BIY HU cover 308. nap

308. nap: Apránként

Liziász első hadjárata.

Liziász kancellár, a király gyámja és rokona nagyon elkeseredett ezeken az eseményeken, és nem sokkal azután összegyűjtött mintegy nyolcvanezer férfit, és az egész lovasságot is mozgósítva kivonult a zsidók ellen azzal a szándékkal, hogy a várost görög településsé változtatja, a templomot pedig a többi pogány templomhoz hasonlóan megadóztatja, s a főpapi tisztséget évről évre áruba bocsátja. Egyáltalán nem számolt Isten hatalmával, hanem csak gyalogosai tízezreiben, lovasai ezreiben és a nyolcvan elefántban bizakodott.

Behatolt Júdeába, megközelítette az egyik erős erődöt, a Jeruzsálemtől mintegy öt mérföld távolságra levő Bet-Curt, és erősen szorongatta. Amikor a Makkabeus és hívei meghallották, hogy Liziász ostrom alá vette az erődöket, sírás és jajgatás közepette az Úrhoz folyamodtak az egész néppel egyetemben, hogy Izrael megmentésére küldje el jó angyalát. Aztán elsőként a Makkabeus ragadott fegyvert, s biztatta a többieket is, nézzenek szembe a veszélyekkel, és legyenek testvéreik segítésére. Ezzel közösen kivonultak, bizakodó hangulatban. Amikor még Jeruzsálem közelében voltak, megjelent nekik egy fehérbe öltözött lovas. Aranyfegyvert forgatott, és az élükre állt. Erre mindannyian dicsőítették Istent irgalmasságáért, és annyira felbátorodtak, hogy készen voltak nemcsak az embereket, hanem még a legvadabb állatokat is megtámadni, sőt a vasfalakat is áttörni. Csatarendben haladtak előre, égi harcostársukkal, mivel megkönyörült rajtuk az Úr. Mint az oroszlánok, úgy támadtak rá az ellenségre, és lekaszaboltak tizenegyezer gyalogost és ezerhatszáz lovast. A többieket menekülésre kényszerítették. A legtöbbjüknek csak a puszta életüket sikerült megmenteniük, mert már megsebesültek. Maga Liziász is csak szégyenletes futással tudta életét megmenteni.

Békekötés a zsidókkal.

De Liziász nem volt oktalan ember, így amikor elgondolkodott a vereségén, belátta, hogy a zsidók legyőzhetetlenek, mert velük harcol a hatalmas Isten. Ezért követeket küldött hozzájuk, és méltányos föltételekkel békét ajánlott. Megígérte, hogy a királyt is ráveszi, kössön velük barátságot. A Makkabeus a közjó érdekében mindenben elfogadta Liziász ajánlatát. S a király megadott mindent, amit a Makkabeus a zsidók számára írásban követelt.

A levél, amelyet Liziász a zsidókhoz intézett, így hangzott: „Liziász üdvözletét küldi a zsidók népének. Követeitek, János és Absalom, átnyújtották alábbi kérelmeteket, és arra kértek, hagyjam jóvá a bennük foglaltakat. Amit a király elé kellett terjeszteni, azt elé terjesztettem, s ő hozzájárult, amihez lehetett. Ha továbbra is megfelelő magatartást tanúsítotok a közügyekben, rajta leszek, hogy előmozdítsam jóléteteket. Ami a részleteket illeti, meghagytam a ti és az én követeimnek, hogy tanácskozzanak veletek. Jó egészséget! A 148. esztendőben Dioszkorosz hónapjának 24-én.”

A király levele így hangzott: „Antiochusz király üdvözletét küldi testvérének, Liziásznak! Mivel atyánkat maguk közé szólították az istenek, azt kívánjuk, hogy birodalmunknak minden polgára zavartalanul a saját ügyeinek szentelhesse magát. Hallottuk, hogy a zsidók nem helyeslik a görög életmódra való áttérést, amit atyánk elrendelt, hanem inkább a saját életmódjukat kedvelik, ezért azt kérik, hogy megtarthassák saját törvényeiket. Nos, az az óhajunk, hogy ez a nép is zavartalanul éljen. Ezért elrendeljük, hogy kapják vissza szentélyüket, és életüket atyáik szokásai szerint élhessék. Légy hát rajta, hogy követeket küldj hozzájuk. Ezek nyújtsanak nekik békejobbot, hogy lássák, mi a szándékunk, s így öröm töltse el őket, és kedvvel lássanak újra neki dolgaiknak.”

