Báránybőrben

Harminc éves papi pályafutásom alatt már sokféle zaklatásban volt részem. Mindegyik más volt, de mindegyikük ugyanazt akarta. Hízelegtek már boldogtalan, elvált nők, akik kegyeimet keresték, leendő munkatársak akartak jópofizással bevágódni nálam, de eme „jóindulat” mellé sokszor társult rossz szándék, irigység is. Elég, ha csak azokra gondolok, akiknek szúrta a szemét a közeli templom, a magyar harangozás, vagy egyszerűen az, hogy mertem számon kérni, amiért a kapum elé parkoltak és nem engedtek kijutni. Kerülgetett már futóbolond, aki tanulmányaival és közös ismerősünkkel hencegett, fenyegetett már szomszéd is feljelentéssel, és próbált zsarolni aláírásgyűjtéssel, hátha megtörné akaratomat, és engednék neki. Átverő mindig akad, csak vevő kell rá. Mert a megelőlegezett bizalmat könnyű kihasználni. A jellemgyengeség, a sötétbe borult személyiség mindig talál magának egy rést, hogy élősködjék, mint a fagyöngy, mely bőszen zöldell a téli hidegben, gyógynövényként reklámozva magát, miközben a kiöregedő fák téli álmukat alusszák.

Isten megengedi a szabad akaratot, mert az felelősséggel jár, felnőtté tesz. Úgy is megengedi, hogy szembe jön veled a próbatétel. Letesztel, kihívást ad, provokál és edzésben tartja a lelkiismeretet. Mert a döntés a tiéd. Viszont ő ott is veled van. Nem hagyja, hogy bepárásodjék lelki szemüveged. Ilyenkor még élesebben szól, sugall, késztet, sarkall. Az addig nyugis, ’sztendbáj’, takaréklángon működő, alapjáratú belső megérzésedet hirtelen mozgásba hozza. A belső vészjelző felgyúl. Mint az adrenalin azoknál, akik veszélyt érzékelnek. Hogy meddig feszíted a húrt, az már istenkapcsolat, belső tartás, lelki érettség függvénye.

 A minap szentmise végén vettem észre, hogy valaki csak úgy félmaszkosan besuvadt a hátsó padba. Nézelődik, jár a szeme, mint a jojó, majd előveszi okos telefonját és pittyegteti. Épp szentségimádás volt. A szentmise után felteszem a maszkot, szóba állok vele a templom előtt. Erre románul kezdi darálni, hogy de hát ő is teológiát végzett, és különben is nem jól van kiírva a honlapra az időpont, de hát nekem csak segíteni akart, mert valamit látott a főtéren. Mikor tudomására, hoztam, hogy nem oda tartozom, és különben is illene viselkedni egy templomban, hosszasan hadart valamiket, miközben én már rég elköszöntem tőle. Igyekeztem higgadt maradni. Azt hittem, megunja, és nem kell leráznom. Ért a jó szóból.  De az üldözés nem ért véget. Hazaérve beforrósodott a telefonom üzenetrögzítője is, hiszen, felkutatta a számomat, és sorozatban kezdte küldeni a kioktató, számon kérő, magyarázkodó, vagyis semmitmondó üzeneteit. Egyikre fel is figyeltem. Tulajdonképpen én nem is csinálom jól, hiszen nincs meg román nyelven is a honlapom és elérhetőségem, milyen dolog ez.

A többit már nem olvastam el. Kinyomtam: törlés végleg.

Házszentelés után vagyunk, frissiben. A nyulak az idén is kezdenek kiugrani a bokorból. A farkasok is néha levedlik a báránybőrt… Biztos a „vírusos” szenteltvíztől.