Elmélkedés Olajbafőtt Szent Jánosról és Isten működéséről

Az alábbiakban J.D. Flynn-nek, a The Pillar főszerkesztőjének, a CNA hírügynökség korábbi főszerkesztőjének május 6-án a pápaválasztás kapcsán megjelent személyes gondolatait adjuk közre.

Üdvözlet mindenkinek!

A Sixtus-kápolnában minden készen áll a pápaválasztásra.

Mielőtt azonban erre rátérnénk, el kell mesélnünk egy, a római egyházmegyében élő helyi hagyományt, amelyről tudnotok kell. Van egy liturgikus ünnep, amely idén éppen egy nappal azelőttre esik, hogy a Bíborosok Kollégiuma belép a Sixtus-kápolnába, és megválasztja Krisztus földi helytartóját.

Ez a május 6-i ünnep a „Latin-kapu előtti Szent János” templom felszenteléséhez kapcsolódik, a helyiek azonban San Giovanni in Oleo – „Olajbafőtt Szent János” – néven emlegetik.

A történet szerint Szent János apostolt és evangélistát – azt az apostolt, akit Jézus szeretett – valamikor Efezusban letartóztatták, Rómába vitték, és egyfajta kirakatpert indított ellene a populista Domitianus császár, akit egyesek önkényeskedő diktátornak tartottak.

Domitianus Róma városának nagyságát törekedett helyreállítani. Nagyszabású építkezéseket indított és tisztességesen gazdálkodott, ugyanakkor a keresztények ádáz üldözője volt – nem szerette őket, mert istenkáromlásnak tekintette Krisztus istenségére vonatkozó állításaikat, és inkább a római kultúrának és a pogány vallás túlsúlyának a helyreállításáért tevékenykedett.

Lehet, hogy Domitianus azért sem szerette a keresztényeket, mert bosszantó erkölcsi tanításuk nem nézte jó szemmel a saját unokahúgával folytatott viszonyát, amiről a pletykák szóltak, de ezt senki sem tudhatja biztosan.

Mindenesetre a történetek szerint – amelyeket Tertullianus, majd később Szent Jeromos is megörökített – Domitianus megpróbáltatásoknak vetette alá János apostolt, akit államellenes bűnökben bűnösnek nyilvánítottak és egy nagy üst forró olajba vetettek.

San Giovanni in Oleo – Olajbafőtt Szent János, tudjátok.

Általában, ha hús kerül a forró olajba, a fehérjék lebomlanak, a nedvesség gőzzé alakul, és a dolog gyorsan megfő.

Szent Jánossal azonban nem ez történt.

Állítólag több percig teljesen elmerült az olajban, de Szent Jeromos szerint „tisztábban és egészségesebben jött ki onnan, mint ahogyan belekerült”.

Domitianus a jelek szerint annyira bedühödött, hogy ott helyben egy pohár mérget itatott meg Jánossal. Amikor ez sem vált be, kitalálta a következő lehető legjobb büntetést, és száműzte őt Görögországba, ahol Jánosnak a Jelenések könyvében megörökített apokaliptikus látomásai voltak.

A San Giovanni in Oleo apró kis kápolnája a feltételezések szerint azon a helyen épült, ahol Isten megkímélte Szent Jánost a haláltól. A kápolna többnyire zárva van, és ahogy nekem mondták, nyilvános istentiszteletet csak néhány percen át tartanak minden évben, a Szent Jánosért tartott körmenet végén.

A lényeg a következő: Isten az ő egyházának a védelmezője. És Isten útjai rendkívüliek és kifürkészhetetlenek.

Vajon Szent János valóban azért jött Rómába, hogy túlélje az elevenen megsütést és aztán Görögországba mehessen és írhassa a Szentírást?

Nem tudom.

De azt tudom, hogy Isten valóban cselekszik a világban, hogy fenntartsa az Ő Egyházát. Néha látható módon cselekszik, gyakrabban azonban a Szentlélek titokzatos működésében, olyan módon, amely valójában sokkal furcsább, sokkal szebb és sokkal mélyebb.

A bíborosok pápát fognak választani. Hogy jó pápa lesz-e vagy rossz pápa, azt még nem tudjuk. Ennek hatása lesz mindannyiunk életére, és egyházközségeink és gyermekeink életére is. Igenis számít, hogy ki a pápa.

De nem a pápa lesz az, aki fenntartja az Egyházat. Nem a pápába kell a hitünket helyeznünk. Az Isten az, aki életben tarthatja az embereket a forró olajjal teli üstökben, vagy ő kímélheti meg őket a méreg okozta haláltól. Az Isten az, aki legyőzte magát a halált.

Isten tette ezt az Egyházat az üdvözülés szentségévé, 2000 év minden bűne, hibája, tévedése és viszálykodása ellenére.

Számomra ez mélységes titkot jelent. Ez az a misztérium, amelybe a hitemet helyezem. Isten valóságos, és szereti az Ő Egyházát, minden nemzedékben.

Ferenc pápa erről írt a Lumen fidei kezdetű enciklikájában:

„De amit az Egyházban közlünk, amit az élő hagyományban adunk tovább, az egy új világosság, amely az élő Istennel való találkozásból fakad, a személyt a középpontjában, a szívében érintő, egész elméjét, akaratát, érzelemvilágát betöltő világosság, amely élő kapcsolatokra nyitja meg a személyt az Istennel és a többiekkel való közösségben.”

Istenem, add meg nekünk a hitnek ezt a világosságát!

Fordította: Solymosi Judit