Napi Rahangolo 2026.09.06 vasarnap

Napi ráhangoló: A Lélek szerint érteni

Évközi 23. vasárnap

Ez 33,7-10; Róm 13,8-10; Mt 18,15-20

„Ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van.”

Az emberi szavak törékenyek. Ha csak elsődleges jelentésük szerint értjük őket, könnyen eltorzíthatjuk az általuk hordozott üzenetet. Ezért nem elég szó szerint értenünk a hozzánk intézett közlést, hanem lélek szerint kell értenünk. Ehhez pedig arra van szükség, hogy részesüljünk annak lelkéből, aki szólt hozzánk. Minél inkább egy lélek vagyunk azzal, aki beszél hozzánk, annál pontosabban és helyesebben értjük, hogy mit is akar mondani. Ezért nélkülözhetetlen a Szentlélek segítségül hívása a Szentírás olvasásához és értelmezéséhez, mert ő a biztosíték arra, hogy helyesen értjük Isten nekünk mondott szavait.

Így van ez az Úr Jézusnak a mai Evangéliumban mondott szavaival is. A „ketten közületek” kifejezés Jézus szájából azt jelenti, hogy ketten azok közül, akik vele szándékaiban teljesen egyesültek, úgy, ahogyan ő egyesült Atyja szándékaival. Az az igazi kérő imádság, ha Urunk „gyakorlatára” tekintünk, s ahelyett, hogy saját akaratunkat és terveinket próbálnánk rákényszeríteni Istenre, inkább abban kívánunk részt venni, amit ő akar tenni – a módot és időpontot teljesen rábízva az ő gondviselésére. Ha nyilvánvalóan Urunk szándékain belül kérünk valamit, s főleg, ha azért imádkozunk, hogy szándékai megvalósuljanak, akkor minden lehetetlenség ellenére legyünk biztosak abban, hogy imánk meghallgatásra talál. Ugyanígy a mai Szentleckében olvasottakat is a Lélek szerint kell értelmeznünk. Amikor Szent Pálnál azt olvassuk, hogy „a törvény teljesítése a szeretet”, nem gondolhatunk akármilyen szeretetre. Mivel a törvény teljessége a szeretet, azért ami az isteni törvények ellen van, hiába érezzük szeretetnek, s hiába nevezi így a világ, nem lehet szeretet.

Imádság

Urunk Jézus, add nekünk Szentlelkedet, hogy mielőtt elkezdenénk elmélkedni a Szentírás szavain, a Te szándékaid járják át értelmünket, akaratunkat és érzelmi világunkat. Ő segítsen minket, hogy elmélkedésünk ne torkolljék intellektuális ínyenckedésbe vagy drasztikus tévedésbe, hanem feltáruljanak előttünk a szavak által hordozott isteni mélységek, s a Neked való még teljesebb önátadásra hívjanak bennünket.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.