BIY HU cover 249. nap

249. nap: Judit imája

Szerző: Fábry Kornél

Korszak: Fogság

Cidkija megkérdezi Jeremiást az 588. évi ostrom idején.

Konjah, Jojakim fia után Cidkija, Jozija fia lett a király. Nebukadnezár, Babilon királya tette meg Júda országának királyává. De sem ő, sem szolgái, sem az ország népe nem hallgattak azokra a szavakra, amelyeket az Úr Jeremiás próféta által mondott nekik.

Cidkija elküldte Juchalt, Selemja fiát és Cefanja papot, Maaszeja fiát Jeremiás prófétához, ezzel az üzenettel: „Könyörögj értünk az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!” Jeremiás ekkor még szabadon járt-kelt a nép között, mert még nem vetették börtönbe. Közben a fáraó serege közeledett Egyiptomból; amikor a Jeruzsálemet ostromló káldeusok ennek hírét vették, elvonultak Jeruzsálem alól.

Akkor az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiás prófétához: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Mondjátok meg Júda királyának, aki elküldött titeket, hogy megkérdezzetek: A fáraó serege, amely felvonult, hogy segítséget hozzon nektek, vissza fog térni országába, Egyiptomba. És visszatérnek a káldeusok is, hogy megtámadják ezt a várost; el is foglalják és felgyújtják. Így szól az Úr: Ne ámítsátok hát magatokat és ne mondjátok: Biztosan elmennek a káldeusok, mert nem mennek el. Még ha úgy megvernétek is az ellenetek harcoló káldeusok seregét, hogy csak néhány sebesült maradna meg belőle, akkor is mind fölkelne, ki-ki a sátrában, hogy felgyújtsák ezt a várost.

Jeremiás elfogatása; helyzetének javulása.

Amikor a káldeusok serege a fáraó seregének fenyegetésére abbahagyta Jeruzsálem ostromát, Jeremiás elindult Jeruzsálemből, hogy Benjamin földjére menjen, és ott szétossza birtokát a rokonai között. Amikor már a Benjamin-kapunál járt, az oda kirendelt kapuőr: Jirija, Selemja fia, Hananja unokája elfogta Jeremiás prófétát. „Te a káldeusokhoz akarsz szökni!” – kiáltott rá. „Nem igaz – válaszolta Jeremiás –, nem szököm a káldeusokhoz.” De Jirija nem hallgatott Jeremiásra, hanem megragadta és a főemberek elé vitte. Ezek a főemberek haragudtak Jeremiásra, azért megverték, majd Jehonatan írnok házában fogságba vetették. Ezt a házat ugyanis börtönné alakították át. Így került Jeremiás egy föld alatti üregbe. Ott is maradt hosszú ideig.

Egyszer Cidkija király érte küldött, majd a palotájában titokban kihallgatta a király.
„Van-e valami üzenete az Úrnak?” – kérdezte. „Van – felelte Jeremiás és hozzátette –, Babilon királyának kezére kerülsz.” Majd ezt mondta Jeremiás Cidkija királynak: „Mit vétettem ellened vagy a szolgáid és a nép ellen, hogy fogságba vetettél? Hol vannak a prófétáitok, akik így jövendöltek: Babilon királya nem vonul föl ellenetek és az ország ellen? Most hát hallgass meg, uram, királyom! Teljesítsd kegyesen ezt a kérésemet: Ne küldj vissza Jehonatan írnok házába, nehogy meghaljak ott!” Cidkija király erre megparancsolta, hogy vigyék Jeremiást az őrség udvarába, és naponta adjanak neki egy kenyeret a kenyérsütők utcájából. Ezt meg is kapta, amíg csak el nem fogyott a kenyér a városban. Jeremiás tehát ottmaradt az őrség udvarában.

Jeremiást ciszternába dobják, de Ebed-Melech kiszabadítja.

Akkor Mattan fia, Sefatja, Paschur fia, Gedalja, Selemja fia, Juchal és Melkija fia, Paschur meghallotta azt a szózatot, amelyet Jeremiás ezekkel a szavakkal intézett az egész néphez: „Ezt mondja az Úr: Aki ebben a városban marad, az mind kard, éhínség vagy döghalál áldozata lesz; aki azonban elmenekül és megadja magát a káldeusoknak, élni fog, zsákmányul kapja életét, és így életben marad. Ezt mondja az Úr: Ez a város a babiloni király seregének kezére kerül, el fogja foglalni.”

