Barsi Balázs atya idén is hűségesen tartja konferenciabeszéd sorozatait. A koronavírus-járvány sem állította meg. Ugyan Budapestről „kiszorult,” de Sümegről is élőben követhetjük a rendszeres beszédeit. Nagyböjt 4. vasárnapján, a szentmise előtt reflektált a jelenlegi helyzetre. A továbbiakban gondolatait olvashatják.
Szeretnék reagálni arra helyzetre, amiben vagyunk. Kedves Testvérek, ne azt kérdezzük: „Miért van ez?”, hanem hogy „Mit akar az Úristen?”, miután elmondtuk az érveinket, pro és kontra, egyesek talán kidühöngték magukat, hogy most nincs mise, nem lehet áldozni, stb. Jó püspökeink elrendelték nagyon helyesen ezt a zárlatot. Most arra gondoljunk, mit akar ezzel a Szentlélek Isten, például a szentáldozás megszüntetésével. Azt, hogy vágyakozzunk a szentáldozás után. Talán nekünk, magyaroknak, ez most egy előkészület az Eukarisztikus Kongresszusra, – annyi szervezés van, annyi fizikai munka, lelki munka, irodalmi kiadások, pénzügyi dolgok, miseruha-varratás és ez mind kell, és nagyon megköszönjük -, de mintha most leállítana bennünket a Szentlélek, s azt mondaná, hogy vágyakozzatok az élő vizek forrása után.
Amikor tegnap utoljára áldoztattam az orgonás énekes misében, az egyik áldozónak a szemében megjelentek a könnyek. Igen, ez az a víz, a könny, amely lemossa a bűnöket. Ebben a lélekben ott volt a vágyakozás az Úr Jézus iránt. Sienai Szent Bernardin ferences testvérem mondja, hogy Isten elvonással büntet. Hát meg is érdemeljük, mert nem mindig jól áldoztunk, mert nem becsültük meg a vasárnapot. De hozzátenném, amit Sienai Szent Bernardin is, és nyilvánvaló az Újszövetségből, hogy amikor elvonással büntet, akkor valami nagyobb kegyelemre készít föl.
Kedves Testvérek, mi ez a nagyobb kegyelem? A szentmise mélyebb megértése, meg a papság mélyebb megértése is. Valaki azt mondta, mégpedig Robert de Matei, hogy ha a papok ebben a helyzetben nem miséznek, akkor lelepleződnek. Egyrészt, nekik meg van engedve, hogy áldozzanak, tehát ha ők nem akarnak naponta áldozni, akkor lelepleződnek. Másrészt, abban is lelepleződünk, hogy nem egészen helyesen fogtuk fel a szentmise értelmét. Mert az egész egyháztörténelemben végig a szentmisének nem az a közösségjellege, hogy hányan vesznek részt, a Golgotán hányan álltok, – Oloffson Placid atya éjszakai miséin a gulágon hányan ministráltak neki, milyen kántor énekelt? -, nem, a szentmisének a közössége sokkal mélyebb. (Majd erről szeretnék még elmélkedni.)
Egyik paptestvérem bevallotta, hogy rettenetes küzdelmei voltak, megkötözöttségek, nehézségek, és elhatározta, hogy mindennap szentmisét mond. Nem a híveknek. Ez nem egy színdarab, amit lejátszunk a nézőközönségnek. A pap nem a híveknek misézik, hanem Krisztussal az egész világ üdvösségéért. Amióta naponta misézik, pl. fáradtan iszonyatos nehéz napján, de még éjfél előtt van egy fél óra, átugrik a templomba misézek, azóta megújult az élete.
A Szentlélek akar felkészíteni bennünket ezzel a böjttel, szentségi böjttel az Eucharisztikus Kongresszusra. Most akik távol vannak, lelkileg áldozhatnak. Mi az a lelki áldozás? Aquinói Szent Tamás azt mondja, három fajta áldozás van: van a testi áldozás, hogy a nyelvemre vagy a kezembe teszik a Szentséget és magamhoz veszem. Ha csak ez van, akkor bűnt követett el az illető! – mondja Aquinói Szent Tamás. Mert kell hozzá a lelki áldozás is: ha egyetlen gondolata nincs, hogy Jézus itt van, semmiféle imádságot nem mond, nem is gondol arra, hogy mit csinál, akkor ez bűn. Tehát a testi áldozás, amelyet lelki áldozás nem kíséri, az bűn. A testi áldozás a lelki áldozással együtt érvényes.
Viszont vannak olyan helyzetek, például a mostani, hogy nem lehet testileg magához venni sokaknak az Oltáriszentséget. Ekkor viszont vágyakozzanak utána! Ez a vágyakozás is csak azokban lehet meg, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak. Azt meg nem lehet tudni, hogy abban vagyok-e, mondja tridenti zsinat, magán-kinyilatkoztatás nélkül. De hát, ha úgy érzem nincsen súlyos bűnöm, akkor fölindítom a tökéletes bánatot, Isten szeretetéből akarok szakítani minden bűnnel és kérem, hogy „Jézusom, lelkileg jöjj hozzám”. Nem kapom meg azt a szentségi kegyelmet, de rengeteg más kegyelmet kapok, erőt, világosságot. Persze, aki bűnös kapcsolatban él például, az lelki áldozást sem végezhet. Más az, hogy ő vágyakozik az áldozásra, majd akkor áldozhat, amikor szakít a bűnnel.
Kedves Testvéreim, ezek a körülmények, amiben vagyunk, kényszerkörülmények, mégis az Istent szeretetőknek minden a javukra válik. Tehát most nagyon kell szeretnünk Istent meg egymást. A mai vasárnap introitusa (bevezető éneke): „Letare Jerusalem!”, ezért letare vasárnapnak nevezzük. Vigadozzál Jeruzsálem, gyűljetek egybe- most csak lelkileg tudunk egybegyűlni -, kik szeretitek Őt, Jeruzsálemet, az Egyházat, vigaszának erejével, hogy beteljetek. Tehát miért, minek vigadozzunk? A vigasztalásnak, hogy Isten igéje, mint tej a kisgyermeket, jóllakat minket. Szeretem a protestáns testvéreinknél azt, hogy az igében ők majdnem áldoznak, jóllaknak az igével. Hát táplálkozzunk az igével, és lelkileg kívánkozzunk a szentáldozás után is! Ámen!”