Az a levél, amelyet a király a néphez intézett, így hangzott: „Antiochusz király üdvözletét küldi a nagytanácsnak és a többi zsidónak. Ha jól megy sorotok, akkor az megfelel kívánságunknak. Mi is jól vagyunk. Menelausz jelentette: vissza kívántok térni, hogy a saját dolgaitoknak szentelhessétek magatokat. Azoknak, akik Xantikosz hónap 30-áig hazatérnek, békét biztosítunk, és megengedjük, hogy a zsidók a saját étkezési szabályaik és törvényeik szerint éljenek, mint azelőtt. Senkit sem szabad közülük életmódja miatt semmi módon zaklatni. Egyszersmind elküldöm Menelaoszt, hogy nyugtasson meg benneteket. Éljetek békében! A 148. esztendőben Xantikosz hónap 15-én.”

A rómaiak is küldtek egy levelet, ez volt a tartalma: „Quintusz Memmiusz és Titusz Maniliusz és Maniusz Szergiusz római legátusok üdvözletüket küldik a zsidók népének. Amit Liziász, a király rokona megadott nektek, azt mi is megadjuk. Azokat a kérdéseket pedig, amelyeket nézete szerint a király elé kell terjeszteni, fontoljátok meg, aztán küldjetek el valakit, hogy ügyeiteket kedvetek szerint képviselhessük. Mi ugyanis tovább utazunk Antiochiába. Siessetek hát, küldjétek embereiteket, hadd tudjuk meg, mint vélekedtek. Jó egészséget kívánunk! A 148. esztendő, Xantikosz hónap 15-én.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Szent próféta vezetésével sikerre vezette vállalkozásaikat. Lakatlan pusztaságokon vonultak át, és járatlan helyeken ütötték fel sátrukat.
Ellenálltak ellenségeiknek, és visszaverték ellenfeleiket.
Gyötörte őket a szomjúság; akkor segítségül hívták, és vizet adott a meredek szikla, eloltotta szomjukat a kemény kőszál.

A víz: az egyiptomiak veszte, Izrael megmentője.

Amivel ellenségeik bűnhődtek, az nekik áldást jelentett, amikor bajban voltak. A folyónak ki nem apadó forrásvize helyett, amelyet azoknak (az egyiptomiaknak) undorító vére tett zavarossá,
büntetésül a gyermekgyilkos rendeletért, nekik (Izrael fiainak) váratlanul bőséges vizet adtál, és így az egykori szomjúsággal megmutattad, milyen súlyosan büntetted ellenségeiket.
Amikor ugyanis megpróbáltatás érte őket, bár csak enyhe feddésben volt részük, megtudták, mekkora gyötrelmet kellett elszenvedniük az istenteleneknek, akiket haragodban megbüntettél.
Mert őket – intő atyaként – csak próbára tetted, azokat azonban szigorú királyként elítélted és megbüntetted.

Tőlük (Izrael fiaitól) távol éppúgy gyötrődtek, mint a közelükben.
Mert kétszeres gyötrelem fogta el őket és sóhajtozás, amikor a múltra emlékeztek.
Amikor ugyanis meghallották, hogy ami nekik büntetésükre, azoknak az a javukra szolgált, tudomásul vették az Urat. Mert akit egykor a kitételkor elvetettek és gúnyolódva elutasítottak, azt végül meg kellett csodálniuk, amikor egész más szomjúság gyötörte őket, mint az igazakat.

Isten kímélete Egyiptom iránt.

Amikor dőreségük és istentelen gondolkodásuk félrevezette őket, és oktalan csúszómászókat és alávaló állatokat tiszteltek, büntetésül oktalan állatok sokaságát küldted rájuk, hogy megtudják: ki-ki azzal bűnhődik, amivel vétkezik.

