199. nap: A háború ideje

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, hálát áldunk neked és dicsőítünk téged. Istenünk, köszönjük, hogy szólsz hozzánk. Köszönjük neked Joel prófétát, akit e két nap alatt szívünkbe fogadhattunk, és aki nem csak próféciákról, álmokról és látomásokról jövendöl, amelyek az Újszövetségben beteljesednek, hanem megtérésre hív, miként Izajás prófétád is megtérésre szólította fel Júda népét – és bennünket is. Segíts, hogy minden nap teljes szívből hozzád forduljunk! Köszönjük, Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Emlékszünk, hogy Joel próféta könyve 2. fejezetének egyik legerőteljesebb üzenete az Úr napjának eljövetele. A 3. fejezetben azt olvassuk: „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban” (Joel 3,1-2). Annyira szeretem ezt az ígéretet. Ugyanis ez történt pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásakor: Péter beszédet mond és megtérésre hívja az embereket. Ő ekkor Joel prófétát idézi, mégpedig pontosan ezt az igeszakaszt.

Ez azért különösen fontos, mert az Úr napja nem csak valami, ami egykor megtörtént. A Joel próféciájában szereplő képek, a pusztító sáskacsapás és a hódító seregek nemcsak Isten igazságosságának eszközei, hanem felhívás a megtérésre. De Joel meghirdeti az Úr napját abban a formában is, amely pünkösdkor a Lélek kiáradásával jött el, és jön el végleg, amint azt a 3. fejezetben hallhattuk. Fontos megjegyezni, hogy Joel könyve az Úr napját követő események leírásával zárul, amikor újra az igazságosság uralkodik majd. „Azon a napon új bor fakad a hegyekből, tej folyik a halmokból, Júda minden folyójának víz árasztja el a medrét” (Joel 4,18). Ezek az emberek még emlékeztek arra, milyen volt túlélni a sáskajárást. Tudták, milyen az, amikor nincs bor, nincs tej, és minden állat odaveszett, mert nem volt mit enniük. E csapások számukra egészen kézzelfogható tapasztalatot jelentettek, és azt mondják: „Nem akarom újra átélni ezeket. Hanem arra a vigaszra van a legnagyobb szükségem, amelyet Isten kínál fel számomra.”

Végül egy utolsó megjegyzés Joel könyvével kapcsolatban: Joel mond valamit, ami láthatóan ellentmond annak, amit Izajás 2. fejezetében és Mikeás prófétánál olvashattunk. Joel könyvében azt olvassuk: „Öntsetek kardot az ekevasból, lándzsát a sarlóból! Mondja az erőtlen is: »Hős vagyok!«” (Joel 4,10). Izajás könyvének 2. fejezetében ezzel szemben azt olvastuk, hogy ők ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Ezt prófétálja Mikeás is. És akkor megjelenik ez a Joel próféta, aki bejelenti, hogy fel kell készülni a háborúra, és ez be fog következni.

Tudjuk, hogy a végső időkben arra kaptunk meghívást, hogy békében éljünk. Hogy békében éljünk Istennel, egymással és önmagunkkal, ugyanakkor a Prédikátor könyve azt mondja, hogy „ideje van a háborúnak” (Préd 3,8). Van tehát egy olyan olvasata is Joel próféciájának, hogy ameddig ebben a kegyetlen és erőszakkal teli világban élünk, addig lesznek idők, amikor valóban elő kell venned az ekevasat és azt karddá kovácsolni, a sarlót pedig lándzsává, és azt mondani: „Én harcos vagyok.”

Nemcsak a hatalmasok mondják majd ezt, hanem a gyengék is. Hát ez lenne Isten terve? Ne feledjük, hogy a próféta feladata nemcsak a jövőbeli események megjövendölése, hanem hogy eligazítson abban, mit kellene tennünk az adott pillanatban. Miért? Mert most ez a leghelyesebb dolog, nem feltétlenül azért, mert ez Isten terve, hanem mert lehetséges, hogy tényleg harcolnod kell. Elképzelhető, hogy valóban szükséged lesz ezekre az ekevasakra, hogy kardot készíts belőlük, és sarlóra, hogy lándzsát készíts belőlük. Ez az ára annak, hogy egy bűn által összetört világban élünk.

Természetesen a felhívás lényege nem az, hogy fogjunk fegyvert mások ellen fizikai erőszak formájában. Nekünk, keresztényeknek a legfontosabb, hogy tisztában legyünk ennek mélyebb spirituális értelmével, ahogyan azt Babilon uralkodójának esetében is láthattuk tegnap, aki Lucifer alakjának megtestesítője. 

Emlékezzünk, mit mond Szent Pál apostol: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12). A mi saját megtörtségünk és a világ megtörtsége közepette is azzal kell szembesülnünk, hogy nem vonhatjuk ki magunkat a szellemi harcból.

