Augusto Paolo Lojudice con il pallio Custom

Toszkán püspök tiltakozik az eutanáziatörvény ellen

Miután néhány nappal ezelőtt első olasz közigazgatási régióként Toszkána jóváhagyta a halálhoz való jogot, azaz az orvosi segítséggel történő öngyilkosságot, a Toszkán Püspöki Konferencia elnöke, Augusto Paolo Lojudice sienai püspök úgy nyilatkozott, hogy a törvény elfogadása nem vívmány, hanem mindenki számára vereség. A püspöki konferencia február 11-én kiadott közleménye leszögezi, a törvény semmilyen körülmények között, semmilyen esetben nem fog korlátot szabni életvédő tevékenységüknek.

„Az emberi élet abszolút érték, amelyet az alkotmány is véd. Halálhoz való jog nem létezik, de gondozáshoz való jog igen, és az egészségügyi ellátó rendszer éppen azért van, hogy az életkörülményeken javítson, nem pedig azért, hogy halált hozzon… Azt üzenem a kórházi lelkészeknek, a szerzeteseknek és a szerzetes nővéreknek, az önkénteseknek, akik a hospice-okban és mindazon helyeken dolgoznak, ahol az emberek nap mint nap betegséggel, fájdalommal és halállal szembesülnek, hogy ne adják fel, és mindennek ellenére továbbra is legyenek a remény és az élet hordozói”

– írta a püspök.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Forrás: The Catholic Register

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. Őrült az, aki felülírja a BIBLIÁT, vagy nem érti a lényegét!
    Abban meg erősen bízom, hogy a katolikus papjaink a hívatásuk magaslatán állnak!

    Egy katolikus!

  2. INRI,
    egy olasz paptol hallottam a vonaton. Ö modott olyan furcsa dolgokat az olasz katolikusok helyzetéröl (amiket nem is akartam elhinni). Olaszország pl. egy sok-sok kommunista által erösen befolysáolt szándékosan eladósított ország…Pedig ott van a Vatikán is. Nomeg a maffia. Camorra stb. Saját ravasz törvényekkel állam az államban, még az helyi egyházra is gyakorolnak nyomást. Vagy az atya szerint Pl. nem ildomos rendörségi tanunak jelentkezni utcai rabláskor, mert a motoros banditát aki felisemri vagy azonositja annak (késöbb) kampec…Ezt még a magyar plebánosom is megerösítette anno 41 éve aki akkor Rómában továbbképzésen volt (azóta meghalt). De hol van már a “christliches abendland” azóta?
    1950-60-as években Konrad Adenauer a keresztény nyugati kultúra szellemét „keresztény nyugatnak=christliches abendland”-nak nevezi. Zsidó-Keresztény hagyományban eredö-gyökerü Európára utal: a kifejezés egy konzervatív-keresztény értékrendet hivatott bemutatni. Ellenmodellként állt a Szovjetunió kommunista diktaturájával-kollektivizmusával és az amerikai társadalmi berendezkedéssel szemben, amelyet lélektelennek és túl individualistának tartottak.
    (Konrad Adenauer -teljes nevén Konrad Hermann Josef Adenauer- sz: Köln, 1876. január 5. – Bad Honnef, mh: 1967. április 19.) német politikus, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja, „az egységes keresztény Európa modern atyja.” Az EU elöfutára, hogy ne harcoljanak, hanem vámunioban=“Közös Piacban“ kereskedjenek az EU-s országok.)
    Európa nem lehet gyökértelen. A tizparancsaolat minden lélkeben gyöz. Az osli mosolygos Madonna kikönyörgi ezt majdan az Ö szent fiánál…