Mindenható kezed, amely a világot alaktalan anyagból formálta ki, seregestül küldhetett volna ellenük medvét, bősz oroszlánt, vagy újfajta, dühös, ezaddig ismeretlen fenevadakat, amelyek tüzes párát lehelnek vagy sistergő gőzt fújnak, vagy a szemükből iszonyú szikrákat hánynak, amelyek nemcsak rájuk támadva pusztíthatták volna el őket, hanem amelyeknek a látványa is megsemmisíthette volna őket.

De ezek nélkül is, egyetlen lehelet is elsöpörhette volna őket, ha a bosszuló igazságosság üldözőbe veszi és hatalmad lehelete megszeleli őket. De te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el.

A kímélet oka.

Mindig megvan rá a módod, hogy megmutasd nagy hatalmadat, és ki tudna ellene szegülni karod erejének?
Hisz az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, és mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.
De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak. Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna.
Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre?
De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja.
Mert a te el nem múló szellemed van mindenben.
Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal, és higgyenek benned, Uram.

Isten Kánaán iránti kímélete.

Szent földednek régi lakóit is gyűlölted ugyan, szégyenletes varázslataik és gyalázatos titkos szertartásaik miatt.
A kegyetlen gyermekgyilkosokat és az emberhúslakomákon a belső részek felfalóit, akiket véres összejöveteleken avattak fel, és a szülőket, akik saját kezükkel gyilkolták a gyámoltalan lelkeket, ki akartad irtani atyáink keze által,
hogy ez a neked legkedvesebb föld az Isten gyermekeiben méltó lakókat kapjon.
De még ezek iránt is kímélettel voltál, mivelhogy emberek voltak, és sereged előőrseiként darazsakat küldtél, hogy ezek irtogassák őket, apránként.
Nem mintha nem tehetted volna meg, hogy csatában vesd alá az istenteleneket az igazaknak, vagy hogy félelmetes állatokkal vagy akár egyetlen kemény szóval egyszeriben megsemmisítsd őket.
De te azáltal, hogy a büntetést apránként róttad ki, alkalmat adtál nekik a megtérésre, jóllehet tudtad, hogy gonosz volt az eredetük, a romlottságuk velük született, és a gondolkodásuk nem változik meg soha.
Hisz átkozott fajzat voltak kezdettől fogva!

E kímélet okai. Nem is azért hagytad büntetlenül bűneiket, mintha valakitől tartottál volna.

Hisz ki mondhatná (neked): „Mit tettél?” Vagy ki szegülhetne ellene ítéletednek? Ki illethet váddal a népek megsemmisítéséért, amelyeket magad alkottál? Vagy ki léphet föl ellened az istentelen emberek ügyét pártolva?
Mert sem Isten nincs rajtad kívül, aki mindeneknek gondját viselné, úgyhogy bizonyítanod kellene, hogy nem ítéltél igazságtalanul,
sem király, sem fejedelem nem állhat eléd azok miatt, akiket megbüntettél.
De mivel igazságos vagy, mindent igazságosan intézel, s nem tartod hatalmadhoz illőnek, hogy olyat elítélj, aki nem szolgált rá a büntetésre.
Hiszen igazságosságodnak hatalmad az alapja: mivel mindennek ura vagy, mindent kímélhetsz.
Erődet csak akkor mutatod meg, ha nem hisznek hatalmadban, és megbünteted a dacot azokban, akik ismerik hatalmadat.
Bár hatalom van a kezedben, szelíden ítélsz, és nagy kímélettel vezetsz bennünket; mert a hatalom rendelkezésedre áll, mihelyt akarod.

Az isteni kímélet tanulságai.

Ezzel a bánásmóddal arra tanítottad népedet, hogy az igaz legyen emberszerető, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy a bűn után (időt) adsz a bűnbánatra.
Mert ha már gyermekeid ellenségeit és a már halálra szántakat ekkora kímélettel és szelídséggel büntetted, időt és lehetőséget adva nekik, hogy gonoszságuktól megszabaduljanak,
akkor mekkora gonddal ítélkezel fiaid fölött, akiknek atyáiknak tett esküid és szövetségeid által annyi szépet ígértél!
Míg bennünket így nevelsz, tízszeresen sújtod ellenségeinket, hogy amikor magunk ítélkezünk, jóságodat tekintsük példaképünknek, és ha fölöttünk ítélkeznek, reménykedjünk az irgalomban.