Térjünk vissza Izajás könyvének 16. fejezetéhez. Emlékszünk a Moáb elleni jövendölésre, amely bemutatja Moáb megsemmisülését. A 16. fejezet a Moábra vonatkozó prófécia folytatása, hiszen tudjuk, hogy Moáb a mai Jordánia területén helyezkedik el, a Jordán folyótól, a Szentföldtől, az ígéret földjétől keletre. És hát az ott élő népek Izrael ellenségei voltak.

A 16-17. fejezetben Isten figyelmezteti őket mindarra, ami be fog következni: Olvashatunk jövendölést Damaszkuszról, amelyből kiderül, hogy Arám és az ottani maradék törzsek is meg fogják tapasztalni Isten igazságosságát. De emlékezzünk arra, hogy Isten haragja megtérésre való felszólítás is egyben, mindig a jóság és a bőség előmozdítására irányul. Még a 17. fejezet 7. versében is azt olvassuk: „Azon a napon az ember majd Teremtőjéhez fordul, és szeme föltekint Izrael Szentjére.” Vagyis ezek a pogány népek, a nem zsidó népek is, az arám Damaszkusz vidékén élő zsidókkal együtt a Teremtőjükhöz fordulnak majd.

Emlékezni fognak Istenre, aki a mennyben lakik, és föltekintenek Izrael Szentjére. Megértik majd, hogy a pusztítás, amely a népeket éri, tehát nemcsak Izrael népét, hanem az egész világot sújtó ítélet egyetlen célja, hogy figyelmeztesse és felébressze őket.

C. S. Lewis azt mondja, hogy könnyen figyelmen kívül hagyhatjuk, amikor Isten jó és kellemes dolgok által szól hozzánk. A fájdalom ellenben nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Amikor jól mennek a dolgaink, Isten suttog. Megszólít a lelkiismeretünkön keresztül, de a fájdalmainkban kiált. A fájdalom Isten hangosbeszélője, amely a süket világot felébreszti. És nem fér kétség hozzá, hogy a fájdalom – Isten hangosbeszélője – rettenetes eszköz: egyeseket végső lázadásba, és a bűneikben való megátalkodáshoz vezet, mégis, ez az egyetlen lehetőség a gonoszok számára, hogy jó útra térjenek. A fájdalom lerántja a leplet. Hogy költői képet használjak: Az igazság zászlaját tűzi ki a lázadó lélek erődjén. Ez Izajás próféta és C. S. Lewis modernkori próféta üzenete is: Isten büntetése mindig felszólítás arra, hogy „Térjetek vissza hozzám!”. Azon a napon tehát az emberek Teremtőjükhöz fordulnak, szemük feltekint Izrael Szentjére, és többé nem fognak törődni oltáraikkal, kezeik alkotásaival, sem a faragott bálványoszlopokkal, melyeket ujjaik csináltak.

Azokban a napokban visszatérnek Istenhez, mivel szenvedéseikben és fájdalmaikban olyan erőteljesen szólt hozzájuk, hogy meghallották a szavát. Saját magamért is így imádkozom tehát: „Istenem, ne kelljen fájdalommal és szenvedéssel sújtanod ahhoz, hogy figyeljek szavadra, de a fájdalom közepette is segíts, hogy meghalljalak!”

Sokszor imádkozhatunk így: „Uram, boldoggá tesz, ha szenvedés nélkül is meghallhatom a hangod. Engedd, hogy hozzád forduljak! Add, hogy felismerjem bűneimet és megbánjam azokat! Add, hogy egészen hozzád tartozzak! Amikor azonban eljön az életembe a fájdalom, a szenvedés, az igazságosság vagy az a rossz, amit megengedsz, akkor segíts, hogy a fájdalom közepette is meghalljalak!

Amikor jön a vihar, add Uram, hogy a vihar közepette is a te arcodat lássam! Ha rám tör az áradás és úgy érzem, hogy végleg elsodor, add, Uram, hogy a fájdalom közepette is a te szíved dobogjon bennem!” Ez a mi imádságunk, és ez az én imám is érted. Imádkozzunk egymásért! Nekem is szükségem van az imádságotokra.

Imádkozzatok értem, mert ez egy nagyszerű út, de ezt az utat együtt járjuk. És mindnyájan, akik hallgatjuk ezeket a gondolatokat, különféle terheket cipelünk. Mindannyian küszködünk valamilyen ellenséggel, valamilyen akadállyal, amelyekkel egyedül nem tudunk megbirkózni. Egyedül nem vagyunk rá képesek. Ezért imádkozunk egymásért – ne szűnjünk meg imádkozni! Hordozzuk imáinkban a Zarándok.ma szerkesztőségét, hiszen már javában dolgoznak, dolgozunk a folytatáson. De erről majd később.