193. nap: Tóbiás könyve

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Tudjuk, hogy meghívsz minket, vagy most inkább felszólítasz minket, hogy keressük a bölcsességet, hogy kerüljük az oktalanságot. Nem csak a Példabeszédek könyvében teszed ezt. Sokféle módon hívsz minket, itt is, ott is: „gyere erre, kerüld azt, figyelj rám, add nekem a szíved, add nekem az elmédet, add nekem az életed!” Mert minden, ami elveszi a figyelmünket, elveszi az életünket is. Minden elveszi az életünket, amire egy percig is figyelünk, aminek adunk egy percet az életünkből, a szívünkből. Segíts, hogy bölcsek legyünk, hogy ne halljunk meg minden oktalan hangot! Segíts, hogy csak a bölcs hangokat halljuk meg az életünk során! Segíts, hogy azokhoz az emberekhez forduljunk, akikről tudjuk, hogy bölcsek, és legfőképp a te igédhez forduljunk! Köszönjük a te életet adó igéidet. A te igéidnek, a te életednek, a te Lelkednek, a te bölcsességednek adjuk ezeket a perceket, ezeket a napokat és a szívünket is. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy mindig a te Lelkedben és a te bölcsességedben járjunk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Tegnap ígértem, hogy elmagyarázom, hogy Tóbiás könyve miért van benne a katolikus Bibliában és miért nincs benne a nem katolikus Bibliákban. Először nézzük meg, miket hívunk deuterokanonikus, vagy „utólagosan kanonizált” könyveknek. Volt ugye a Második Törvénykönyv az Ószövetségben, vagyis a Deuteronómium. A „deutero” jelentése: második, a „nomos” jelentése pedig törvény. Tehát a Második Törvénykönyvben Mózes másodszor nyilatkoztatta ki a törvényeket az embereknek. Először a Kivonulás könyvében rögzítette a törvényeket, majd a pusztai vándorlás végén a Második Törvénykönyvben újra megteszi. Ez nem azt jelenti, hogy a második kevésbé jelenőségteljes. Ahogy Izajás egy nagypróféta és vannak mellette kisebb próféták, úgy Izajás sem fontosabb próféta, mint a kisebb próféták. Annyi a különbség köztük, hogy a nagypróféták hosszabb könyveket, a kisebb próféták pedig rövidebbeket írtak. Ugyanígy van ez az utólagosan kanonizált könyvekkel, amik nem érnek kevesebbet, csak később szilárdult meg a helyük a Szentírás kánonjában. 

Tehát, melyek az utólagosan kanonizált könyvek? Hét van belőlük: Tóbiás, Judit, Báruk, Sirák fia, a Bölcsesség könyve és a Makkabeusok első és második könyve. Ebbe a csoportba soroljuk még Dániel és Eszter könyvének görög nyelvű kiegészítéseit is. Fontos, hogy tudjuk, miért vannak ezek bent a katolikus Bibliában, és miért nincsenek benne a többiben. A katolikus Bibliában 73, a protestáns kiadásokban 66 könyv van. Fontos megértenünk, hogy Jézus idejében még nem volt lezárt kánon, vagyis világos és meghatározott listája annak, hogy mely írások tekinthetőek Istentől sugalmazottnak. Tehát az Ószövetséghez tartozó könyvek listája sem volt végleges. Volt az írásoknak egy bizonyos csoportja, amit vitán felül sugalmazottnak fogadtak el, de voltak vitás esetek is. Az Egyház megalapítása előtt Jézus sem adott hivatalos listát, Isten sem adott hivatalos listát, hogy mely írásokat vehetjük hitelesnek. 

A második század közepére alakult ki egy elfogadott gyűjtemény az új írásokból, ami a kezdeti Újszövetség volt. Sokáig a zsidóknál sem volt teljesen egyértelműen meghatározva az összes ószövetségi könyv, vagyis ahogy ők mondják, az Írások. Nem volt pontos leírás, amitől nem volt szabad eltérni. Annak idején Isten nem adott pontos listát, hogy mely könyveknek kell szerepelnie az Írásokban.

Miért fontos ez? Jézus nem egy könyvet hagyott követőire, hanem létrehozza az új szövetséget, az új és örök szövetséget, amikor megalapítja az Egyházat, és Máté evangéliumának 16. fejezetében így szól: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18). Ekkor a tanítói tekintély átszármazott az ároni papságról és a levitákról, a rabbikról és az írástudókról az Egyházra, amit Jézus alapított. Természetesen a Biblia kánonjának meghatározására is az Egyháznak volt Istentől származó joga, hiszen az Egyház közösségében keletkezett. A korai egyházi hagyomány kikristályosodása volt a Biblia, ők tudták, hogy mi hogyan történt, ezt adták tovább először szóban, majd rögzítették írásban is. Így nekik volt joguk és a Szentlélektől kapott bölcsességük arra is, hogy megállapítsák, mely könyvek voltak Istentől sugalmazottak és melyek nem. Ezt nagyon szigorúan nézték, nehogy pusztán emberi irományok is bekerüljenek a sugalmazott könyvek közé, azaz a kánonba.

Nagy Sándor, amikor a Krisztus előtti negyedik században elfoglalta a fél világot, lefordíttatta az összes létező művet görögre, amit az egyes országokban az emberek olvastak. A zsidó Írásokkal is ezt tette. Ezt hívjuk Septuagintának, ami azt jelenti „hetven”. Azért hívjuk Septuagintának, vagy „Hetvenes fordításnak” mert a legenda szerint hetven különböző fordítója volt; zsidó írástudók, akik fogták az Írásokat, majd elvonultak és lefordították a könyveket görögre. A hetven fordító pedig szóról szóra, betűről betűre pontosan ugyanúgy fordította le az Írásokat, ami önmagában csoda. E történet annak alátámasztására szolgált, hogy az olvasó biztos lehetett abban, hogy a héber Szentírás hiteles fordítását tartja a kezében.

A korai Egyházban elsősorban a Septuaginta volt „a Biblia”, az ószövetségi Szentírás, a zsidó Írások forrása. Amikor az Újszövetség szerzői az Ószövetségből idéznek, akkor kétharmad részben a Septuagintát használják. Ezért fontos, hogy az a hét deuterokanonikus könyv, amit említettünk az elején, benne volt a görög Septuagintában. És ez a lényeg.

Az Egyház először a 382-ben tartott római zsinaton adott ki hivatalos listát arról, hogy hány könyv alkotja az Ószövetséget, hány az Újszövetséget, és pontosan melyek ezek.

Amikor megkérdőjeleznek valamit az Egyházban, akkor az Egyháznak reagálnia kell, mégpedig egyértelmű válasszal. Például, 325-ben a Niceai Zsinat meghatározta, hogy Jézus teljes egészében Isten és teljes egészében ember, egyetlen isteni személyben. Miért kellett az Egyháznak ezt kinyilatkoztatnia? Mert voltak, akik azt tanították, hogy Jézus nem valódi ember és nem valódi Isten. Az Egyháznak erre reagálnia kellett 325-ben a Niceai Zsinaton, hogy Jézus teljesen ember és teljesen Isten, egyetlen isteni személyben összekapcsolódva. Később 381-ben a Konstantinápolyi Zsinaton a Szentlélek istenségével kapcsolatban merültek fel kérdések. Hogy Isten-e a Szentlélek? Az Egyháznak ismét reagálnia kellett. 

Ahogy már említettem, 382-ben az a kérdés merült fel, hogy pontosan hány könyvből áll a Biblia. Megállapították, hogy az Ószövetség és az Újszövetség összesen 73 könyvből áll, majd 398-ban a Karthágói Zsinaton ezt megerősítették. És ez így is volt utána 1200 évig. 1200 évig minden keresztény úgy gondolta, hogy összesen 73 könyvből áll a Biblia. Mind Isten sugallatára íródtak, beleértve Eszter és Dániel könyveinek görög nyelvű kiegészítését is.

Egészen addig így volt ez, amíg meg nem jelent egy fiatalember, Luther Márton. Neki az Egyház tanításától eltérő elméletei voltak a tisztítótűzről, azaz a purgatóriumról és a holtakért való imádságról. Ő nem hitt a tisztítótűzben. Volt egy vitája Cajetán bíborossal, amelynek során Luther kijelentette, hogy nem hisz a holtakért való imádságban és nem hisz a tisztítótűzben. Erre Cajetán bíboros megkérdezte, hogy mit gondol a Makkabeusok második könyvének a 12. fejezetéről, ahol a halottakért imádkoznak? Erre Luther Márton azt felelte, hogy „én nem fogadom el a 2Makkabeus 12. fejezetét, a makkabeusi könyvek egészét sem fogadom el és azt a bizonyos hét könyvet sem fogadom el. Ezzel Luther Márton a hét könyv eltávolítását követelte a keresztény Bibliából. És valóban, a reformáció előrehaladtával Luther Márton a XVI. század elején eltávolította azt a hét könyvet a Bibliából, amit addig minden keresztény elfogadott. 

A kereszténységen belül a katolikus és az ortodox tradíció az apostolokig visszamenőleg elfogadja, hogy az Ószövetség és az Újszövetség összesen 73 könyvből áll. Ez egységesen így is volt addig, amíg Luther Márton azt nem mondta, hogy én elutasítom azt a hét könyvet és kivette a Bibliájából. 

Ha esetleg nem vagytok katolikusok, el kell, mondjam nektek, hogy ez a hét könyv valóban csodálatos. Nem csak nagyszerű történetek, mint Tóbiásé, amiben most tartunk a 4. fejezetnél, ahol olyan hihetetlenül bölcs tanácsokat ad Tobit a fiának. De a Sirák fia könyve is elképesztő, a Bölcsesség könyve is hihetetlen mélységű. Sok testvérünk, aki nem katolikus vagy ortodox, egész életében elutasítja ezt a sok ajándékot, ami ebben a hét könyvben van. Csak azért, mert egyszer valaki 1500 körül kivette ezeket a kanonizált Bibliából, a héber kánont, a Tanakhot tekintve alapnak, amely nem tartalmazta ezeket a könyveket. Az Egyház viszont már a IV. század végén sugalmazottként rögzítette, és a kánon részének tartja mind a mai napig ezt a hét könyvet is.

És hála Istennek, most ebben az évben meg fogjuk ismerni ezeket a könyveket. Áldás lesz az életetekre. Mi a Septuaginta kánonjához tartjuk magunkat, amit a korai Egyház is használt. Vagyis most nemcsak az elmúlt 500 év keresztény közösségével lépsz kapcsolatba, hanem az első 1500 év közösségével is. Közösségbe lépsz azokkal a nagyszerű szent férfiakkal és nőkkel, akik Jézussal jártak, illetve azokkal, akiket ők tanítottak és előmozdították az Egyház elterjedését a világban.

Már nagyon várom, hogy ne csak azt a hatvanhat bibliai könyvet tapasztalhassátok meg, amelyet már eddig is ismerhettetek, hanem ezt a hetet is, amikből sokat tanulhatunk mindannyian, katolikusok és protestánsok egyaránt. Tényleg nagy áldás lesz, mint szomjazónak a tiszta hűsítő forrás.

Tóbiás könyve az első, amellyel most megismerkedünk, aztán végigmegyünk mindegyiken. Úgyhogy továbbra is imádkozzatok egymásért, mert én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem is! Köszönöm.