227. nap: Az égigérő cédrus
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk téged. Köszönjük neked, hogy vagy nekünk, és hogy elhalmozol minket ajándékaiddal. Hatalmas ajándék számunkra, hogy itt lehetünk a 227. napon. 227 napja hagyjuk, hogy a te igéd átjárjon és átmosson minket. Ez nem csak a mi utazásunk, ez a te látogatásod, a te igéd, a te üzeneteid, a te munkád mibennünk. Átjársz minket, eljutsz az értelmünkig, a szívünkig és a tetteinkig, hogy az életünk a te igazságodon és bölcsességeden nyugodhasson. Segíts, hogy ezt a bölcsességet ne csak tudjuk, hanem éljük is! Segíts, hogy az életünket rád építsük, hiszen te vagy a mi sziklánk, Jézus Krisztus!
Jézus Krisztus hatalmas nevében kérünk, Szentlélek, hogy inspirálj és vezess minket! Adj nekünk bátorságot életünk minden pillanatában! Nagy szükségünk van rád. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Ezekiel próféta könyvének második felében járunk. A 31. és 32. fejezetben tovább olvastuk a fáraóval kapcsolatos próféciákat. Ezekiel nemcsak Egyiptom fáraójához szól, hanem közvetve Izrael népéhez is, akik éppen a babiloni fogságban vannak. Olyan népekről, szereplőkről beszél nekik, akikben ezelőtt megbíztak. Bíztak Asszíriában és Egyiptomban, és azt hitték, hogy ők lesznek Izrael népének megmentői a babiloniak ellen. De a következő történik: a hatalmas cédrus, ami magát a fáraót, a fáraó pedig magát Egyiptomot jelképezi, ledől majd és összetörik. Isten Ezekiel prófétán keresztül azt üzeni neki, hogy ő egy óriási és gyönyörű cédrus, ami hatalmasra nőtt, és sok nép talált menedéket ágai között. Ez a szimbólum magát Egyiptomot festi le, mert szövetséget kötött a körülötte levő nemzetekkel, amelyek emiatt békére és biztonságra leltek, hiszen Egyiptom erős birodalom volt. A büszke fáraó azonban elhitte magáról, hogy legyőzhetetlen, neki nincsen szüksége senkire, még az Isten segítségére sem.
A 31. fejezet 15. verse a következőt írja: „Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amikor az alvilágba szállt, a gyász jeléül bezártam fölötte a mélységet, folyamait visszatartottam, és megállítottam a nagy áradást. Gyászba öltözött miatta a Libanon, és a mező minden fája elszáradt miatta.” Az itt említett fák azokra a nemzetekre utalnak, amik Egyiptom által védelemben részesültek. Ezek a fák azért „száradtak el”, mert Egyiptomban bíztak, amikor az Úr jóságában kellett volna bízniuk.
Az ezután következő fejezet már Egyiptom siratóénekét tartalmazza. Ami ebben a részben érdekes, az az, hogy kiemeli azoknak a népeknek a sokaságát, akik Egyiptomban, a fáraóban bíztak. Az ő erejére támaszkodtak, de idővel kiderült, hogy ezt rosszul tették. A 32. fejezet szerint ezek a népek a következők voltak: Asszíria, Elám, Mesek és Tubal, Edom, Szidon és észak minden fejedelme. Ezekről azt mondja az Írás, hogy mind az alvilágban vannak, mert bizalmat szavaztak Egyiptomnak. Ezekiel ezzel nem csak prófétál, hanem emlékeztetni szeretné Izrael népét saját hibájára. Emlékeztetni szeretné őket arra, hogy a politikával és a hozzá kapcsolódó problémákkal milyen sok időt tudnak eltölteni, miközben hajszolják a híreket: „Mi történik Egyiptomban? Mi történik Tíruszban és Szidónban? Mi van a nagyhatalmakkal? Kihez érdemes csatlakozni? Kiben lehet bízni? Mi újság a nap alatt?”
Ezekiel azt szeretné üzenni számunkra, hogy bár az is fontos, hogy tájékozódjunk – például tudjunk róla, hogy ezek a hatalmak vesztésre állnak Babilon ellen –, ennél viszont jobban kellene, hogy érdekeljen minket az Úr ítélete. Kevésbé kellene foglalkoznunk a napi hírekkel, és többet ezeknek a népeknek a történetével, sorsával, és azzal, hogy mit szeretne nekünk rajtuk keresztül mutatni Isten.