Ezek a vezető emberek így szóltak a királyhoz: „Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szánt szándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét, sőt az egész nép kezét is, ha ilyesmit beszél nekik. Ez az ember ugyanis a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a romlását.” Erre Cidkija király így válaszolt: „Hiszen a kezetekben van; a király semmit nem tehet ellenetek.” Erre megfogták Jeremiást és Malkija királyfi ciszternájába vetették, amely az őrség udvarán van; kötélen engedték le bele. Víz nem volt a ciszternában, csak sár; így Jeremiás belesüppedt a sárba.

Ám a kusita Ebed-Melech, a királyi palota egyik udvari tisztje meghallotta, hogy Jeremiást a ciszternába vetették. A király éppen a Benjamin-kapunál volt. Akkor Ebed-Melech kijött a palotából, és így szólt a királyhoz: „Uram, királyom! Ezek az emberek igen gonosz dolgot vittek végbe Jeremiás próféta ellen, amikor a ciszternába dobták, hogy ott meghaljon.” Erre a király ezt a parancsot adta a kusita Ebed-Melechnek: „Végy magad mellé három embert innen, és húzd ki Jeremiás prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna!” Ebed-Melech tehát embereket vett maga mellé, bement a palotába, a ruhafélék tárába, és kihozott onnan néhány ócska, szakadozott ruhadarabot, majd kötélen leengedte őket Jeremiásnak a ciszternába. Aztán így szólt a kusita Ebed-Melech Jeremiáshoz: „Ezeket az ócska, szakadozott ruhadarabokat tedd a hónod alá a kötélre.” Jeremiás úgy is tett. Így aztán kiemelték Jeremiást a kötelek segítségével és kihozták a ciszternából. Jeremiás továbbra is az őrség udvarában maradt.

Jeremiás és Cidkija utolsó beszélgetése.

Aztán magához hívatta Cidkija király Jeremiás prófétát az Úr templomába vezető harmadik bejárathoz. „Szeretnék valamit kérdezni tőled – mondta a király Jeremiásnak –, de ne titkolj el előlem semmit sem.” Jeremiás így válaszolt Cidkijának: „Ha nyíltan szólok hozzád, vajon nem sújtasz-e halállal? És ha tanácsot adok, úgysem hallgatsz rám.” Erre Cidkija király titkon megesküdött Jeremiásnak: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki az életet adta nekünk, nem adlak halálra és nem szolgáltatlak ki ezeknek a férfiaknak a kezére, akik az életedre törnek.” Jeremiás tehát így beszélt Cidkijához: „Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izrael Istene: Ha kimenekülsz és megadod magad a babiloni király vezéreinek, megmented életedet; ezt a várost sem gyújtják fel, és életben maradsz családoddal együtt. De ha nem menekülsz ki, és nem adod meg magad a babiloni király vezéreinek, ez a város a káldeusok kezére kerül, és lángba borítják; te magad sem menekülsz meg kezüktől.” Cidkija király erre így felelt Jeremiásnak: „Félek azoktól a júdaiaktól, akik már a káldeusokhoz szöktek; hátha kezükbe kerülök, aztán csúfot űznek belőlem.” „Nem kerülsz – válaszolta Jeremiás –, csak hallgass az Úr szavára, amelyet hozzád intéztem. Mert így jó dolgod lesz és életben maradsz. Ha pedig vonakodol kimenekülni, akkor halld azt, amit mutatott nekem az Úr: Azokat az asszonyokat, akik megmaradtak Júda királyának palotájában, kivezetik majd Babilon királyának főembereihez. És ezt a gúnydalt éneklik:

Rászedtek és félrevezettek a bizalmas barátaid.
Ugye, most iszapba süppedt a lábad?
Ők meg odébbálltak!Valóban összes feleségedet és gyermekedet kivezetik majd a káldeusokhoz; te magad sem menekülsz meg kezükből, hanem Babilon királyának fogságába jutsz. És ezt a várost is tűz emészti meg.”

