Akadhat-e jó ok arra, hogy nyaraláskor kihagyjuk a szentmisét?
Néha szívesen kihagynánk a vasárnapi misét, hogy inkább a pihenésnek hódoljunk a tengerparton, viszont a nyári vakáció nem mentesít a templomba járás alól.
Ha elutazunk nyaralni, és otthonunktól távol élvezzük a pihenést, csábító lehet „megfeledkezni” a vasárnapi szentmiséről. Talán csak ki akarjuk végre aludni magunkat, netalán egyáltalán nem fér bele a programunkba, és nem akarjuk emiatt megszakítani a szabadidős kedvteléseinket. Bármilyen kifogást is találunk, a nyaralás sokkal egyszerűbbnek tűnik e vasárnapi feladat nélkül. Viszont Isten ezt nem éppen így látja.
A hatályos Egyházi Törvénykönyvben ez áll a vasárnapi kötelezettségről:
„Vasárnap és más kötelező ünnepeken a hívők kötelesek szentmisén részt venni.”
CIC 1247
Ez pedig azt jelenti, hogy minden katolikusnak, aki nincs akadályoztatva, mindent meg kell tennie, hogy részt vegyen a szentmisén. Természetesen adódhatnak olyan kivételes körülmények, amelyek megakadályozzák, hogy valaki részt vegyen a szentmisén. Mondjuk, ha a településen, ahol éppen vagyunk, nincs katolikus templom. De csupán a vágy, hogy inkább a tengerparton lazítsunk, nem elfogadható indok a vasárnapi mise kihagyására, ha egyébként elérhető lenne számunkra.
Az Istennek szánt idő
Az Egyház azért helyez nagy hangsúlyt erre a kérdésre, mert rendkívül fontos, hogy vasárnaponként időt szakítsunk Istenre, és úgy imádjuk Őt, ahogyan azt várja tőlünk. Szent II. János Pál pápa a Dies Domini kezdetű apostoli levelében minden katolikust arra buzdít, hogy szítsák fel szívükben a minden vasárnapi Eucharisztia iránti elkötelezettséget.
Alapvető jelentőségű, hogy minden hívő legyen meggyőződve arról, hogy nem élheti hitét teljes közösségben a keresztény közösséggel anékül, hogy részt ne venne rendszeresen a vasárnapi Eucharisztiában. Hogy az Eucharisztia teljesen megvalósítja azt a tiszteletet, mellyel az emberek tartoznak Istennek, s hogy nincs párja a vallásos tapasztalatok között, különösen is kifejeződik a Föltámadott akaratának engedelmeskedő közösség vasárnapi összejövetelében. Az Úr ugyanis adni akarja Igéjének világosságát és tulajdon Testének eledelét, a megváltás állandó szentségi forrását. A kegyelem, ami ebből a forrásból fakad, megújítja az embereket, az életet, a történelmet.
Dies Domini 81.
Lehet, hogy nyaralás közben könnyebb lenne kihagyni a vasárnapi szentmisét, azonban azt tudnunk kell, hogy ezzel azt a kegyelmi forrást áldozzuk fel, amelyet Isten a minden vasárnapi Eucharisztiában adni akar nekünk. Ezért tehát a vasárnapi misére járás kötelezettségét elsősorban ne valami ránk kényszerített dolognak tekintsük, hanem meghívásnak a Jézus Krisztussal való mélyebb kapcsolatra.
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia
INRI,
itt valami tévedésröl van szo. Aki eucharisztia közösségi kötelezetsęgröl szol az valamit nem értett és érzett meg. Ez nem kötelezö…ha te nem akkor én sem alapon….
Itt az emberek boldogságága a fontos. Amikor megáldozok akkor az öröm, ujjongás, erö, bizalom, tánc, mert megmenekültem… Az egypitomi fogságból, ahol rabszolga voltam…husos fazekak mellett hogy erös legyek a rabszolgamunkához…Az áldozás után pedig életre keltem. A Jezus vérével (barany) megkent ajtaju otthonomat elkerüli a halál angyala…La Chaim=az életre…Ezt a 12 analfabéta zsido halásztol tanultam….én a nemzsido is boldog lehetek a husvęti (pesch)-i lakoma által. Mert mit ünneplünk ma? A szentmisében? A szabadságunkat, örömünk okát a feltámadott Jézust. Aki visszajött onnan. Testét nem ęrte rothadás. Aki egyedül képes lesz engem is feltámasztani, ha én is akarom. A szentáldozās öröme által…A hęt elsö napján, amikor ö is feltámadt….Ezért érdemes ęlni ęs halni is…a vasárnapi örömünnepen utána pedig benne megpihenve…(megj. A férj ezt Sabbath- kor a zsidoknāl a nejével ünnepli meg) Osli mosolygos Madonna Könyörögj érettükk.
Köszönöm!