Strickland püspök: Amit tegnap bűnnek nevezett az Egyház, ma sem lehet áldás

Az Egyház történetében vannak pillanatok, amikor a hívőknek nem elég csendben aggódniuk: nevén kell nevezniük a veszélyt. Joseph E. Strickland püspök írása szerint ilyen pillanatot élünk most, amikor egyes egyházi dokumentumok és kezdeményezések nem csupán lelkipásztori hangsúlyokat módosítanak, hanem a katolikus erkölcsi tanítás alapjait látszanak relativizálni. A tét nem kevesebb, mint az, hogy az Egyház hű marad-e Krisztus változhatatlan igazságához, vagy enged a modern világ nyomásának.

Az alábbiakban Joseph E. Strickland püspök írását olvashatják.

A szinodalitásról szóló szinódus 9. tanulmányozó csoportja által nemrég kiadott jelentés rendkívül aggasztó, és közvetlen ellentétben áll a Katolikus Egyháznak az emberi szexualitásról, a bűnről, a házasságról és az erkölcsi törvényről szóló következetes tanításával.

Az egyház nem változtathatja meg azt, amit maga Isten nyilatkoztatott ki.

A Szentírás egyértelműen szól a szodómia bűnéről és a homoszexuális cselekményekről. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben azt írja, hogy az ilyen cselekmények „természetellenesek” (Róm1, 26-27), a Katolikus Egyház Katekizmusa pedig egyértelműen tanítja, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek” és „ellentétesek a természetes törvénnyel” (KEK 2357). Ez a tanítás nem előítéletekből, politikából vagy kulturális szokásokból fakad. Az isteni kinyilatkoztatásból, a szent hagyományból és az Egyház örök tanítóhivatalából származik.

Az a felvetés, hogy a bűn nem magában az azonos neműek közötti kapcsolatban rejlik, nem csupán zavaros megfogalmazás. Ez közvetlen támadás a katolikus erkölcsi tanítás és maga a Szentírás igéje ellen.

Az Egyház minden korban arra hivatott, hogy szeresse a bűnösöket, miközben soha ne adja áldását a bűnre. Az igazi könyörületesség minden lelket bűnbánatra, tisztaságra, szentségre és Jézus Krisztuson keresztüli megtérésre hív. Az igazi lelkipásztori gondoskodás nem erősíti meg a lelkeket olyan viselkedési mintákban, amelyek elválasztják őket Istentől. Az a pásztor, aki veszélyt lát, és hallgat, nem irgalmas.

A homoszexuális kapcsolatoknak az Egyház életén belüli normalizálására vagy újradefiniálására irányuló próbálkozás egy szélesebb körű törekvés része, amelynek a célja az, hogy a katolicizmust a modern világ számára elfogadhatóbbá tegye. De az Egyház nem a modern világhoz tartozik. Az Egyház Jézus Krisztushoz tartozik.

A tanítások lerombolása a „tisztánlátás”, „meghallgatás” és „élettapasztalat” fogalmainak leple alatt korunk egyik legsúlyosabb lelki veszélye. Az igazságot nem a tapasztalat határozza meg. Az igazságot Isten nyilatkoztatja ki.

Urunk azért pusztította el Szodomát és Gomorát, hogy minden nemzedéket figyelmeztessen a súlyos nemi bűnre és a Teremtő által létrehozott rend elleni lázadásra. Mégis, manapság még ezeket az igazságokat is újraértelmezik és bagatellizálják Egyházon belüli hangok. Ennek mély szomorúságot és szent riadalmat kellene kiváltania a hívők körében.

Ezért ismeri fel egyre jobban sok katolikus, hogy az Egyház életében valódi válsághelyzetet élünk át. Amikor a házassággal, a szexualitással, a bűnnel, a bűnbánattal és az üdvösséggel kapcsolatos alapvető erkölcsi igazságokat nyitott kérdéseknek tekintik, akkor a válság már nem elméleti. Akkor az már jelen van és aktív.