Cidkija erre így szólt Jeremiáshoz: Vigyázz, ne tudja meg senki ezt a beszélgetést, nehogy halállal lakolj! Ha pedig a főemberek meghallják, hogy beszéltem veled, és erre elmennek hozzád ezzel a kérdéssel: „Add tudtunkra, hogy mit beszéltél a királlyal, ne titkolj el előlünk semmit, mert különben halálra adunk”, akkor ezt válaszold nekik: „A király elé terjesztettem azt a kérésemet, hogy ne vitessen vissza Jehonatan házába, nehogy meghaljak ott.”

Valóban el is mentek a főemberek Jeremiáshoz, hogy kikérdezzék, s ő pontosan úgy válaszolt nekik, ahogy a király meghagyta. Erre békében hagyták, mert nem tudtak meg semmit a beszélgetésből. Jeremiás az őrség udvarában maradt egészen addig a napig, amelyen Jeruzsálemet elfoglalták.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

2. JUDIT
Judit családfája és élete.

Ezekben a napokban hírét vette a dolognak Judit, Merárinak a lánya, (aki) Ox fia volt, az József fia, az Oziel fia, az Elkia fia, az Ananiás fia, az Gideon fia, az Rafain fia, az Achitub fia, az Illés fia, az Helkiás fia, az Eliab fia, az Natanael fia, az Szalamiel fia, az Szaraszadé fia, az meg Izrael fia. Férje, Manassze, aki ugyanabból a törzsből és családból való volt, az árpa aratása idején meghalt. Felügyelt az aratókra a mezőn, és napszúrás érte. Ágynak esett, és meghalt, városában, Betiluában. A Dotain és Balamon között elterülő mezőn temették el, atyái mellé. Judit özvegyen élt házában három éve és négy hónapja. Háza tetején szobát rendezett be magának. Csípője körül szőrzsákot viselt, és özvegyi ruhát öltött magára. Özvegysége óta mindennap böjtölt, kivéve a szombat előestéjét, a szombatot, az újhold előestéjét, az újhold napját, valamint Izrael házának örömünnepeit. Nagyon szép volt, s egész lénye vonzó. Férje, Manassze, aranyat és ezüstöt, szolgákat és szolgálókat, jószágot és szántóföldet hagyott rá, s ő mindennek birtokában maradt. Senki nem mondott rá semmi rosszat, mert nagyon istenfélő volt.

Judit megfeddi a város elöljáróit.

Judit megtudta, hogy a nép vízhiány miatt elkeseredett, és zúgolódott a város elöljárói ellen. Azt is hallotta, hogy mit mondott nekik Uzija, hogy megesküdött: öt nap múlva átadják a várost az asszíroknak. Elküldte szolgálóját, aki minden jószágra ügyelt, hogy hívja el Chabriszt és Charmiszt, a város elöljáróit.

Amikor elmentek hozzá, azt mondta nekik: „Hallgassatok meg, Betilua lakóinak elöljárói! Nem volt igazatok ma, amikor azt mondtátok a népnek és esküvel is megerősítettétek, hogy a várost átadjátok ellenségeinknek, ha az Úr a megszabott időben nem segít. Kik vagytok, hogy így kísértitek a mai nap az Urat, és az emberek fiai közül fölé helyezitek magatokat? Próbára teszitek az Urat, a Mindenhatót? Így nem ismeritek meg nagyságát soha! Az emberi szív mélységeit sem tudjátok kikutatni, sem eszének járását kibogozni. Hogyan tudnátok akkor ezek alkotóját, az Istent kifürkészni, gondolataiba behatolni és terveit megérteni? Nem testvéreim! Óvakodjatok tőle, hogy az Urat, Istenünket haragra ingereljétek. Mert ha nem akar is minket ez alatt az öt nap alatt megsegíteni, van ereje hozzá, hogy azokban a napokban, amikor neki tetszik, megoltalmazzon, vagy ellenségeink szeme láttára elpusztítson minket. Ne vállaljatok kezességet az Úrnak, a mi Istenünknek szándékaira! Mert az Isten nem olyan, mint az ember, akit meg lehet fenyegetni vagy meg lehet ingatni, mint az ember fiát. Ezért amíg arra várunk, hogy szabadulást ad, hívjuk segítségül. Ha úgy tetszik neki, meghallja szavunk.
Nincs nemzetségeink között egy sem, nincs ma egyetlen olyan törzs, nemzetség, család, falu vagy város sem, amely emberkéz alkotta isteneket imádna, amint ez az elmúlt időkben megtörtént. Atyáink ezért kerültek kardélre, azért fosztották ki őket, s azért estek el nyomorultul ellenségeik előtt. Mi azonban nem ismerünk más istent rajta kívül. Így remélhetjük, hogy nem tekint ránk megvetéssel, és nem fordul el fajtánktól.