A szelídség után szigorral jár el Isten.

Ezért azokat a gonoszokat is, akik esztelenségben töltötték életüket, saját szörnyűségeikkel gyötörted. Mert a tévelygés útjain túl messze jutottak, amikor együgyű gyermekként tévedtek, és isteneknek tartották, ami az állatok közt visszataszító és megvetett.
Ezért mint éretlen gyermekre, olyan csapást küldtél rájuk, amely csúfot űzött belőlük.
Azoknak azonban, akik a büntetésül szánt megcsúfolásból nem okultak, Istenhez illő ítéletet kellett elviselniük.
Mert amikor szenvedéseikben azok miatt bosszankodtak, amiket isteneknek tartottak, mivel gyötrelmet szenvedtek tőlük, belátták, hogy az az igaz Isten, akiről azelőtt nem akartak tudni. Ez az igen nagy büntetés is ezért érte őket.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

ne vidd elsietve a bíróság elé!
Mert aztán végül is mit teszel majd akkor,
ha az embertársad átkozva megcáfol?

Intézd el peredet embertársaddal,
de közben ne fedd föl másnak a titkait.

Különben, aki hall, az megszégyenít,
fecsegésedet nem szívhatod vissza.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Hálát adunk neked teljes szívünkből. Urunk, Istenünk, kérünk, hogy az imáinkban, melyeket ma eléd hozunk, halld meg szívünk kiáltását! Te ismered fájdalmainkat és szenvedésünket. Ismered vágyakozásunkat, ismered kétségbeesésünket. Olyan gyakran vagyunk kétségbeesettek ebben az életben. De tudjuk, hogy te meghallgatsz minket. Tudjuk, hogy törődsz velünk. Ezért, Urunk, mindenki nevében, aki ma kétségbeesetten kiált hozzád, kérlek, ne csak hallgasd meg az imáikat – mert azt biztosan tudjuk, hogy meghallgatod –, hanem add, hogy ők is tudják ezt! Hadd tudják meg, hogy hallod a hangjukat, ismered fájdalmukat, ismered gyászukat, ismered kétségbeesésüket. Légy velük most, légy velünk most! Hálát adunk igédért. Hálát adunk Szentlelkedért, akit nekünk adtál, aki betölt bennünket, vezet minket, és bátorságot ad, hogy ma is megtegyük a következő lépést. Segíts nekünk, hogy ma is meg tudjuk tenni a következő lépést Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma a Makkabeusok második könyvének 11. fejezete van soron: további történelmi eseményekről, valamint Isten csodás beavatkozásáról olvashatunk. Liziász, Antiochusz király gyámja és rokona azt gondolja, hogy most aztán kíméletlenül lesújt a zsidókra. Csakhogy nem érti, hogy a „makkabeus” kalapácsot jelent. Szóval a tréfa fordítva sül el majd, Liziász! Ismét azt látjuk, hogy az Úr feltárja jelenlétét, feltárja cselekvését Izrael népének életében, akik a földjüket védelmezik. 

Amikor még Jeruzsálem közelében vannak, és Júdás Makkabeus imádkozik, harcra buzdítja a népet: „…megjelent nekik egy fehérbe öltözött lovas. Aranyfegyvert forgatott, és az élükre állt. Erre mindannyian dicsőítették Istent irgalmasságáért, és annyira felbátorodtak, hogy készen voltak nemcsak az embereket, hanem még a legvadabb állatokat is megtámadni, sőt a vasfalakat is áttörni” (2Mak 11,8-9). Harcrendbe fejlődve előrenyomulnak, és megállíthatatlanok… Mi történik itt? Isten megjelenik, jelen van köztük. De a népnek is harcolnia kell. A 10. vers „égi harcostárs”-nak írja le az Urat, aki megkönyörült rajtuk, ők pedig oroszlánként vetették magukat az ellenségre.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

