III. Károly immáron már az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség uralkodója. Koronázására azonban csak néhány hónap múlva kerül sor. Ezen szertartás során, majd elődei koronáját viseli, és a canterburyi érsek fogja felkenni. Immáron mint az anglikán egyház legfőbb kormányzója, mint Defensor fidei lesz király “Isten kegyelméből”. De mennyit tudunk vallási meggyőződéséről?
„Meghalt a királynő, éljen a király”: édesanyja, II. Erzsébet utódaként most már III. Károly az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség uralkodója. Felkenésére majd néhány hónap múlva kerül sor. Csak ezen grandiózus ceremónia alkalmával nyeri el elődei koronáját, és kapja meg Canterbury érsekének kezétől a felkenést. Ezzel III. Károly, mint az anglikán egyház legfőbb kormányzója és a hit védelmezője, Defensor fidei, király lesz “Isten kegyelméből”. De mit tudunk az uralkodó vallási meggyőződéséről?
Igaz, hogy az 1948. december 15-én megkeresztelt Károly keresztény hite az Anglikán Egyházban gyökeredzik, de ugyanakkor egy olyan egyedülálló családi kontextus örököse, amelyből két alak emelkedik ki. Először is, az édesanyja, Erzsébet királynő, akiről tudták, hogy nagyon mélyen hívő. Nyilvános beszédeit gyakran evangéliumi hivatkozások hatották át, így például hagyományos karácsonyi üzeneteit, amelynek során a tartózkodó uralkodónő, aki szorgalmasan olvasta a Szentírást és hűségesen látogatta a vasárnapi istentiszteletet, elmondta, hogy hite mennyi vigaszt és reményt adott neki a megpróbáltatásokban, hogy Krisztus tanítása mennyire meghatározta élete kereteit és döntései irányát.
A második alak Fülöp herceg édesanyja, azaz Károly apai nagyanyja, a titokzatos Alice de Battenberg hercegnő, aki Viktória királynő dédunokája és házassága révén a görög királyi család tagja volt, rendkívüli sorsot tudhatott magáénak. 1928-ban áttért az ortodoxiára, de nagyon hamar misztikus válság tünetei jelentkeztek rajta, ami miatt internálták és skizofréniát diagnosztáltak nála. A súlyos és traumatizáló kezeléseknek alávetett hercegnőt 1932-ben végül kiengedték a klinikáról. Ekkor úgy döntött, nem csatlakozik ismét a férjéhez és gyermekeihez, hanem inkognitóban járja Európát, és a legszegényebbekkel és legrászorulóbbakkal foglalkozik. A második világháború után megözvegyülve, Görögországban telepedett le, és egy kisebb vallási közösséget alapított. 1953-ban, Athénba való visszatérése előtt rendjének ruházatában vett részt menyének megkoronázásán a Westminster Apátságban.
A görög ezredesek 1967-es puccsa után Erzsébet királynő és hitvese Fülöp, megszervezték a hercegnő Angliába szállítását, befogadták a Buckingham palotába ahol regényes élete utolsó éveit töltötte.
Semmi kétség, ez a különleges családi környezet ilyen vagy olyan módon hatást gyakorolt III. Károlyra, aki többször is elment az Athos hegyére, a görög ortodoxia fellegvárába.
A Hit védője, a hitek védelmezője
A király soha nem titkolta bizonyos érdeklődését a keleti egyházak, de éppúgy az iszlám, a judaizmus és a hinduizmus iránt, aláhúzván, hogy éppen keresztény hite az, ami lehetővé teszi a „más hagyományokhoz tartozók meghallgatását, és a szót értést velük”. 1994-ben, egy beszélgetés során, az akkori trónörökös kifejtette, hogy kevésbé tartja magát a „Hit védelmezőjének”, mint a „hitek védelmezőjének”. Ezek a szavak élénk vitát indítottak el, olyannyira, hogy néhány évvel később pontosítania kellett azokat. 2015-ben, a BBC Radio 2 kérdésére Károly megmagyarázta a gondolatait.
Számára a brit uralkodó feladata nem az anglikán vallás védelme más vallások kizárásával, „ hanem valamennyi vallás szabad gyakorlásának a védelme ”az Egyesült Királyság keretein belül. Igaz, az ország vallási viszonyai megváltoztak II. Erzsébet megjelenése óta: míg 1952-ben az anglikán vallás a nagy többség vallása volt, ma kevesebb, mint a lakosság 20%-a vallja magát ehhez a masszív szekularizáció és belső válságok aláásta egyházhoz tartozónak.
A vallásszabadsághoz ragaszkodás
III. Károly számára a vallási sokszínűség tiszteletben tartása tehát elsőrendű fontosságú. Ebben a vonatkozásban fújt riadót 2014-ben az Iszlám Állam dominanciájával konfrontálódó keleti keresztények, különösen az irakiak sorsát illetően. „Leírhatatlan tragédia ma látni a veszélyt, amely a közel-keleti kereszténységet sújtja, egy olyan régióban, ahol a keresztények 2000 éve (…), együtt élnek különböző hitű népekkel, és békében már évszázadok óta”, mondta egy rövid videóban, felszólítván „a kormányokat arra, hogy biztosítsák a népeknek a vallásuk gyakorlására vonatkozó jogát”, egy olyan jogot, amelyet „gyakran megkérdőjeleznek, még Nyugaton is”.
Ezt a meglátást 2019-ben – John Newman bíboros szentté avatása alkalmából, amelyen részt vett Rómában – ismét felemlítette az Osservatore Romano, a Szentszék napilapja számára írt cikkében. Ebben a figyelemre méltó méltatásban III. Károly dicsérte a katolikus hitre áttért nagy anglikán teológus “példáját, amelyre ma nagyobb szükség van, mint valaha”, mert tudta, hogyan kell vádaskodás nélkül védekezni, és hogyan kell az egyet nem értést megmutatni anélkül, hogy tiszteletlenek lennénk, valamint a különbségekre inkább mint a találkozás, semmint a kirekesztés lehetőségére tekinteni”.
Édesanyja szívügyének tekintette az Anglikán Egyház kormányzójaként betöltött szerepét, és egyidejűleg ökumenikus nyitottságot tanúsított. III. Károly első beszédében biztosította alattvalóit, hogy ugyanez igaz lesz rá is, és hozzátette: Bárhol is élsz az Egyesült Királyságban, vagy a világ királyságaiban és területein, és bármilyen legyen származásod vagy meggyőződésed, igyekszem majd téged hűségesen szolgálni.
Az bizonyos, hogy az új uralkodó, akit Justin Welby anglikán prímás “prófétikusnak” nevezett ökológiai elkötelezettsége miatt, és aki az általa alapított számos jótékonysági szervezetről ismert, de aki egyben VIII. Henrik óta az első elvált király is, képes lesz egyéni hangot adni a hivatalának, és azon túlmenően az uralkodásának.
Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia
