Jean Marie Baptiste Vianney, akit szeretetteljesen ars-i plébánosként („Curé of Ars”) emlegetnek, a katolikus egyházban a plébánosok védőszentje. Ha az ember átutazik az Egyesült Államokon, nagy eséllyel majdnem minden egyházmegyében találhat egy Vianney Szent Jánosról (1786-1859) elnevezett plébániát.
A szegények védelmezője volt a Ferences Világi Rend tagjaként, és a sokak által áhított francia Becsületrendet is megkapta. Vianney figyelemreméltóan szent élete és kis vidéki plébániája iránti elkötelezettsége miatt minden évben több mint 100 ezer zarándok látogatott el oda. Az emberek egész Európából jöttek, hogy részt vegyenek a miséjén, vagy meggyónjanak nála a gyóntatószékben, ahol akár napi 16 órán át hallgatta a bűnbánókat.
Nemrégiben az az öröm ért, hogy ellátogathattam Franciaországba, és úgy döntöttem, hogy jobban utánanézek, hogyan élt ez a különleges, szent lelkipásztor. Vianney plébániája a Rhône folyó mellett fekvő Ars-ban található, 30 perces autózásra Lyontól, a Beaujolais pazar borvidékén. Szőlőskertek, nyírfák, szilfák és fűzfák díszítik a lágyan hullámzó dombokat.
II. János Pál pápa is ellátogatott Ars-ba 1986-ban, Vianney János születésének 200. évfordulóján. Így emlegette a nagy szentet: „ritka példája az olyan papnak, aki pontosan tisztában van a felelősségével. Aki bátorságot mutat azok számára, akik Isten kegyelméből ma kapnak elhívást a papságra.”
A pápa hangsúlyozta azt a számos nehézséget is, amelyet Vianney Szent Jánosnak le kellett győznie ahhoz, hogy nagyszerű pappá váljon. Mindjárt az első az volt, hogy kicsapták a Lyon-i nagyszemináriumból, mert nem boldogult a latinnal. Csak Balley atyának, a család jó barátjának és helyi papnak a jóságán múlt – aki személyesen foglalkozott Vianney-val -, hogy a lyoni püspök végül beleegyezett a felszentelésébe.
Szerény kezdetek
Ars egy kicsiny falu, egy főutcából, egy térből és néhány fura, régi szállodából áll. A főtéri szobor Vianney Szent Jánost ábrázolja két pásztorral, egy igaz történet alapján. Amikor Vianney Jánost a püspöke először kinevezte Ars-ba, a városkát keresve eltévedt. A mezőn két fiatalember igazította útba, akik nyájukat legeltették. Vianney azt mondta nekik: „Megmutattátok az utat az egyházközségemhez. Egy nap majd megmutatom nektek az utat a mennyországba.”
Az apró templom, amelyet eredetileg Szent Sixtusnak szenteltek fel, és ahol Vianney János naponta és vasárnaponként misézett, a városka központjában áll, ahogy annak idején is. Bent mindössze 20 sor ülőhely van, amely a falu népének bőven elegendő volt. Az új helyzetben azonban, amikor a zarándokok még távolabbról, Kelet-Európából is jöttek, a templom gyakran zsúfolásig megtelt.
A templomban több mellékoltár is található, melyeket Vianney Szent János állított az évek során kedvenc védőszentjeinek. Szent Filoména, az első században élt római mártír, és Keresztelő Szent János, Vianney saját védőszentje csak kettő ezek közül. Mankók és botok gyűlnek Szent Filoména mellékoltáránál, akinek számos gyógyulást tulajdonított maga Vianney is.
A templomhoz egy szerény bazilika épült, ahol 200 ember fér el, és ahol Vianney teste nyugszik üvegkoporsóban. II. János Pál pápa 1986. évi ars-i látogatása alkalmából 400 embert befogadó kápolnát építettek a föld alá.
Az emberszeretet túlnőtt a plébánián
A Boldoggá és Szentté Avatás Iratai szerint Vianney János gyóntatói tehetsége vonzotta elsősorban a bűnbánók ezreit, akik gyakran három napot is sorban álltak, hogy megtapasztalják azt, amit sokan úgy emlegettek, hogy ő a lélek legmélyebb rejtekébe is képes belelátni.
Vianney gyóntatószékében térdelni misztikus élmény. Az ember szinte látja az arcát az elválasztó rács mögött. Népszerűsége abban rejlett, hogy mindenkivel személyes kapcsolatot teremtett, aki hozzá fordult. Világos, hogy Vianney János úgy tekintette a bűnbánat szentségét, mint ami nélkülözhetetlen az őszinte megtéréshez, és az Istennel való megbékélés leghatásosabb módjainak egyike.
“Úgy tűnt, első pillantásával már a lélek legmélyére látott” – mondta Christine de Cibiens a szentté avatás folyamán, utalva a gyónásra várók hosszú sorára.
A Szentté Avatás Irataiban számtalan bűnbánó tanúvallomásában elhangzott, mennyire megdöbbentő volt, hogy milyen élesen látta Vianney a bűnnel való személyes küzdelmüket. A jelentések szerint fontos részleteket tudott az életükről anélkül, hogy korábban személyesen találkoztak volna.
Vianney humora is említésre méltó volt. Amikor egy párizsi előkelőség Ars-ba látogatva arról panaszkodott, hogy sorba kell állni a gyónáshoz, ő azt mondta a hölgynek, hogy akkor is várnia kellene, ha ő lenne az angol királynő. Amikor François Dorel, egy környékbeli kőműves 1852-ben egy kacsavadászat alkalmával a kutyájával látogatott el a templomhoz, Vianney meglátta és így szólt hozzá: „Bárcsak a lelked is olyan szép lenne, mint a kutyád!”
Vianney-t az elfeledettek sorsa is foglalkoztatta. 1824-ben a templommal szemben fiatal lányok számára alapított árvaházat La Providence néven. A napóleoni kor végén Franciaország súlyos gazdasági helyzetben volt. Számtalan nő és lány árulta magát az utcán.
Páli Szent Vince lelkiségének igazi szellemében a La Providence volt Vianney Szent János válasza az országos szegénységből fakadó társadalmi igazságtalanságra. Az árvaház szerény, fehér, kétszintes vidéki ház volt, ahol számos tizenéves és elárvult lány talált lelki vezetésre és otthonra, és olyan készségeket sajátíthatott el a házat igazgató Catherine Lassagne-tól, mint például a háztartásvezetés.
Vianney Szent János egyik kedvenc elfoglaltsága a lányoknak délidőben tartott hittanóra volt. Amikor Ars igazán kedvelt zarándokhely lett, Vianney atya déli beszélgetése a lányokkal sokak által látogatott eseménnyé vált, így aztán átkerült a templomba.
Ezek a prédikációk sokféle témával foglalkoztak. Vianney dicsérte az imádkozás szépségét. „A léleknek úgy kell az ima felé tartania, ahogy a hal mozdul a víz felé: mindkettő természetes állapot.” A kereszt szeretetével kapcsolatban ezt tanácsolta. „Gyermekeim, a kereszt szeretetében találjuk meg az igazi békességet, nem pedig az attól való menekülésben.” Bátorított az oltáriszentség szeretetére is: ”Nincs jobb mód Isten jóságának megtapasztalására, mint megtalálni Őt a tökéletes szentmiseáldozatban.
Vianney egyszerű, szent életén és a nyája iránti szeretetén át az ars-i egyházközség a szó szoros értelmében a jámborság, az imádság és a mennyei béke közösségévé vált.
XXIII. János pápa Vianney Jánost 1959-ben, a halálának 100. évfordulója alkalmából kiadott enciklikájában (Nostri Sacerdotii Primitias) a „papi élet és a lelkipásztori buzgóság példájának” nevezte, „aki olyan drámai eredményeket ért el, ami ritkán látható a történelemben.” Igazi aszkéta volt. Gyakran böjtölt, a nap folyamán csak néhány szem krumplit evett, és időnként átimádkozta az éjszakát az egyházközségében élők megtéréséért.
Tekintsünk be Vianney otthonába és szívébe
Vianney János rajongott Assisi Szent Ferencért is, és bár egyházmegyei pap volt, a szegények szeretete miatt lett a Világi Ferencesek tagja. Mára egy ferences rendház épült az egyházközség területén, és a szerzetesek mondják a misét és hallgatják meg az Ars-ba zarándoklók gyónását.
Amikor az emberek megkérdezték Vianney Jánost, hogy adakozzanak-e a szegényeknek, gyakran mosolyogva válaszolt: „Nekünk majd arra kell válaszolnunk, hogy miért adtunk vagy nem adtunk, a szegényeknek pedig arra, hogy mit kezdtek azzal, amit kaptak.”
A paplak, ahol Vianney János lakott, kétszintes ház keskeny lépcsőházzal és fa padlóval. Aki körbesétál a házban, megnézheti a hálószobáját, a vendégszobát és a konyhát, ahol elfogyasztotta azt a kevés ételt, amit engedélyével Madame Bibost, a szakácsnő elkészíthetett neki.
Vianney szobája majdnem ugyanolyan, mint amikor még élt, ott vannak személyes tárgyai, például a rózsafüzére, vagy a falakon az általa csodált szentek képei. Az ágya mellett egy tekintélyes könyvespolc áll, melyen két kedvenc olvasmánya is megtalálható: a breviáriuma és egy könyv a szentek életéről.
