A szentmise mindenkié – nem csupán az értelmiségi keveseké
Jézus a római birodalom Júdea tartományában töltötte életét, ahol négy nyelvet használtak: a latint, a koiné görögöt, az arámi nyelvet és a hébert.
A latin volt Róma hivatalos nyelve: ezt használták a politikusok, az államigazgatásban dolgozó tisztviselők és a katonaság. A koiné görögöt fő nyelvként Júdeában használták a közigazgatásban és a különböző kultúrák közötti kereskedelemben. Az arámi nyelv volt Júdea anyanyelve, a héber pedig a vallási szövegeknél használt szent nyelv.
Ezek közül a nyelvek közül Júdeában a közigazgatási ügyekben a koiné görögöt használták a leggyakrabban, és valószínű, hogy Poncius Pilátus görögül beszélt, és Jézus is értette ezt a nyelvet.
A latin felváltja a görögöt
A korai egyházban az Eucharisztia megünneplésére rejtett, titkos helyeken, például házakban és katakombákban került sor.
A liturgia nyelvei Keleten és Nyugaton egyaránt a görög, az arámi és a latin voltak, közülük míg a legkevésbé használt nyelv a latin volt.
Azonban a 2. század vége felé I. Viktor pápa bevezette a latint a hivatalos nyugati liturgiába, míg Keleten változatlanul a görög maradt a fő liturgikus nyelv.
Ettől kezdődően Nyugaton a latin kezdett a görög helyébe lépni a római liturgia elsődleges nyelveként, és a 4. század végére a görög ki is került az általános használatból.
I. Damasus pápa ezután elkészíttette a Biblia latin nyelvű Vulgata-fordítását, és elrendelte, hogy a római misén térjenek át a latin nyelv használatára.
A latin nyelv akadállyá válik
Ez jelentős változást jelentett az egyház liturgikus nyelvében, mivel az átlagos római keresztény polgár nem értette volna meg a latin misét, hiszen annak jellege egyre bonyolultabbá és stilizáltabbá vált.
A latin mise kezdett eltávolodni a hívők által értett, mindennapi népnyelvtől (a vulgáris latintól), és nyelvezete egyre inkább „szent nyelvvé” vált, amely stilizált beszédmódot használt összetett teológiai gondolatok kifejezésére.
Valójában így a latin mise a papok és az értelmiségiek kiváltságává vált, miután a latin nyelv a különböző területeken a 600-750-es évek körül immár nem volt a lakosság beszélt anyanyelve.
Ettől kezdve a latin mise egyre inkább eltávolodott a köznéptől.
A keleti egyház által bejárt út
Míg a latin mise eltávolodott a nyugati gyülekezetektől, a keleti mise esetében – melyet Isteni Liturgiának neveznek – ez nem így történt.
Az Isteni Liturgia megőrizte alapvető szerkezetét, miközben alkalmazkodott a kulturális és nyelvi környezethez. Szövegét a 8. században lefordították arab nyelvre, 866-ban pedig szláv nyelvre.
Így a keleti egyház a liturgiáját a különböző közösségekhez igazította, míg a nyugati egyház eltávolította a köznéptől.
Ez a kérdés egyike volt az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadáshoz vezető számos tényezőnek.
A II. Vatikáni Zsinat új liturgiája
A latin misék egészen 1969-ig folytatódtak, amikor is VI. Pál pápa kihirdette a Novus Ordo liturgiát.
Ez volt a római rítus II. Vatikáni Zsinat szerinti formája, amelynek célja az volt, hogy elősegítse a liturgia jobb megértését a világi hívek körében, és ennek eredményeként aktívabb részvételre serkentse őket.
Az evangélium üzenete Jézus üzenetét adja át minden nemzet minden emberének. Nem csupán egy válogatott szellemi elithez, az értelmiségi kevesekhez szóló üzenet.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Flashes of Insight
