287. nap: Eleazár feláldozza magát

Korszak: Makkabeus-felkelés

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, hálásak vagyunk igédért. Köszönjük, hogy kibontod előttünk Izrael népének történelmét, és továbbra is formálsz bennünket Sirák fia bölcsességével. Jézus nevében kérünk, add meg nekünk kegyelmedet a mai napon és minden nap, hogy hozzád tartozhassunk, és mindenben, amit teszünk, a te dicsőségedet szolgáljuk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Szóval, újabb csaták a Makkabeusok könyvében. Szeretném megvilágítani, hogy mi is történik itt. Elképesztő, ami a zsidók és a görögök között zajlik. Nyilvánvalóan rengeteg politikai intrika van jelen. Ekkor Nagy Sándor birodalma már rég fel van osztva, hiszen már halála után megosztozott rajta a négy hadvezér. Háborúk és tragédiák sora következik; ezt látva el tudom képzelni, mennyire nehéz egyben tartani egy birodalmat, amikor mindenfelé háborúzni kell. Antiochusz is ebben a realitásban él, ugyanígy Liziász és mindazok, akik a zsidók ellen harcolnak, miközben számos más nép ellen is küzdenek sok különböző fronton.

A Bet-Zacharjánál történő csata nagyon „menő”. Azért mondom, hogy „menő”, mert van egy jelenet a hatodik fejezetben, ahol az auarani Eleazár elefántok ellen harcol. Nem, ez nem a Gyűrűk Ura, hanem valódi történelem. Elefántok ellen harcolnak – megáll az eszem! Amikor Eleazár látta, hogy az egyik állat, az egyik elefánt királyi páncéllal van felszerelve, magasabb volt mindegyiknél, azt gondolta, hogy a király ül rajta. Tetszik, ahogyan a szerző fogalmaz: „Feláldozta hát magát, hogy megmentse népét, magának pedig örök hírnevet szerezzen” (1Mak 6,44). Bátran berohant a csatasor közepébe, hogy elérje az elefántot. Gondoljatok bele: ezek a csatasorok… ahogyan le vannak írva: „Amikor a nap visszaverődött az arany- és bronzvérteken, még a hegyek is tündököltek; úgy világítottak, mint a fáklyák” (1Makk 6,39). Itt van ez az ember, Eleazár, aki berohan közéjük, embereket öl meg jobbján és balján, azok kettéválnak előtte, mindkét oldalon. Az elefánt alá jut, alulról ledöfi, megöli – az állat a földre zuhan, és őt is maga alá temeti –, ez drámai. Magatok elé tudjátok képzelni a jelenetet, amikor olvassátok ezeket a szavakat. 

A cikk a hirdetés után folytatódik…

A zsidók azonban nem bírtak a hatalmas sereggel, visszavonultak a megerősített Sionba, amit az ellenség hosszan ostromolt. Végül már a görögöknek is sürgős lett, feltételeket kínáltak a zsidó védőknek, amit azok elfogadtak, és úgy tűnt, minden rendben lesz. Többek között megegyeztek a zsidók szabad vallásgyakorlatában, ami miatt az egész konfliktus kitört. De amikor a görögök bevonultak Jeruzsálembe, felmentek a Sion hegyére, és látták, hogy Júdás Makkabeus és testvérei, valamint Izrael népe mennyire megerősítették azt, hozzáfogtak lerombolni a falait körös-körül. Sikerült is teljesen lerombolniuk, majd sietve eltávoztak. Az ember azt gondolja: hát, ez aljas, tisztességtelen húzás, különösen azután, hogy már békés megállapodást kötöttek a zsidó néppel. 