Ha mi hatalmukba esünk, amint tervezitek, egész Júdeát meghódítják, és kifosztják szent helyeinket. Akkor vérünkkel kell fizetnünk megszentségtelenítésükért. Testvéreink legyilkolása, az ország fogságba hurcolása, örökségünk elnéptelenedése a mi fejünkre száll vissza a népek között, amelyeknek a rabszolgái leszünk. Botrány és gúny tárgya leszünk legyőzőink szemében. Szolgaságunk ugyanis nem vezet jóra, hanem szégyenletes büntetéssé teszi az Úr, a mi Istenünk. Most tehát, testvérek, mutassuk meg testvéreinknek, hogy tőlünk függ az életük, ránk támaszkodik a szentély, a templom és az oltár!
Ezért adjunk hálát az Úrnak, Istenünknek, aki próbára tesz minket, éppúgy, mint atyáinkat. Gondoljatok arra, hogyan bánt Ábrahámmal, mint tette próbára Izsákot, mik történtek Jákobbal a szíriai Mezopotámiában, amikor anyai nagybátyjának, Lábánnak juhait őrizte. Mert amint őket megpróbálta, hogy kifürkéssze szívüket, ugyanúgy minket sem büntet, hanem inkább figyelmezteti Isten a próbatétellel azokat, akik hozzá közelednek.” Uzija így válaszolt neki: „Amit mondtál, azt jó lélekkel mondtad, és senki sem tud ellene vetni semmit. Nem ma vált először bölcsességed nyilvánvalóvá! Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat és szívednek jó szándékát. De hát a nép nagyon szenvedett a szomjúságtól, s arra kényszerített minket, hogy úgy tegyünk, amint mondtuk, és esküvel köteleztük magunkat, ezt sem szeghetjük meg. Mivel azonban istenfélő asszony vagy, könyörögj Istenhez, hogy küldjön záporesőt, és töltse meg ciszternáinkat, hogy ne pusztuljunk el.”
Judit így válaszolt neki: „Hallgassatok rám! Olyan tettet viszek végbe, hogy emlékezete nemzedékről nemzedékre száll népünk fiai körében. Éjszaka álljatok a kapunál, s én szolgálómmal kimegyek. Azokban a napokban, amelyeknek az elmúltával azt ígértétek, hogy átadjátok a várost ellenségeiteknek, az Úr meglátogatja kezem által Izraelt. Ne kérdezzétek, hogy mit akarok tenni. Nem mondom meg nektek, amíg végre nem hajtom.” Uzija és az elöljárók azt mondták neki: „Menj békével, s vezessen Isten, az Úr járjon előtted ellenségeink megbüntetésére.” Azok elhagyták a felső szobát, s visszatértek szállásukra.

Judit imája.

Judit leborult arccal a földre, hamut szórt a fejére, s fölfedte a vezeklőruhát, amelyet viselt. Éppen az az óra volt, amikor Jeruzsálemben, az Isten templomában bemutatják az esti illatáldozatot. Judit hangosan könyörgött az Úrhoz. Így szólt: „Uram, atyámnak, Simeonnak Istene, akinek kardot adtál kezébe, hogy álljon bosszút az idegeneken, akik fölfedték egy szűznek az ágyékát, hogy bemocskolják, lemeztelenítették ágyékát, hogy szégyenbe hozzák, és meggyalázták méhét, hogy megalázzák. Mert azt mondtad: ilyen ne történjék meg, s mégis megtették.

