válság

A katolikus egyház lehúzhatja a redőnyt?

A katolikus egyház lehúzhatja a redőnyt?

Amíg emberek élnek a földön, mindig lesznek olyanok, akik keresik az igazságot, keresik Istent, keresik a hazafelé vezető utat. Az egyháznak kell világítania a sötétségben, olyan fényesen ragyogva, amennyire mi hagyjuk. A tavaly bemutatott és kritikával fogadott BlackBerry című film egyik kulcsjelenetében a cég vezetőit láthatjuk, akik jó egy évtizeden keresztül uralták az okostelefon piacot,…

90 éve indult a TANU, Németh László egyszemélyes folyóirata

90 éve indult a TANU, Németh László egyszemélyes folyóirata

Különös vállalkozásba fogott Németh László 1932 szeptemberében. Egyszemélyes folyóiratot indított Tanu címmel, és már az első szám első oldalán szellemi bátorságról tesz tanúságot, mert közli, hogy nem tanítani akar, mert az esszét a nyilvános tanulás műfajának tekinti. Nem hirdetett „tévedhetetlen” igazságokat; merte vállalni a nyilvános gondolkodást és tanulást, amikor szellemi válaszút elé került. Németh László…

Kinek adjunk esélyt, és kit hagyjunk meghalni? Egészségügyi döntések válsághelyzetekben – katolikus elvek mentén

Kinek adjunk esélyt, és kit hagyjunk meghalni? Egészségügyi döntések válsághelyzetekben – katolikus elvek mentén

Egy olyan világjárványban, mint amilyenben jelenleg élünk, az orvosi erőforrások – ágyak, lélegeztetőgépek, gyógyszerek, vérellátás -, és a képzett egészségügyi dolgozók létszáma minden bizonnyal nem lesz elegendő. Több ember szorul ugyanis ellátásra, mint amennyit a rendelkezésre álló erőforrások ellátni képesek. Nehéz erkölcsi kérdés, amellyel szembe kell néznünk, hogy milyen etikai elvek vezéreljék a szűkös erőforrások…

Ferenc pápa vasárnap délben: Ne féljünk engedni, hogy Jézus „válságba sodorjon” bennünket!

Ferenc pápa vasárnap délben: Ne féljünk engedni, hogy Jézus „válságba sodorjon” bennünket!

Március 14-én a déli Angelus és a napi evangéliumhoz fűzött gondolatok után Szentatya megemlékezett a tíz éve kezdődött szíriai konfliktusról és a március 19-én kezdődő különleges évről, „a család az amoris laetitia” [a család a szeretet öröme] évéről. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk. Kedves testvérek, jó napot kívánok! A nagyböjt ezen negyedik vasárnapján az…

Rajtunk áll, hogy jobbakként vagy rosszabbakként kerülünk ki a válságból! – Ferenc pápa katekézise

Rajtunk áll, hogy jobbakként vagy rosszabbakként kerülünk ki a válságból! – Ferenc pápa katekézise

A Szentatya augusztus 26-án délelőtt folytatta a világ gyógyításáról szóló katekézissorozatát. Beszédének mai témája „a javak egyetemes rendeltetése és a remény erénye” volt (vö. MTörv 14,28–29; 15.1.4–5). Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk. Kedves testvérek, jó napot kívánok! Látva a világjárványt és annak társadalmi következményeit, sokan hajlamosak elveszíteni reményüket. A mai bizonytalan és szorongást keltő…

Kételkedsz? Elbátortalanodtál? Olvasd el Jézus 5 ígéretét

Kételkedsz? Elbátortalanodtál? Olvasd el Jézus 5 ígéretét

Ugye mindenkinek voltak már nehéz pillanatai a keresztény életében, amikor elbátortalanodott, kétségei támadtak, stressz nyomasztotta, kudarcokat élt át vagy kiüresedettnek érezte magát? Van, aki elveszíti a munkáját, megélhetési problémái, anyagi zavarai lesznek, megbetegszik, a kapcsolatai szétzilálódnak, nyomasztják a vétkek, amiket elkövetett, hiányzik belőle az elhatározás valamilyen célja eléréséhez… A nehézségek valósak, de Jézus is valós…

Amerikai katolikus püspöki kar: “az egyház erkölcsi válságtól szenved”

Amerikai katolikus püspöki kar: “az egyház erkölcsi válságtól szenved”

“Az egyház erkölcsi válságtól szenved” – fogalmazta meg közleményében az amerikai katolikus püspöki kar, amely az elmúlt időszakban kirobbant szexuális visszaélések botrányai okán tette közzé álláspontját. A közleményt a püspöki kar elnöke, Daniel DiNardo bíboros, a texasi Galveston-Houston érseke írta alá, aki a legutóbbi botrányra, Washington volt érsekének, Theodore McCarricknek a szexuális zaklatási ügyére reagált….