40 éve követték el II. János Pál pápa ellen a merényletet
1981. május 13-án érte terrortámadás II. János Pál pápát. Az évfordulóra Virt László írásával emlékezünk.
A merénylet után a pápa arra kérte az embereket, hogy imádkozzanak a merénylőért, majd 1983-ban a börtönben meglátogatta Ali Agcát.
A nyomozás során arra derült fény, hogy a merényletet Zilo Vassilev, a kommunista Bulgária római nagykövetségének katonai attaséja irányította. A nyomozás adatai szerint két merénylő ment be a Szent Péter térre, a másiknál robbanóeszköz volt, és a terv szerint azt felrobbantva okoztak volna pánikot, ami alatt eltűnhettek volna, és bementek volna a bolgár követségre. Mivel a lövések után ez a másik merénylő is pánikba esett, és menekülni kezdett, a robbantás elmaradt. Az olasz rendőrség a másik, szintén török férfit is elfogta.
A merényletről délután Domokos Pál Pétertől értesültem, akinél felvidéki előadások megszervezése ügyében jártam. Azt mondta Péter bácsi, hogy “meglőtték a pápát”. Teljesen valószínűtlennek tűnt, hiszen még egy hónapja sem volt, hogy nagypénteken, április 17-én, a Szent Péter bazilika magyar gyóntatószéke előtt közvetlen közelről, karnyújtásnyi “távolságról” láttam II. János Pált, aki protokoll, kíséret nélkül jött ki, egy volt közülünk. Fölemelt egy gyereket és körbemutatta, hogy ilyennek kell lenni.

Amikor 1981. május 13-án este hazaértem, bekapcsoltam rádiót, tévét, és minden híradás a pápa elleni merénylettel volt kapcsolatos. AKKOR MEGVÁLTOZOTT A VILÁG! A pápát ezután már csak golyóálló búra alatt merték emberek közé engedni.
Virt László