Ezért elöljáróikat halálra adtad, ágyukat meg, amelyet lealacsonyított a hűtlenség, vérfürdővé tetted. Megverted a szolgákat uraikkal és az urakat szolgáikkal együtt.
Asszonyaikat zsákmányul adtad, lányaikat meg fogságba küldted. Minden vagyonukat szétosztottad kedves fiaid közt, akiket az érted való buzgalom emésztett, undorodtak vérük meggyalázásától, s téged hívtak segítségül. Ó Isten, én Istenem, hallgass meg engem is, az özvegyet!
A te műved volt, ami régen történt, s az is, ami most vagy a jövőben megy végbe. Kigondoltad a jelent és a jövőt, s az történt, amit te akartál.

Terveid előállnak és így szólnak: Nos, itt vagyunk! Mert minden utadat előkészítetted, és előre látod ítéletedet.

Nézd, az asszíroknak erős a seregük, dicsekszenek lovaikkal és lovasaikkal, büszkék gyalogságuk erejére. Számítanak lándzsára és pajzsra, íjra és parittyára, és nem tudják, hogy te, az Úr döntöd el a háborúk sorsát.

Úr a neved. Hatalmaddal törd meg erejüket, s haragodban morzsold szét, ami erősségük.
Azt tervezik, hogy megszentségtelenítik szent helyeidet, beszennyezik a sátrat, dicsőséges nevednek pihenőhelyét, és vasukkal felfordítják oltárodnak szarvát.
Nézd, milyen kevélyek, s küldd haragodat a fejükre! Adj kezembe – nekem, az özvegynek – erőt ahhoz, amit tenni szándékozom.

Ajkam fortélyával verd meg a szolgát urával és az urat szolgájával! Törd össze gőgjét egy asszony keze által!

Mert a te erőd nem a sokaságban van, hatalmad nem az erőszakosakban. Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke, az elkeseredettek szabadítója.
Igen, atyámnak Istene és Izrael örökségének Istene, égnek és földnek Ura, vizeknek Teremtője és Királya mindennek, amit csak teremtettél, hallgasd meg imámat!

Adj nekem csalfa nyelvet, hogy megsebezzem és összezúzzam azokat, akik kegyetlen tervet szőttek szövetséged ellen, szent házad ellen, Sion hegye és a fiaid háza ellen.
Add, hogy az egész nép és minden törzs megtudja, hogy te vagy az Úr, minden hatalom és erő Istene, és rajtad kívül senki más nem oltalmazza Izrael népét.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Aki szegényt gúnyol, az Teremtőjét bántja,
aki örül a bajának, nem marad büntetlen.

Gyermekeinek gyermeke
az öreg koronája,
a gyerekek díszei meg az ősök.

Balgához nem illik ékesszóló beszéd,
még kevésbé nemes szájába hazugság.

A megvesztegetés csábító ékszer,
akárkihez fordul, megértésre talál.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Köszönjük Jeremiás tanúságtevő működését. Köszönjük Júda bátorságát és hűségét. Köszönjük, hogy nem elsőként járunk ezen az úton. Sokan jártak már a megpróbáltatás útján anélkül, hogy tudták volna, hova vezet az út, de tudták, hogy te velük vagy. Te velünk vagy. Urunk, Istenünk, legyél körülöttünk, de ne csak a kegyelmeddel és a jelenléteddel, hanem emlékeztess, hogy azok is velünk vannak, akik előttünk jártak! Ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk, a tanúknak a felhője ad nekünk örömet, ők imádkoznak értünk, ők közbenjárnak értünk a te dicsőségedre. Nem az elsők vagyunk ezen az úton, de nem is az utolsók. Jézus nevében kérünk, segíts hűségesnek lennünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