Ahogy előrehaladunk a történetben, további harcok jönnek még a görögök ellen, de közben a zsidó nép Róma felé is tekint, és felmerül bennük, hogy esetleg szövetséget kössenek Rómával. Gondoljuk ezt át nemcsak a történelmi összefüggésben, nemcsak Izrael népének történelmeként, sőt nem is csupán Jézus korának előkészítéseként, hanem Dániel próféciájának tükrében. Emlékeztek rá? Nebukadnezár király hatalmas szobrot látott: arany fejjel, ezüst mellkassal, bronz és vas testtel, vasból és agyagból készült lábakkal. Dániel pedig azt mondja Babilon királyának: „Te vagy az arany fő” (Dán 2,38). Ezután jön egy másik birodalom: a perzsák – ők az ezüst királyság. Majd jönnek a görögök, a bronz királyság, és végül a rómaiak, a vas királyság. És látjuk, hogy mindez itt, a Makkabeusok könyvében bontakozik ki.

Valóban figyelemre méltó, ahogy egyre nyilvánvalóbb minden.

Azt hiszem, már említettem, hogy a Makkabeusok második könyvében majd több részletet is megfigyelhetünk az eddig hallottakkal kapcsolatban is. A Makkabeusok első könyvében sok az akció, nagy hadi tetteket, sok csatát látunk. A második könyvben inkább személyes történetekbe nyerünk betekintést. Néha a nagy csatákról hallunk, és ez rendben van: ez történelem, fontos ismernünk. Ugyanakkor az egyszerű emberek történetei – akik hűségesek voltak vagy éppen hűtlenek – szintén fontosak számunkra. Ezeket is hallanunk kell, mert tanulhatunk belőlük – ráadásul ez mind része Isten igéjének.

Ha már a hűtlenségről beszélünk, lapozzunk Sirák fia könyvében, a 16. fejezethez. Ez így kezdődik: „Mit sem érő utódtól ne kívánj sokat, ne örülj fiaidnak, ha semmirekellők. Bármily nagy a számuk, ne légy büszke rájuk, ha az Úr félelme nem lakozik bennük” (Sir 16,1-2). Ha sok gyermeked van, ne örülj nekik, hacsak nincs meg bennük az Úr félelme. Ez egy nagyon erős gondolatmenet. A szerző tovább folytatja – és tudatosítsuk –, ezek egy apa szavai a fiához, egy szülő beszél a gyermekéhez. Kihallom ebből a szülő hangját: „Az egyetlen dolog, amit mindennél jobban akarok tőled, az az, hogy ne csak erős legyél, ne csak gazdag és sikeres. Azt akarom, hogy szent legyél! Azt akarom, hogy az Úrhoz tartozz!”

Lehetnek szülők, akiknek a gyermekei nem járnak az Úrral, és lehetnek gyermekek, akiknek a szülei nem járnak hitben. És sokszor csak azt érezzük, hogy „annyira szeretem őket. Bárcsak ismernék az Urat, bárcsak ismernék Krisztust! Bárcsak ismernék az Ő szeretetét irántuk, és vele járnának!”. Megértjük ezt a fájdalmat. Itt van a szerző: egy szülő beszél a gyermekéhez. Sokféleképpen lehet ezt érteni, értelmezni. De az egyik értelmezés szerint szinte halljuk, ahogy a szülő azt mondja: „Azt akarom, hogy tudd, mennyire fontos ez. Itt állok, a gyermekemhez szólva, és lehetne tucatnyi gyermekem, lehetne akár ezer is – de ha nem járnak az Úrral, egyet sem kívánnék”. Ez egy drámai megfogalmazás arra vonatkozólag, hogy mennyire fontos az Úrral járni. Értitek, mire gondolok? Azt hiszem, közülünk sokaknak vannak olyan családtagjaik, akik nem az Úr útján járnak, és mélyen együtt tudnak ezzel érezni. Ezért imádkozunk továbbra is ezekért a családtagokért, imádkozunk magunkért és egymásért, mert tudjuk, hogy bármelyikünk elfordulhat az Úrtól. 

A továbbiakban ezt olvassuk Istenről: „Szabad folyást enged irgalmasságának; a tettei szerint fizet mindenkinek” (Sir 16,14). Ez emlékeztet minket arra, hogy mindannyian ítélet alá kerülünk. Így folytatódik: „Ne mondd: »Elrejtőzöm, nem talál meg az Úr; fent a magasságban ki törődik velem?«” (Sir 16,17). Ahogy már sokszor elmondtuk, a próféták újra és újra rámutattak erre a kísértésre: „Á, a bűneim – nem olyan nagy ügy. A tetteimnek nincs olyan nagy jelentősége. A döntéseim nem számítanak igazán. Miért érdekelné Istent, hogy mit teszek az életemmel?” Pedig itt van Isten igéje, és a próféták szavai, amelyek újra meg újra visszatérnek ehhez a valósághoz: Isten mindent lát, és minden érdekli. Lát téged, és törődik veled és lehetőséget ad a megtérésre. Ezt olvassuk: „Az útjaik mindig előtte vannak, nincsenek elrejtve a szeme elől” (Sir 17,15), majd néhány sorral lejjebb: „A bűnbánóknak megnyitja a visszatérés útját, s bátorítja, akik reményüket vesztették” (Sir 17,24). Szintén nagyon fontos számunkra, hogy meghalljuk: mindannyian megtérésre vagyunk meghívva, mindannyian arra vagyunk hívva, hogy az Úrhoz tartozzunk, és arra, hogy bölcsek és szentek legyünk. 

A bölcsességi könyvek annyira gazdagok, hogy megérdemlik, hogy újra és újra alaposan átnézzük őket, és imádságosan elmélkedjünk rajtuk, amikor csak van rá lehetőségünk.

Van két érdekes megjegyzés a 18. fejezetben. Így szól az apa: „Fiam, jótettedhez ne fűzz ócsárló szót, sem adományodhoz bántó beszédet” (Sir 18,15). Ez találó. Amikor ajándékot adsz, legyen az következetes: mert igen, van olyan, hogy adok neked valamit, de kelletlenül. Adok ajándékot, de szarkasztikus megjegyzéssel. Adok, de cserébe elvárásaim vannak, amik neked kellemetlenek. Adok ajándékot, de olyan módon, ami nem tisztel meg téged, hiszen az ajándéknak tiszteletet kellene kifejeznie. Ezért legyen egységben a szó és az ajándék. Legyen mind a szó, s mind, amit adok, valódi ajándék.

Mai utolsó megjegyzésem… Az apa ezt mondja: „Gondoskodj magadról, míg meg nem betegszel. Mielőtt megbetegszel, alázd meg magadat, s ha bűnös vagy, mutasd ki: meg akarsz térni. Fogadalmad váltsd be, ne tartson vissza semmi, ne halálod napján várd, hogy megigazulj” (Sir 18,19-21). Van ebben valami nagyon egyszerű és nagyon bölcs: mielőtt egy helyzetbe kerülsz, mielőtt döntést hozol, mielőtt cselekszel – gondolkodj! Hallgass, mielőtt beszélsz! És azt hiszem – sőt, tudom –, hogy ebből én magam is nagyon sokat tanulhatok, és sok mindent átültethetek a saját életembe. Az is benne van, hogy a megtéréssel ne várjak az utolsó pillanatig, ugyanis nem tudom, hogy az mikor jön el…

Itt vagyunk a 287. napnál, és azt kell mondanom: ez az út valóban ajándék volt.

Ugyanakkor sok szempontból küzdelmes is. Még most is, amikor a Makkabeusok első könyvét és Sirák fia könyvét olvassuk, rengeteg bölcsességgel és hihetetlen történettel találkozunk, de időnként nehéz lehet végig összpontosítani. Ezért csak szeretném, ha tudnád: imádkozom érted.

Kérlek, imádkozz értem is, hogy továbbra is újra és újra igent tudjunk mondani az Úrnak!