Azt hiszem, Ezekielt furcsa prófétaként, Jeremiást pedig siránkozó prófétaként lehetne jellemezni. Jeremiás jövendölése például azt mondja a 4. fejezet 19. versében: „Jaj, a szívem! Ó, de fáj a szívem! Csupa gyötrelem a lelkem! Háborog a szívem, nem hallgathatok, mert a kürt szavát hallom, a harci riadót.” – Érdemes észben tartanunk, hogy mindez még Jeruzsálem pusztulása előtt hangzik el, ami még néhány évtizedet várat magára. Ez az egész még Babilon pusztítása előtt történik, Jeremiás prófétaként pedig tudja ezt. Az Úr korán felfedi előtte, hogy mi fog történni, Jeremiás pedig évtizedekig prófétál majd a népnek. Az emberek többsége viszont nem fog megtérni. Jeremiás újra és újra figyelmeztetni fogja őket a bűnbánatra: „Tisztítsd meg szíved a gonoszságtól, Jeruzsálem, hogy megszabadulj!” (Jer 4,14) – a nép viszont nem hallgat rá. Jeremiás jövendölésének könyve az egyik leghosszabb könyv a Bibliában, a próféta 52 fejezeten keresztül irányítja majd Izrael figyelmét a közelgő ítéletre, hogy felkészülhessenek.
Még egy nagyon fontos dolog, amiből mind tanulhatunk: „…népem esztelen, és nem ismer engem. Balgatag fiak, nincs bennük érteni akarás. Arra van eszük, hogy gonoszságot műveljenek, de hogy jót tegyenek, ahhoz nem értenek” (22. vers).
Amikor a rosszról van szó, abban általában profik vagyunk, és még a következmények elkerülését is rutinból kirázzuk a kisujjunkból.
Amikor a jónak jön el az ideje, sokszor tanácstalanok vagyunk (hogy finoman fogalmazzak), fogalmunk sincs, mit tegyünk, és mintha ezzel kapcsolatban az óvodában ragadtunk volna.
És mégis: annak, hogy itt vagyunk, annak, hogy hallgatjuk Isten szavát, része ez az imádság is: Istenem, segíts, hogy bölcs legyek! Segíts, hogy ne csak a rosszban legyek jártas! Nem akarom tudni, hogyan kell rosszat tenni. A jóban akarok ügyes lenni. Azt akarom, hogy az erényes életben legyek jártas! Azt akarom, hogy megtanuljam, hogyan térjek vissza hozzád akkor is, amikor elestem!
És őszintén: gondoljunk csak bele, azt akarom, hogy jártas legyek az alázatban, és abban, hogy bátran az Úr Jézushoz forduljak: az ő irgalmas szeretetéhez, az ő Szent Szívéhez, az ő drága Véréhez, amely kiáradt az egész emberiség bűneiért – de az én saját bűneimért is.
Mert Jeremiás ezt mondja: egyszer mindez rátok tör. Azt mondja: mint a forgószél. Úgy jön, mint a felhő és a forgószél: egyik pillanatban még úgy tűnik, minden rendben van, aztán hirtelen már semmi sincs rendben.
Emlékezzünk: Jeremiás negyven-ötven évvel azelőtt hirdeti ezt, hogy valóban bekövetkezne az az idő, amikor már nem lesz minden rendben. De azt is mondja: „Ti csak várakoztok tovább, azt gondolva, hogy minden rendben van. Aztán egyszer csak nem lesz rendben. Nagyon nem lesz rendben.”
Ezért mondjuk egyszerűen: Istenem, kérlek, segíts! Segíts nekem! Segíts, hogy ne csak a bűnben legyek jártas, hanem az erényben is bölccsé váljak!
Hogy olyan életet élhessünk, amely méltó az Úristenhez. Olyan életet, amely méltó a keresztény névhez. Olyan életet, amely méltó ahhoz az Istenhez, aki odaadta életét, hogy nekünk életünk legyen.
Ezt nem tudjuk a magunk erejéből megtenni – és ezt mindannyian tudjuk. Szükségünk van Isten segítségére. Szükségünk van egymás imáira.
Ezért imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem és társaitokért is! Köszönöm.