„Aki szegényt gúnyol, az Teremtőjét bántja” (Péld 17,5a). Ez igaz. Kik a szegények? Bárki lehet, aki gyengébb vagy nincs hatalma, illetve mindenki szegény, aki függésben van másoktól. Majd így folytatódik: „…aki örül a bajának, nem marad büntetlen” (Péld 17,5b). Itt meg kell kérdeznünk magunktól, hogy milyen gyakran lelem örömömet mások szenvedésében? Milyen gyakran okoz örömet valamilyen hír vagy pletyka megszerzése? Vagy amikor azt mondogatom, hogy ezt vagy azt az embert nem bírom, mert furcsán viselkedik. Vagy lehetnek ezek népszerű emberek, politikusok, egyházi vezetők, akikre azt mondom, hogy nem értek velük egyet. És amikor valamit elhibáznak, akkor én örülök neki. Ez nem jó dolog, ugye? Rájövünk, hogy velünk van a baj, amikor örömöt okoz mások hibázása vagy mások nyomorúsága. Ilyenkor engedjük, hogy Isten igéje a szívünkbe hatoljon, először Jeremiásnál, majd Juditnál.

Tegnap Jojakim királynál tartottunk, ma pedig visszamegyünk Cidkija király idejébe. Cidkiját Nebukadnezár tette meg Júda királyának, vagyis valójában Cidkija úgymond egy „bábkirály”. Cidkija Jeremiásnál érdeklődik, hogy mi fog történni velük. Jeremiás ugyanazt ismétli, amit eddig is mondott neki, hogy adja meg magát Babilon királyának, és akkor Jeruzsálem és lakói megmaradnak. Isten mindenképp győzni fog, de ha harcba szállsz, akkor Nebukadnezár fog győzni és te elpusztulsz. Ez nagyon érdekes, hiszen megérthetjük, hogy miért lesz minden vezető személy dühös Jeremiásra. A vezérek általában hadsereget állítanak fel, és harcba szállnak az ellenséggel. Te is utálnád Jeremiást, ha azt mondaná, hogy Isten azt mondja: add meg magad. Ez meghátrálás lenne. És ezért mit tesznek Jeremiással? Először a börtönbe, majd a ciszternába dobják. Mégis van valami jó abban, hogy a ciszternába dobják. Egy különleges kép jelenik meg Jeremiásról. A ciszternában nincs víz csak sár, és Jeremiás belesüllyed a sárba. Ez mutathatja, hogy Jeremiás a néppel szenved. Az emberek, a város és egész Júda szenvedett, és Jeremiás sem volt mentes a szenvedéstől. Pedig lett volna lehetősége feladni magát és a Babiloni fogságba mennie. Abbahagyhatta volna a prófétálást, sőt ezt mondta: „Bárcsak ne kellene elmondanom, amit el kell mondanom, de ha nem mondom el Isten szavát, akkor tűz ég a szívemben és muszáj lesz elmondanom” (vö. Jer 20,9).

Jeremiás nem hagyja abba a prófétálást, hanem inkább szenved az emberekkel. Krisztus előképének is nevezhetjük, ahogy süllyed a sárban. Jézus az, aki nem mentesül a mi szenvedéseinktől és a fájdalmainktól, hanem belép a mi szenvedésünkbe, a sárba.

Ebed-Melech egy hős Etiópiából, aki megmenti Jeremiást. Ő megy oda a királyhoz, hogy ezt nem tehetik vele, hiszen ő egy próféta. És valami miatt Cidkija hallgat rá. De holnap el fog esni Jeruzsálem.

Emlékezzünk vissza, hogy Nebukadnezár már két hullámban elhurcolta az embereket Babilonba, de Jeruzsálem még áll, bár már nem sokáig. Ezt tudnunk kell.

Ugyanakkor a győzelemről is beszélhetünk, amikor Judit hősnőhöz érkezünk. Judit 8. fejezetében megismerjük Judit személyiségét, meglátjuk milyen gyönyörű és bölcs nő. Éles eszű, józanul ítél meg dolgokat és erényes is. Hihetetlen ez a Judit, ahogy megfeddi az elöljárókat. Tegnap Uzija szólt a néphez, hogy harmincnégy napja nincs vizük, de még várjanak öt napot, aztán lesz, ami lesz. Judit pedig azt mondja Uzijának és a véneknek, hogy nem adhattok Istennek határidőt.

Mi is milyen gyakran szoktunk Istennek határidőt adni. Ha nem segít, akkor könnyen adunk neki ultimátumot, úgymond lefizetjük, hogy segítsen, mintha meg tudnánk győzni valamiről is. Tudom, hogy szeretsz Istenem, hogy te mindent tudsz rólam, tudom, hogy tökéletesen szeretsz, de ha nem úgy szeretsz, ahogy én akarom, ahogy én várom el, akkor inkább nem engedlek be az életembe.

