zsidók

A „szenvedések fővárosa”
|

A „szenvedések fővárosa”

„Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb” – fogalmazott évtizedekkel ezelőtt nevezetes, Ars poetica helyett c. írásában Pilinszky János [Pilinszky: Nagyvárosi ikonok. 2. kiad….

Edith Stein: Egy mai szent

Edith Stein: Egy mai szent

Keresztes Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) a németországi Breslauban született 1891-ben, 11 gyermek közül a legfiatalabbként. Bár szülei vallásos zsidók voltak, Stein tizenéves korában elvesztette a hitét Istenben. Miután megismerte a neves filozófus, Edmund Husserl munkásságát, a Göttingeni Egyetemre ment, hogy nála tanuljon. Diplomás asszisztenseként bevezető kurzusokat tartott Husserl szemináriumi diákjainak, és a kéziratait szerkesztette….

75 éve ítélték el Mindszenty József bíborost

75 éve ítélték el Mindszenty József bíborost

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1949. február nyolcadikán, kedden reggel a budapesti népbíróság különtanácsa életfogytig tartó fegyházra ítélte Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket. A Szabad Nép című kommunista napilap másnapi vezércikkében olvassuk: „Aki aljas és népellenes célok érdekében szőtt földalatti összeesküvést, az maga sem lehet más, mint aljas és népellenes gonosztevő. Mindszenty és társai pedig ilyen elemek.”…

A háború csak játék?

A háború csak játék?

Kísértet járja be Európát és a világot. A halál angyala. Aki szeret háborúsdit játszani. Hadd öljünk szórakozásból, közben ropogtatva a pityókapelyhet vagy köpködve a szotyit a számítógép előtt. Mert olyan izgi. A béke meg unalmas. Nem annyira szórakoztató. Mit számít, hogy mások meghalnak… Nekünk az már csak játék a távirányítóval. Az istentelen szabadelvűség olyan perverz…

„Szomjúhozom már mosolyodra, Isten” – egy Auschwitzot megjárt, elfeledett költő története

„Szomjúhozom már mosolyodra, Isten” – egy Auschwitzot megjárt, elfeledett költő története

1979. június hetedikén II. János Pál pápa Auschwitzba látogatott. Már korábban is járt itt, de egyházfőként ő volt az első, aki ellátogatott a hírhedt koncentrációs táborba. Előbb Maximilian Kolbe atya halálcellájában (a ferences szerzetest VI. Pál avatta boldoggá, a nyolcvanas évek elején a lengyel pápa a szentek sorába emelte), majd a kivégzőfalnál imádkozott. Ezt követően…

Amikor a tárgyak mesélnek – Georgy, egy Izieu-ben elrejtett zsidó gyermek rajza

Amikor a tárgyak mesélnek – Georgy, egy Izieu-ben elrejtett zsidó gyermek rajza

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította január 27-ét, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóját. Az emléknap alkalmából közöljük a Le Pélerin cikke alapján készült szívszorító írást, amely a kontinensméretű drámát egy kisfiú személyes tragédiáján át idézi fel. A második világháborút megelőzően a gyermekotthonokat azért hozták létre, hogy barátságos légkört és megfelelő oktatást…

Egy zsidó színész áttért a katolikus hitre: Szűz Mária „a legszebb szerelem az életemben”

Egy zsidó színész áttért a katolikus hitre: Szűz Mária „a legszebb szerelem az életemben”

A francia színész elmesélte, hogy gyermekkorában egy templomba lépve meglátta az Istenanya képét. A Franciaországban közkedvelt híres zsidó színész és humorista, Gad Elmaleh bejelentette, hogy áttért a katolikus hitre, és ebben a folyamatban szerinte Szűz Mária döntő szerepet játszott. Az 51 éves Elmaleh párja Caroline monacói hercegnő lánya, Charlotte Casiraghi, akitől Rafael nevű fia született….

„…azt tegyük, ami egyedül helyes: újra és újra megbocsátásukat kérjük” – gondolatok Novák Katalin kijelentése kapcsán

„…azt tegyük, ami egyedül helyes: újra és újra megbocsátásukat kérjük” – gondolatok Novák Katalin kijelentése kapcsán

Novák Katalin köztársasági elnök izraeli látogatása során felkereste a Yad Vashem Holokauszt Múzeumot, ahol a Soá túlélőinek egy csoportjával is találkozott. Az elnök asszony közösségi oldalán több fényképet is megosztott rövid, felvezető szöveg kíséretében. A szövegben ezt olvassuk: „Itt vannak velünk a Soá túlélői, ami lehetőséget ad arra, hogy azt tegyük, ami egyedül helyes: újra…

„…legyek éppoly ordótlan és címtelen, mint …. Jézus volt!” – Bangha Béla SJ vitatott munkássága

„…legyek éppoly ordótlan és címtelen, mint …. Jézus volt!” – Bangha Béla SJ vitatott munkássága

1940. április 30-án, hajnalban halt meg a Herzog-klinikán Bangha Béla jezsuita páter. Prohászka Ottokár mellett ő volt a 20. századi magyar katolikus megújulás másik vezéralakja. Munkássága alapvetően két nagy területet ölelt fel: 1./ hitvédelem, 2./ a katolikus sajtó megteremtése. Nem véletlenül nevezték őt magyar sajtóapostolnak. Valóban az volt – s emellett kora egyik legnagyobb hitszónoka….

Három pápa látogatása Auschwitzban

Három pápa látogatása Auschwitzban

Uram, a megbocsátásodért könyörgünk ennyi kegyetlenség miatt… Hol volt Isten azokban a napokban? Miért hallgatott? A pestistől, éhségtől, tűztől és a háborútól …, a háborútól ments meg Uram minket! A lengyel II. János Pál pápa és a német XVI. Benedek pápa mindketten átélték a II. Világháború sötét mélységeit személyes sorsukon és családi tapasztalataikon keresztül. Nyomukban…