Erre jár a gonosz
A Vianney János Szentté Avatási Eljárásában talán a legbizarrabb mozzanat az volt, amikor működése alatt – 1824 és 1859 között – szemtanúk a paplakban észlelt „kísértetjárásról” számoltak be.
Trochu atya átfogó életrajzában idéz az Eljárás tanúvallomásaiból. Sok eseményről ír, közöttük olyanról is, amelyben Vianney nővére, Marguerite Vianney is érintett volt. Ő azt vallotta, hogy egy alkalommal, amikor a paplakban töltötte az éjszakát, arra ébredt, hogy furcsa kopogtatást hall a szobájában a falon és az asztalon.
Amikor lámpát gyújtott, minden rendben volt a szobában, a zaj azonban nem szűnt meg, amikor visszabújt az ágyba. Végül lement a templomba, ahol a bátyja késő éjszakába nyúlóan gyóntatott. A plébános ezt mondta neki:
“Ó, gyermekem, nem kellett volna megijedned: A Vasvillás az. Téged nem bánthat. Engem azonban különböző módon kínoz. Néha a lábamnál fogva ráncigál a szobában. Mindezt azért, mert lelkeket térítek meg Istenhez.”
Az ars-i paplak múzeumában talán az egyik legfurcsább relikvia Vianney János öreg, kormos ágykerete, amelyet állítólag az ördög égetett le, amikor 1857. február 24. reggelén tűz keletkezett a szobájában.
Trochu atya könyve tartalmazza Alfred Monin, egy fiatal pap tanúvallomását, aki szerint Vianney János éppen a templomban gyóntatott, amikor szóltak neki, hogy a szobájában tűz van. „A Vasvillás nagyon dühös” – mondta Vianney. „Nem kaphatta el a kismadarat, ezért felgyújtotta a kalitkát. Ez jó jel. Ma sok bűnös jön majd el.”
A fura kísértetjárás a paplakban, valamint a szigorú böjt, amitől Vianney János nagyon lesoványodott, gyanakvást keltett, tovább nehezítve egyre küzdelmesebb életét.
Rongyos ruházat, megtörhetetlen lélek
Úgy tűnt, még Vianney János viselete is gondot okoz. Nem volt a divat megszállottja, egyszerűen öltözködött. A hívei közül sokan mondták, hogy a reverendája – Szent Ferencéhez hasonlóan – szakadt, agyonhordott. Belly püspöke, amikor arról értesítették, hogy Vianney a nyilvánosság előtt stóla nélkül jelent meg, állítólag ezt válaszolta: „Az arsi-i plébános stóla nélkül is ér annyit, mint bármelyik stólát viselő pap az egyházmegyémben.”
A zarándokok azonban ezrével jöttek, és sok lanyha lélek talált rá újra az egyházra Vianney gyóntatását követően. Franciaország a mai napig spirituális óriásként tartja tiszteletben.
Figyelemreméltó, hogy ez a szegény falusi fiú, aki a szemináriumban nem tudta letenni a vizsgáit, később egyetemes jelképe lett az Egyház papságának. Vianney Szent János arra emlékeztet minket, hogy Krisztus igaz szeretete az őszinte, jámbor imádságon és szolgálaton keresztül mutatkozik meg hatékonyan.
Vianney Szent János életének fontos eseményei
| 1786 | Megszületik a franciaországi Dardilly-ban. Szegény pásztorfiúként él a családjával. |
| 1806 | A család anyagi helyzete miatt nagyon későn kezdi tanulmányait a szemináriumban. Nem jó tanuló, és eltanácsolják, mivel komoly nehézségei támadnak a latin nyelvvel. |
| 1810 | Behívják a francia hadseregbe, de törékeny egészsége miatt nem tud bevonulni. |
| 1815 | Egy helyi pap támogatásával visszatér a szemináriumba, és 30 éves korában felszentelik. |
| 1818 | Kinevezik a kis ars-i egyházközség papjává. |
| 1824 | Megalapítja a La Providence-ot, az árva leányok otthonát. |
| 1855 | Évente 20 ezer gyónást hallgat meg. (Ez a szám majdnem 75 ezerre növekszik.) |
| 1856 | Megkapja a francia Becsületrendet. |
| 1859 | Augusztus 4-én meghal (ezen a napon ünnepeljük). |
| 1905 | X. Pius pápa boldoggá avatja. |
| 1925 | Szentté avatják, és a plébánosok védőszentje lesz. |
Forrás: Franciscan Media
Ford.: Eiben Ingeborg