Judit erre azt mondja, hogy ezt nem tehetitek meg, majd Uzija igazat ad neki. Így válaszol: „Amit mondtál, azt jó lélekkel mondtad, és senki sem tud ellene vetni semmit. Nem ma vált először bölcsességed nyilvánvalóvá! Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat és szívednek jó szándékát” (Jud 8,28). Nem csak arról van szó, hogy Judit sokat tanult. Manapság előnyben részesítjük a tudást a bölcsességgel szemben és a tényeket a tudással szemben. Akiket bölcsnek tartunk, azoknak nagy tudásuk van, sok adatot tudnak fejből. De a valós bölcsesség nemcsak a tények ismeretén és a tanuláson múlik. Persze, jó dolog a tanulás, ha szeretni akarjuk az Urat teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és teljes erőnkből. Ilyenkor szükség van az elménkre is.

Azonban Judit nem azért bölcs, mert nagy tudása van, hanem azért, mert a szíve a helyén van. A szívének jó a szándéka. És ez hihetetlenül fontos. „Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat” Miért? Mert jó szándékú a szíved. Azt is mondja, hogy a nép azonban szomjas, ő pedig megesküdött, és azt nem szegheti meg, ezért imádkozzon értük. Erre Judit így felel: „Hallgassatok rám! Olyan tettet viszek végbe, hogy emlékezete nemzedékről nemzedékre száll népünk fiai körében” (Jud 8,32).

Ha ez egy tévésorozat lenne, én biztos itt fejezném be, mert tuti, hogy mindenki akarja látni a folytatást. Úgyhogy rögtön tovább is haladtunk, és a 9. fejezetben Judit hihetetlenül csodálatos imáját olvastuk. Micsoda bizalma van az Úrban és micsoda imádságba foglalt dicsőítés és hálaadás egyben az egész fejezet. Amikor dicsőítjük az Urat, akkor önmagáért dicsérjük, amikor pedig hálát adunk, akkor azért magasztaljuk, amit tett. Judit imája nem csupán közbenjáró ima, amiben kér valamit az Úrtól, hanem tele van dicsőítéssel és hálaadással. Judit milyen sokszor leírja Istent… „Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke, az elkeseredettek szabadítója” (Jud 9,11). Ha akartok dicsőíteni, akkor ez egy kitűnő példa arra, hogyan tudjátok elmondani Istennek, hogy kicsoda Ő. „Te vagy az ég és a föld Ura, a vizek teremtője”. Judit közbenjáró imája egy mélységes és csodálatos dicsőítő imádság. Ne feledjétek, először a dicsőítés száll fel az Úrhoz.

Judit és Júda nagyon hasonló szavak. Héberül Júda neve Jehudá, és azt jelenti, hogy „most magasztalom, dicsérem az Urat” (Vö. Ter 29,35), és Judit neve pedig Jehudit, ami „júdeai nőt” jelent. Judit neve a Júda névből származó női forma, és ezen keresztül kapcsolódik a dicséret, magasztalás, hálaadás jelentésköréhez. Azért ez beszédes, nem?

Hálát adok Istennek azért, aki Ő, és dicsőítem őt önmagáért. De értetek is hálát adok Istennek.

Hálát adok Istennek értetek. Nagyon köszönöm, hogy ennek a közösségnek a tagjai vagytok. Köszönöm, hogy továbbra is kitartotok ezen az úton.

Nem kellett minden egyes napot kihagyás nélkül végighallgatnotok. Lehet, hogy valamit pótolni kellett, de a lényeg, hogy most itt vagytok a 249. napon. Eljutottatok idáig. Mindegy, hogy minden egyes nap tökéletesen sikerült-e, vagy közben voltak kihagyások is. Ez nem számít, mert végül is elérkeztetek a 249. naphoz.

Ez pedig nem kis dolog. Viszont nagyon fontos. És ti is fontosak vagytok.

Kérlek benneteket, imádkozzatok értem! Én is imádkozom értetek.

Avatar photo

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.