Tisztelettel és szeretettel köszöntjük Böjte Csaba atyát
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából Böjte Csaba atyát, ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját.
Csaba atya 1959. január 24-én született Kolozsváron – ez idén ünnepli tehát 65. születésnapját. Tevékenységét nem csak Erdélyben, Romániában és Magyarországon, hanem Nyugat-Európában és a tengeren túl is ismerik és elismerik. Az elhagyott, árva gyermekek számára nem csak a legfontosabb életfeltételeket (szállást, étkezést, ruházkodást) biztosítja, hanem taníttatásukkal, erkölcsi és vallási nevelésükkel is foglalkozik.
Olvassanak el az alábbiakban néhány idézetet Böjte Csaba atyától.
Az emberek sokszor hosszan a negatívumokon rágódnak ahelyett, hogy nekiállnának, és valami jót tennének. Azáltal, hogy segítek másokon, egyszerűen elfeledkezem a magam gondjáról, bajáról.
Ha elcsendesedek, rájövök arra, hogy nekem kell ajándékká válnom. Minden földi tárgy csak foglalata lehet önmagunk tudatos odaajándékozásának.
Én azokat szeretem ingyen, akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, én azok körül nem lihegek.
Az anyagi javak végesek, így aztán ha mindenki mindenből szeretne magának is szerezni, kénytelenek leszünk egymás torkának esni.
A szeretet tartja össze a közösségeinket, élettel, fénnyel, meleggel, lélekkel tölti meg a családjainkat. Aki nem tudja szeretni a munkáját, környezetét, családját, nemzetét, annak számára minden csak fájdalom: rossz neki munkába menni, rossz a feleségéhez bújni, rossz neki a himnuszt énekelni, a testvéreivel nemzeti ünnepet ülni. Álmok, jövőkép nélkül nincs útja az életnek, amely a holnapba vezet.
Mindaz, ami igazán értékes az életünkben, ami az embert emberré teszi, azt a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, mely országainkat érinti, nem tudja elvenni tőlünk.
Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk, hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett ő maga volt az ajándék.
A gyerekeket, az egészségesebbeket, az épeket, a jobbakat, ügyesebbeket meg kell tanítani arra, hogy szolidárisak legyenek a gyengébbel, az elesettebbel, a kisebbel, a sebzettebbel szemben.
Azt a gyereket, aki helyett édesanyja írja a házi feladatot, jó szándékával tönkre fogja tenni. A gyerekkori mosatlan almák, a biciklizés közben szerzett horzsolások immunrendszerünket irritálják, ami a fertőzéseket legyőzve megerősödik. Orvosi diplomád, bajnoki címed mit sem érne, ha szüleid megvásárolták volna neked, hogy megkíméljenek a vizsgák, versenyek embert próbáló terhétől, ha verejtékes, kitartó tanulással, küzdelemmel nem te magad harcoltál volna meg értük.
Ha valaki addig rángatja a szekrényt, míg magára borítja, ne az asztalost szidja, hanem saját magát. A mi rossz döntéseink, bűneink következményét nem szabad Isten nyakába varrnunk.
Minden egyes gyermek egy csoda. Nem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik: egy új Ady Endre vagy épp Blaha Lujza. Ha ajtót nyitunk előttük, esélyt adunk nekik, hogy kibontakoztassák a személyiségüket, a tehetségüket. Nem kell hozzá mást tenni, csak egymásból a jót “kiszeretni”.
Amit szeretetből odaajándékozol, az örökre a tied marad!
Annak a kezét fogd meg, akinek senki nem fogja meg a kezét!
INRI,
na ez a Böjte atya olyan mint Natanel.
lásd: János evangelium 1 fejezet: 47Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” 48Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.”
Azért mondta ezt, mert a zsidó napi imaidökben valami alá kell menni ha lehet és ugy kell imádkozni…Ot ahol épp Natanel járt meglátott egy fügefát és odasietett, hogy elmondja az akoor szokásos smát. Sema Jiszroél Adonaj Elohenu Adonáj Ehád…Halljad Izrael az Örökkévaló a mi Istenünk egytelen egy (s`mindenkié is)…
Ez a Böjte atya is rendszerses imádkozó…Söt ne játsza ki az Imát a tettek ellen…Hanem mindkettöt fontosnak tartja…Ez csodálatos, ahogyan teszi…Ferences- nem lehet magántulajdona egy életen át, csakis szolgál Istennek és embernek…òriási amit tesz…éljen 100+20 ig mint Mózes…