Pontosan az ilyen fejlemények vezettek oda, hogy sok hűséges katolikus arra a következtetésre jutott: az Egyház valódi doktrinális és lelkipásztori válságot él át. Amikor azokat az igazságokat, amelyeket a katolikusok mindig is megállapítottnak és megváltoztathatatlannak tartottak, hirtelen „megfontolásra” vagy újraértelmezésre szoruló kérdéseknek tekintenek, a hívők körében gyorsan elterjed a zavar.

A tanbeli bizonytalanságnak ez a légköre is hozzájárul ahhoz, hogy olyan csoportok, mint a Szent X. Pius Társaság, azt állítják, hogy korunkban rendkívüli intézkedésekre van szükség. A Római Egyház kifejezett jóváhagyása nélkül tervezett püspökszenteléseiket azzal indokolják, hogy azok válaszul szolgálnak arra, amit ők az egyházon belüli súlyos válsághelyzetnek tekintenek.

Bár a katolikusok vitathatják az ilyen cselekedetekkel kapcsolatos körültekintést vagy kánonjogi kérdéseket, egyetlen őszinte megfigyelő sem tagadhatja, hogy az ilyen nyilatkozatok és dokumentumok, mint például ez a szinódusi jelentés, fokozzák a válságot és elmélyítik számtalan hűséges katolikus aggodalmát világszerte. Amikor az Egyházon belüli hangok kérdőjelezik meg az isteni kinyilatkoztatást és az Egyház örök érvényű erkölcsi tanítását, akkor a hívők körében érzett riadalom sem nem irracionális, sem nem képzeletbeli.

A fatimai Szűzanya és a modern kor nagy szentjeinek figyelmeztetései manapság egyre sürgetőbbnek tűnnek. Fatimai Szent Lucia nővér azt írta, hogy „az Úr és a Sátán uralma közötti végső csata a házasságért és a családért fog zajlani”. Ez a csata a szemünk előtt zajlik. A házasság elleni támadás soha nem csupán az emberi kapcsolatokra irányul; ez támadás Isten, a Teremtő ellen, a teremtés rendje ellen, a család, mint házi egyház ellen, és végső soron a lelkek üdvössége ellen. Amikor a házasság jelentése eltorzul, akkor magának az embernek az értelmezése is eltorzul.

A szexualitással, a házassággal és a bűnnel kapcsolatban az Egyház egyes részein jelenleg terjedő zavar nem Krisztus, a Vőlegény hangját tükrözi, hanem azt a lelki harcot, amelynek bekövetkeztére Szűz Mária figyelmeztetett. Ezért kell a hívőknek megújult buzgalommal visszatérniük az imádsághoz, a vezekléshez, a rózsafüzérhez, az eucharisztikus áhítathoz és a századok során átörökített igazságokhoz való hűséghez. Fatimában Szűz Mária nem a modern tévedésekhez való alkalmazkodásra hívta fel a világot, hanem a bűnbánatra, a megtérésre és az engesztelésre szólított fel.

Pásztorként ma felszólítom az összes hívőt, hogy maradjanak hűek Krisztushoz, a Szent Hagyományhoz, az örök érvényű Magisztériumhoz és azokhoz az igazságokhoz, amelyeket az Egyház mindig is tanított. Semmilyen szinódus, bizottság, tanulmányozó csoport vagy egyházi kezdeményezés nem rendelkezik hatalommal arra, hogy felülírja Isten törvényét.

Imádkoznunk és vezekelnünk kell az Egyházért. Imádkoznunk kell a zűrzavar előidézőiért, hogy maradéktalanul visszatérjenek az apostolokra bízott igazsághoz. És kérnünk kell a Szentlelket, hogy támasszon olyan pásztorokat, akiknek van bátorságuk egyértelműen és a következményektől függetlenül szót emelni a katolikus hit védelmében.

„Urunk, Jézus Krisztus, aki az Igazság maga, nem mond ellent önmagának. Ami tegnap bűn volt, az ma nem válhat szentté.”

Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, az eretnekségek legyőzőjét, hogy járjon közben az Egyházért ebben a sötét órában.

Joseph E. Strickland püspök

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: pillarsoffaith.net