evangéliumot hirdetni kell minden áron, akár kedvezőek a körülmények, akár nem. Ellenállni annak, hogy az Ellenség akár egy talpalatnyival is előbbre nyomulhasson. Ez azoknak a jelszava, akiknek vérében van az evangelizáció.
Írta: Pascal Portoukalian
Forrás: infochretienne.com
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Boldog, aki megérti a Jézus Krisztus tanításait. Boldog, aki a sajátjának tudja mondani az olyan boldogságokat, mint a lelki szegények boldogsága, a sírók boldogsága és az azoknak a boldogsága, akiket üldöznek az igazságért.
A békeszerzők meg kell tanulják, hogy Jézus Krisztus nem úgy adja az ő békéjét, ahogy a világ adja.
Jézus Krisztus kijelenti, hogy nem békét hozni jött a földre, hanem kardot. Ellenségeskedést szerezni jött az apa és fia, az anya és lánya, az anyós és meny, az após és vő között. “Miattam ellensége lesz az egész háza népe annak, aki engem követ” – jelentette ki Isten Fia.
Az Isten beszéde az a kétélű éles kard, amelyet hozott Jézus Krisztus. A Jelenések könyvében is az egyik legfontosabb ismertető jele a Jánosnak látomásokban megjelenő Krisztusnak az, hogy a szájából “hosszú éles kard jön ki. Ezt azonosítani szokták az evangéliumban kijelentett béke helyett kardot/fegyvert hozó Jézus Krisztussal.
“Isten szava élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, amely elhat a csontok és a velők megoszlásáig, megítéli a gondolatokat és a szív indítékait.” (Zsid 4:12)
Ennek a kardnak a kezelését meg kell tanulni, mert amennyiben kétélű, képes visszavágni is a forgatójára. Ezért úgy meg kell tanulnia kezelni a forgatónak ezt a kardot, hogy lehetőleg minél kevesebbet vágjon vissza. A kard kezelése elvonatkoztatott értelemben az Isten beszédének, az Isten országa jóhírének a szólását jelenti. Ezt kell visszavágás mentes szinten tudni kezelni.
A boldog mondásoknak az irgalmasokra és szelídekre való vonatkoztatása éppen egybeesik az élő és mindenható, igaz és örökkévaló Isten akaratával. “Tanuljátok meg, hogy irgalmat akarok és nem áldozatot.” (Mt 9:13)
“Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok a lelketeknek.” (Mt 11:28-30)
Megjelentette neked oh ember, hogy mit kíván tőled a te Istened: Csak azt, hogy szeressed az igazságot, cselekedd az irgalmasságot és járj alázatosan a te Istened előtt.” (Mi 6:8)
Jézus Krisztus az írástudókat és farizeusokat ostromló beszédében is az irgalmasságot és az ítéletet kihangsúlyozta.
“Megadjátok a tizedet mentából, kaporból és paréjból, de elhagyjátok azokat, amelyek nehezebbek a törvényben, az irgalmasságot a hűséget és az ítéletet, pedig ezeket kellene gyakorolni, s amazokat sem elmulasztani.” (Mt 23:23)
De mi az igazság? A Jézus főpapi imájában találjuk meg az igazságnak az Isten beszéde szerinti legrövidebb meghatározását: “Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság.” (Jn 17:17)
Jézus Krisztus a János szerinti evangéliumban leírt hét önazonosító kijelentése közül az egyikben éppen önmagát nevezi igazságnak: “Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis általam.” (Jn 14:6) Ez az emberiség történetének a legnagyobb kijelentése. Kizárás létezik ebben a kijelentésben és ráadásul kettős kizárás. Az egyik az Atyához menés kizárása, amely a másik kizárással is összefüggésben van. A másik kizárásban éppen az a személy van azonosítva, akin kívül nem lehetséges az Atyához jutás, aki éppen nem más, mint aki értem, érted, a teljes emberiségért, az emberiségnek a bűn bilincseitől való megszabadítása érdekében az életét adta, aki a világ Megváltója, az Isten szeretett egyszülött fia, az Atya felkentje, maga Jézus Krisztus.
Az Efézusiaknak írt levélben a lelki harc teljes fegyverzetének leírásánál a mellvas van az “igazság mellvasának” nevezve. (Ef 6:14)
A nyolc boldogság közül kettő van közvetlenül a mennyek országa tulajdonosaival azonosítva: A lelki szegények és akik üldözést szenvednek az igazságért.
Ez az igazság, amelyért üldözést szenvednek, szintén a Jézus Krisztus kijelentése szerint jóval felül kell múlja az írástudók és farizeusok igazságát: “Mert mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. (Mt 5:20)
Ezen a mennyek országából való kizárással kapcsolatos kijelentésen túl, legalább még kettő, de talán három is van a Jézus Krisztus beszédében.
“Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18:3) Ebben a kijelentésben már bele van foglalva a megtérés gondolata, amely a “teljes Írásban”, valakinek a megszámolása szerint százötven háromszor fordul elő (71-szer a Kr előtti iratokban és 82-szer a Kr utániakban) Erről is lehet tájékozódni, hogy egy kizáró jellegű tennivaló az ember életében a megtérés.
“Miután Jánost tömlöcbe (börtönbe) vetették, elment Jézus Galileába, prédikálta az Isten országának evangélumát, és mondta: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa, térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. (Mk 1:15)
Egy másik a mennyek országából való kizárásra vonatkozó kijelentése Jézusnak a Máté szerinti evangélium 7. fejezetében van leírva: “Nem mindenki , aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7:21)
És egy következő, a mennyből való kizárással összefüggésben levő kijelentés az újonnan születéssel van kapcsolatban:
“Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektő, nem mehet be az Isten országába.(Jn 3:5)
Azt a következtetést lehet levonni, hogy a lelki szegények és azok, akiket üldöznek az igazságért, azok megtért, újjászületett emberek kell legyenek, olyanok, akiknek az igazságossága felül múlja az írástudók és farizeusok igazságosságát és akik nem csak mondják: “Uram, Uram, hanem a gyakorlati életben is kinyilvánítják az élő Isten akaratának a cselekvését.
A “hegyi beszéd” nyolc boldog mondásából talán a jelenlegi okfejtésből a “tiszta szívűek maradtak ki, akikről Jézusnak az a kijelentése, amely szerint: “Ők az Istent meglátják.” (Mt 5:8) Azt gondolom, ez egy változata az abból az ígéretből részesedőknek, mint akiké a mennyeknek országa. Ez talán csak a túl sokszori megismétlés nyelvhelyességi vonatkozásában van a másik kettőtől eltérően megfogalmazva, de nem utolsó sorban a keresztények hitének a legalapvetőbb tétele is mintha benne lenne ebben a kijelentésben, nevezetesen a láthatatlanokra nézés alapelve. Aki a láthatatlanokra néz, az a szívét tisztán tartja és meglátja az Istent. “Mondta neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek. “Mert bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amiket ti láttok, és nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, és nem hallották.”(Mt 13:17)
“(Mert hitben járunk, nem látásban) (2Ko 5:7)
Ezek szerint az élő Istenbe vetett hitnek, amelyet a szívet melengetőbb “bizalom” szóval is szoktak fémjelezni, először is a gyakorlati életben való magnyilvánulónak kell lennie, azután pedig az emberi érzékszerveken, – mint amilyen a látás, hallás, akár a tapintás – túlinak is kell bizonyulnia.