Van itt egy nagyon fontos elem: jó, ha újra és újra emlékeztetjük magunkat az Úr jelenlétére és cselekvésére, az Úr szeretetére irántunk, és arra, hogy itt van – még akkor is, ha nem látjuk azt a látomást, azt a fehérbe öltözött lovast aranyfegyverekkel. De Ő jelen van! Ezt ismételgetjük újra és újra, mert a Makkabeusok második könyve újra és újra elénk tárja ezt a tényt. Ugyanakkor az Úr Izrael harcosait is hívja a küzdelembe. Vagyis nem arról van szó, hogy: „Jézus, vedd át a kormányt, én addig szundítok egyet, aztán majd lesz valami”. Nem! Hanem inkább: „Uram, segíts ebben a pillanatban. Én fogom a kormányt, de, Uram, segíts most! Fegyvert ragadunk, és oroszlánként vetjük magunkat az ellenségre.”

Ez nagyon fontos. Ma, amikor elkezdjük a napot, tudjuk, hogy Isten jelen van. Ezt mondjuk: „Istenem, kérlek, segíts, hogy a te akaratodat cselekedjük”. Ez volt az imánk mindvégig, mert nem akarjuk félreérteni Isten akaratát, nem akarunk tévedni. Ugyanakkor Isten tőlünk is elvár valamit. Ő cselekszik és elvárja, hogy mi is cselekedjünk. Isten itt van mint szövetségesünk, de ez azt is jelenti, hogy nekünk is az Ő szövetségeseinek kell lennünk.

Jézus többször beszél erről az evangéliumokban – például Máténál: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25,35-36). Ebből az is kiderül számunkra, hogy mi lehetünk az Úr kezei és lábai. Igen, Ő valóban jelen van és arra hív bennünket, hogy cselekedjünk ebben a világban.

Ezért amikor belépünk ebbe a napba – bármelyik szakában is hallgatod ezeket a szavakat, Isten igéjét –, elmondhatjuk: „Istenem, te jelen vagy és cselekszel. Segíts nekem, hogy jelen legyek előtted, és segíts, hogy a te nevedben cselekedjek!”

Nézzük a Bölcsesség könyvét! Remélem, hogy te is annyi kegyelmet kapsz ebből a könyvből, mint én. Annyi minden van benne. Emeljünk ki ma is néhányat! Az Úristen szövetségben van Izrael népével: Ő az Istenük, ők pedig az Ő népe. Mi, keresztények, ugyanezt élhetjük meg: Ő a mi Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk. „Mert őket – intő atyaként – csak próbára tetted…” (Bölcs 11,10). Nem azért, hogy elbukjanak vagy összetörjenek. Nem azért, hogy elpusztuljanak, hanem azért, hogy megerősödjenek és hűségesekké váljanak. Ezzel szemben az istenteleneket – az idegen népeket – „szigorú királyként elítélted és megbüntetted” (Bölcs 11,10). Látjuk, hogy Isten kétféleképpen közeledhet hozzánk. Az egyik: mint atya, aki figyelmeztet és próbára tesz. A másik: mint szigorú király, aki elítél. 

Alább ezt olvassuk: „Amikor dőreségük és istentelen gondolkodásuk félrevezette őket, és oktalan csúszómászókat és alávaló állatokat tiszteltek, büntetésül oktalan állatok sokaságát küldted rájuk, hogy megtudják: ki-ki azzal bűnhődik, amivel vétkezik” (Bölcs 11,15-16). Ez eredetileg az egyiptomiakról szól, de engem emlékeztet a szituáció a pusztai vándorlás egyik epizódjára is. Amikor a nép zúgolódott az Úr ellen, és kígyók marták meg őket. Keserűségükre, neheztelésükre, panaszkodásukra válaszul Isten megengedte, hogy ez megtörténjen. Van itt egy nagyon fontos felismerés – talán volt róla szó, amikor erről olvastunk a Számok könyvében (vö. Szám 21). Nem arról van szó, hogy Isten hirtelen megteremtette a kígyókat, hogy megmarják a népet. A kígyók már ott voltak. Csak addig Isten visszatartotta őket. Védelmezte a népet. Amikor azonban a nép azt mondta: „nem akarunk hozzád tartozni, Urunk. Nem akarunk bízni benned”, akkor Isten megengedte, hogy a védelem megszűnjön. Ebbe belegondoltál már? Hány veszélytől óv meg bennünket az Úr nap mint nap, pillanatról pillanatra, anélkül, hogy észrevennénk?

