Aquinoi Szent Tamas 1

Aquinói Szent Tamás és a repülő ökör

Forduljunk Aquinói Szent Tamáshoz, hogy jobban tudjunk tanulni. Amikor kifogy az indíttatás az egyetemi tanulmányokhoz, jobb az „angyali doktorra” bízni magunkat. Ezt a ragyogó tehetségű XIII. századi dominikánust az Egyház egyik legkiválóbb filozófusának és teológusának tekintik.

Zamatos történet következik, amiből a dominikánus testvérek megismerhették Aquinói Tamás humorát és összehasonlíthatatlan zsenialitását.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

1244-ben felettesei úgy határoztak, hogy elküldik Tamást Kölnbe abból a célból, hogy tökéletesíthesse tudását a legjobb tanár, Albert mester irányítása alatt, akit már akkor a „nagy” névvel illettek. A fiatal ember, akit kötött engedelmességi fogadalma, alávetette magát a parancsnak, de nagyon aggódott emiatt a kitüntetés miatt, ami kiemelte – nagyon is a szája íze szerint – a tanulmányi sikereit és intelligenciáját, amit tanárai már korán rendkívülinek ítéltek. Tamást főként az a titkos élvezet ejtette zavarba, amit neki ezek az elismerések okoztak, mivel ebben súlyos vétket vélt felfedezni az alázatosság ellen. A Rajna-vidékre történő utazása során hősies elhatározást tett: elrejti intellektuális képességeit és tehetségét új professzorai és tanulótársai elől. E célból hallgatni fog, amennyire ez csak lehetséges, és nem bánja, ha emiatt idiótának nézik, aki csak tévedésből került Európa egyik leghírnevesebb egyetemére.

A nagy néma ökör

Nagy bátorsággal több hónapon át tartotta magát ehhez a tervhez. Társai, kiváló eszű fiúk (vagy legalábbis magukat annak tartók), hittek neki és hamarosan ezt a kevés szavú olaszt egy bárgyú alaknak tartották. Tamás a családjának ősi felmenőitől örökölte külső megjelenését, akik Nápolyból és Sziciliából származó vikingek voltak, akik enyhébb vidékek kedvéért elhagyták a normandiai Cotentin félszigetet. Jól megtermett fiú volt, erősnek látszott, mint egy ökör. „Nagy Ökör”, bos magnus latinul – ami ezeknek a mindenhonnan származó diákoknak közös nyelve volt – ezt a kegyes gúnynevet aggatták rá, majd pár hónap múlva, tapasztalva némaságát, amit ők gyengeelméjűségnek tekintettek, kiegészítették a gúnynevet bos magnus et mutus-ra, azaz Nagy Néma Ökörnek nevezték el őt. Tamás tudta ezt és nem reagált rá, teljesen közömbösen hagyták a tréfálkozások.

Némasága, ahelyett, hogy megbékítette volna őket, arra vitte társait, hogy megduplázzák a komiszkodásokat. Egy reggel a tanulószobában az egyik fiatal testvér, aki igen szellemesnek találta önmagát, felkiáltott: „Tamás testvér! Jöjjön csak hamar, ott fönt az égen repül egy ökör!” Tamás odafutott, mintha hitt volna ennek a valószínűtlen kijelentésnek, és ezzel csillapíthatatlan nevetést váltott ki a társakból. Ekkor kivételesen szóra nyitotta száját, és szelíden ennyit mondott: „Testvéreim, könnyebb hinnem egy repülő ökör létezésében, mint abban, hogy létezik hazug szerzetes…”

Az igazság kiderül

A lecke, legalábbis a tanulótársak egyike esetében célba ért, mert szégyenében elhatározta, hogy jóváteszi gúnyolódását és segít társának, aki szemmel láthatóan kínlódott a számára túlságosan nehéz tanulmányok során. Felajánlotta Tamásnak, hogy különórákat ad neki, hogy behozza az általa vélt súlyos lemaradásait. Szerepéhez hűen, Tamás elfogadta az ajánlatot és hálásnak mutatkozott, egészen addig a napig, amikor barátja szembekerült egy bonyolult teológiai kérdéssel és képtelen volt azt megoldani. Zavarát látva, Tamás, aki semmi nehézséget nem látott ebben a problémában, egyetlen mondatban megoldotta azt olyan világosan, olyan nyilvánvalóan, hogy a társa a lábai elé vetette magát és könyörgött, bocsássa meg önhittségét és azt, hogy tanítani akarta, holott sokkal inkább Tamásnak kellene őt tanítania.

Mivel képtelen volt magában tartani Tamás titkát, a tanulótárs hamarosan megemlítette az esetet Albertnek és a többieknek, így hozva nyilvánosságra az angyali doktor zsenialitását.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.