237. nap: Vízforrás a templomból
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Hálát adunk a mai napért, köszönjük, hogy ma újra visszahívsz a te igédhez. Ajándék vagy számunkra, és az igéd is ajándék, ma és a többi napon is. És ma már a 237. napja hallgatjuk a te igédet! Hálásak vagyunk, hogy még mindig szólsz hozzánk, hogy nemcsak az elménknek tárod fel magad, hanem a szívünket is megszólítod. Arra hívsz, hogy a tieid legyünk mindenünkkel, amink van, és amik vagyunk. Hálát adunk, dicsőítünk és áldjuk a nevedet Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Hűha, ma nemcsak Ezekiel végére értünk, ami elképesztő – mindjárt meg is nézzük –, hanem itt van nekünk Jeremiás 18. és 19. fejezete is. Jöjjön egy kis emlékeztető, hiszen annyi minden elhangzott, hogy mire ideérünk, gyakran már nem is emlékszünk, mi volt az igében. Isten igéje élő és átható, mégis sokszor egyik fülünkön be, a másikon ki…
Úgyhogy nézzünk vissza először a Jeremiás 18-ra! Először a fazekasról és az agyagról beszél. „Így szólt az Úr Jeremiáshoz: »Kelj föl és menj le a fazekas házához«” (Jer 18,1-2). Mit csinál a fazekas? Agyagból edényt készít, majd újraformálja. Úgy dönt, hogy mivel nem olyan, amilyennek akarta, összegyúrja és tökéletesíti. Nyilvánvaló, hogy Jeremiás ezt az egészet Izrael házára alkalmazza: „Izrael háza! Vajon nem tehetek én is úgy veletek, ahogy ez a fazekas tesz?” (Jer 18,6). „Nem tehetek egy népet, egy nemzetet, akik nem tartoznak hozzám, a saját tulajdonommá? Ugyanígy: nem mondhatom a népemnek, hogy ti nem aszerint éltek, amire hívtalak titeket?” Tehát Ő a fazekas, mi pedig az agyag. Hatalmas dolog felismerni ezt a saját életünkben. Mindegy, milyen a múltunk, Isten azt mondja: „A kezemben tartalak, tudok neked jövőt adni!”
Mindegy, mit tettünk a múltban, mondhatjuk Istennek: „Uram, a kezedbe ajánlom életemet.” Akár rossz, akár jó volt a múltunk, megtehetjük ezt, ugye? Visszatekinthetünk a rossz, bűnös, megtört múltunkra, és mondhatjuk: „Istenem, újíts meg engem! Te olyanná tehetsz, amilyenné én magamtól sose válnék.” De ugyanígy visszatekinthetünk az eddigi szép életünkre is, és elmondhatjuk, hogy „ez jó volt, de mindez a te kegyelmedből volt. A te ajándékod.” Az, hogy szép, áldásos a múltunk, nem jelenti azt, hogy mi ezt megérdemeltük. Nem jelenti azt, hogy ezzel kiérdemeltük a jövőt. Nem, Uram, most is a te kezedben vagyok. Tehát akár szörnyű, sebzett a múltunk, akár nagyszerű és áldott, most ebben a pillanatban is Isten kezében vagyunk.
Tehát „én vagyok a fazekas, ti pedig az agyag”. Ezért szól a szöveg folytatása Izrael makacs bálványimádásáról. Mert itt az összefüggés köztünk és Izrael között. Ne feledjük, Jeremiás arra figyelmeztet, ami ezután jön. Ezekiel a könyve végén már a szörnyű pusztulás után szól, ami mindenkit elért. Jeremiás pedig még mindig azt mondja: „Emberek, még nagyobb katasztrófa jön!” Épp ezért esküsznek össze Jeremiás ellen a 18. fejezetben: „Így beszéltek: »Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem fog hiányozni a törvény a papnak, sem a tanács a bölcsnek, sem a beszéd a prófétának! Gyertek, verjük meg a saját nyelvével; úgy, hogy gondosan megfigyeljük minden szavát.«” (Jer 18,18). Miről szól ez? Arról, hogy tulajdonképpen nem kell Jeremiásra hallgatnunk, hiszen vannak papjaink, bölcseink, prófétáink, nem? Hallgassunk inkább rájuk!
De ne feledjük: ők hamis próféták, azt mondják, amit hallani akarnak tőlük, nem pedig azt, amit mondaniuk kellene. Jeremiás az egyetlen ismert próféta akkor a városban, aki azt mondja az embereknek, amit hallaniuk kell. Jeremiás meglepődik (tudjátok, ő a síró próféta), és annyira a szívére veszi, hogy csak annyit reagál, mint Mózes a pusztában. Emlékeztek? Ő is hányszor mondta: „Keménynyakú nép ez, Uram!” Néha közbenjár értük, máskor meg csak annyit mond: „Végeztem ezzel a néppel, vedd el tőlem ezt a feladatot, Uram!” Majd meggondolja magát: „Jó, bocsánat, közbenjárok értük!” Jeremiás most pont ugyanezt teszi: ő a síró próféta, törődik velük, nagyon szereti őket is és Istent is. Mégis beledobják a ciszternába, egy kiszáradt víztárolóba. Összeesküvést szőnek ellene, és persze, hogy elfogy a türelme, a szeretete. Fel kell ismernünk, hogy bizony ez a valóság, mert bizony vannak olyan helyzetek, amikor még a legszentebb embereknek is, akiket csak ismerünk, amikor a köztünk élő legigazabb testvéreknek is emberi megnyilvánulásaik vannak, hiszen ők is csak emberi lények: véges a türelmük, a szeretetük. Szemben Istennel, akinek végtelen a szeretete és a türelme.
A mi tetteinknek viszont következményeik vannak. Itt van a 19. fejezetben a törött agyagkorsó. Azt mondja az Úr Jeremiásnak: „Menj, vásárolj egy agyagkorsót, s végy magad mellé néhányat a nép vénei és a papok közül. Aztán menj le a Ben-Hinnom völgyébe!” (Jer 19,1-2). Hinnom völgyébe, tudjátok, ahol a saját gyerekeiket hamis isteneknek áldozták. Menj oda, és törd össze a korsót, majd mondd: „Ez történik majd, ha továbbra is folytatjátok! Ha nem hagyjátok abba, ez lesz: Babilon jön, és mindent elpusztít: a templomot, a várost. Majd fognak mindenkit, akit a maguk számára hasznosnak tartanak, és elhurcolják.” Ez itt az üzenet. Jeremiás nem örvendezik ennek, bár imádkozik méltó ítéletért. Szereti a népét és szereti az Urat. Nem akarja a katasztrófát, de azt hirdeti nekik, hogy „Jön!” És ez mindannyiunknak szól. Ez a valóság, a felismerés, hogy ne feledjük, hogy a tetteinknek, döntéseinknek következményei vannak! A következmény lehet áldás, de lehet fájdalmas is. Legyünk tehát ennek tudatában, és bánjuk meg bűneinket, amíg lehet!
És most nézzük Ezekielt! Ezekiel könyvének végén itt van ez a csodálatos kép. Ne feledjük, végigkövettük a szent hely és az egész város újjáépítését, és itt van ez a lenyűgöző kép a templom küszöbe alól fakadó forrásról, amely keletről indul. Ez a kis erecske, ami a templom jobb oldalából fakad, egyre mélyül és mélyül, amíg gyakorlatilag el nem éri a Holt-tengert, a szöveg szerint Arabát. Izraelnek ez a vidéke a Holt-tenger felé lejt. Ha ismeritek a Holt-tenger környékét, tudhatjátok, hogy ott semmi sem él. Így szól Isten Ezekiel által: ez a templomból fakadó élő víz lefolyik a Holt-tengerig, és nemcsak gazdag élővilága lesz a Holt-tengernek, rengeteg hallal, burjánzó élettel, hanem végig a folyó mentén olyan gyümölcsfák fognak nőni, amelyek havonta hoznak termést. Nemcsak évente egyszer, esetleg kétszer, hanem minden hónapban. A templomból fakadó víz képe prófécia, ez egyértelmű. Ez nem pusztán arról szól, hogy Isten vissza fogja hozni a népét Babilonból Jeruzsálembe, hanem végső soron arról, hogy Isten életet hoz ebbe a világba.
Jézus azt mondja: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felépítem”, mire azt válaszolják: „Ugyan, hiszen negyven évig épült ez a templom, hogy tudnád három nap alatt visszaépíteni!” De az ige így folytatódik: „ő saját testének templomáról beszélt” (vö. Jn 2,19-21). Ha láttatok már feszületet, tudhatjátok, hogy Jézust nemcsak keresztre feszítették, hanem ott van a lándzsa hegyének a nyoma az oldalán. János evangéliumából tudjuk, hogy az egyik katona lándzsájával átszúrta Jézus oldalát, és mi történt? Vér és víz folyt ki belőle. Az egyházatyák ezt már egész korán szimbolikusan értelmezték. A víz a keresztség szimbóluma, a vér pedig az Eucharisztiáé. A vér és a víz Jézus oldalából folyik. Jézus a testére, mint testének templomára utal. Ezekielnél pedig itt van a templom jobb oldalából fakadó forrás. Ha láttál már feszületet, eszedbe juthat, hogy Jézus megnyitott oldala a jobb oldalon van. Azért van ott, mert a keresztények már nagyon hamar megértették, hogy Jézus az a templom, akiről Ezekiel prófétál, az Ő oldalából fakad a vér és a víz. Amikor megkeresztelkedünk, akkor egészen újjászületünk, Isten gyermekeivé válunk, isteni élet költözik belénk, Isten természetéből, magából Istenből részesülünk. Ez az Izraelben újjáépített templom, amelyről Ezekiel beszél, tulajdonképpen Jézus maga. És ennek a templomnak a jobb oldalából, a keleti oldalából fakad az a víz, mely mindennek életet ad.
Krisztus átszúrt jobb oldalából víz és vér folyik. Ez a víz ad nekünk új életet, és ez a Vér, az Eucharisztiában örök életet ad. Amint Jézus is mondja a János 6-ban: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,53-54). Ez elképesztő! Micsoda hihetetlen ajándék, hogy Jézus a beteljesítője nemcsak ennek a próféciának itt, Ezekiel könyvének a végén, hanem az Ószövetség összes messiási próféciája beteljesedik Jézus Krisztusban.
Ma olvastuk utoljára Ezekiel próféta könyvét. Holnap – ahogyan azt az olvasási tervből is láthatjátok – Dániel könyvével folytatjuk. Jeremiás könyvét továbbra is olvassuk, emellett pedig Dániel könyvének első két fejezetébe kezdünk bele.
Így most időben kissé ide-oda mozgunk. Ne feledjük: Ezekiel a Jeruzsálembe való visszatérés, a város és a templom újjáépítése előtti utolsó nagy próféták egyike. Ezekhez az eseményekhez néhány nap múlva érkezünk el, előbb azonban még olyan prófétákkal találkozunk, akik a száműzetés idején éltek.
Jeremiással továbbra is végigkövetjük azt a folyamatot, ahogyan Babilon betör, és újra meg újra pusztítást végez. Emellett Dániel történetét is megismerjük. Emlékezzünk arra, hogy Dánielt már a száműzetés első hullámában elhurcolták. Erről holnap hallunk majd.
Nos, folytassuk tovább az utat! Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem!