Most jön a kulcsmondat: „…hogy megtudják: ki-ki azzal bűnhődik, amivel vétkezik” (Bölcs 11,16). Ha ez nem bölcsesség, akkor nem tudom, mi az. Hányszor nyúlunk olyan dolog után, ami bűn? Azt hisszük: „ez majd most örömet ad, ez majd boldoggá tesz”. És végül éppen az büntet meg bennünket, amivel vétkeztünk. Isten nem azért tilt meg dolgokat, mert azok valójában csodálatosak, csak Ő nem akarja, hogy jól érezzük magunkat. Hanem azért, mert azok nem tesznek jót nekünk. Hogyan munkálkodik Isten? Ez a Bölcsesség könyvének 11. és 12. fejezetében, majd a továbbiakban is újra és újra visszatérő téma: Isten lépésről lépésre hív vissza magához bennünket.

Ezt olvassuk a kánaánitákról, akiknek országát – szörnyűséges bűneik miatt – Izrael fiainak adta az Úr: „De még ezek iránt is kímélettel voltál, mivelhogy emberek voltak, és sereged előőrseiként darazsakat küldtél, hogy ezek irtogassák őket, apránként” (Bölcs 12,8). Megtehette volna, hogy egy pillanat alatt megsemmisíti őket – de nem tette. Majd lejjebb: „De te azáltal, hogy a büntetést apránként róttad ki, alkalmat adtál nekik a megtérésre” (Bölcs 12,10). S ami most jön, összefoglal mindent: „Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal, és higgyenek benned, Uram” (Bölcs 12,2).

Olykor csodálom Istent, hogy hányszor volt már türelmes velem. Hányszor volt türelmes velünk? Hányszor csúszunk bele ugyanabba a bűnbe, és mégis… Ő apránként igazít helyre, ahelyett, hogy azonnal elpusztítana. Miért teszi ezt? Hogy megtanuljunk bízni benne.

Kedves bibliaolvasó testvéreim, egyedül nem vagyunk képesek végigjárni ezt az utat. Ezt jól tudjuk. Nap mint nap újra és újra emlékeztetést kapunk rá. Ezért szükségünk van Isten kegyelmére. És szükségünk van egymásra is.

És most ismét szeretnélek meghívni benneteket valamire. Tudjátok, ahogy egyre közelebb kerülünk ennek a 365 napos útnak a végéhez, egyre gyakrabban jut eszembe valami. Persze ez nem jelenti azt, hogy utána ne folytathatnánk. Természetesen újra nekivághatunk, és együtt megtehetünk még egy teljes kört a Nap körül, vagyis újabb egy évet tölthetünk Isten igéjével.

De ahogy közeledünk az év végéhez, egyre erősebben tudatosul bennem valami. A közösségünk ajándéka. És tudom, hogy mostanában szinte mindennap elmondom ezt, de annyira fontos! Hiszen ezen az úton olyan emberekkel járunk együtt, akik életük legboldogabb pillanatait élik át, és olyanokkal is, akik éppen életük legmélyebb völgyében járnak. Vannak közöttünk, akik most hatalmas örömöket élnek át, és vannak, akik súlyos megpróbáltatásokkal, fájdalommal vagy veszteséggel küzdenek. És mi mindannyian ugyanannak a közösségnek a tagjai vagyunk. Együtt haladunk Isten igéjének útján.

Ezért szükségünk van egymásra. És ezért kell imádkoznunk egymásért. Nem csupán jó lenne, ha ezt megtennénk, hanem valóban, feltétlenül szükségünk van erre. Kérlek benneteket, imádkozzatok egymásért!

És szeretném, ha mindannyian tudnátok: vannak, akik imádkoznak értetek. Én is imádkozom értetek. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is! Hálásan köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás