Írország

  • A plébános, aki repülőteret építtetett

    James Horannak köszönhetően még a pápa is ellátogatott ebbe a kis egyházközségbe. Knock – Írország nyugati része már a kezdetektől fogva ritkán lakott terület volt, kedvezőtlen gazdasági kilátásokkal. Egy kivételes pap nem törődött bele ebbe a kedvezőtlen helyzetbe, és egy zarándoklat, a pápa látogatása, valamint egy repülőtér megépítése segítségével jelentős fejlődést hozott plébániája számára. Egy…

  • Többségben a katolikusok Észak-Írországban

    Az észak-írországi statisztikai kutatóintézet (NISRA) szeptember 22-én ismertette a 2021-ben végzett népszámlálási adatokat. Észak-Írország 101 évvel ezelőtt került a földrajzi megosztás alapján Nagy-Britanniához, amellyel együtt alkotja az Egyesült Királyságot. Mindezidáig az országrészben protestáns volt a lakosság többsége, amely megfelelt az Egyesült Királysághoz tartozni akaró unionisták vallási meggyőződésével. Mint emlékezetes, az országrészben évtizedeken át dúltak erőszakos…

  • Szent Patrik mellvértje

    Ma, Szent Patrik ünnepén emlékezzünk Írország apostolára, védőszentjére, aki nem volt ír, és eredetileg nem is Patriknak hívták… Sok pontos adatot sajnos nem ismerünk az életéről, csodatételeiről és hittérítésének erejéről legendák maradtak fenn. Születésének pontos dátumát és helyét sem tudjuk, valamikor a 4. század második felében, esetleg vége felé született, az akkoriban római uralom alatt…

  • Ismételten bocsánatot kért Ferenc pápa!

    Ferenc pápa a dublini Phoenix parkban rendezett szabadtéri mise megkezdése előtt váratlanul egy nyilatkozatot olvasott fel az összegyűlt több százezer hívőnek. Az üzenetben ismételten bocsánatot kért a papok, egyházi intézmények és az írországi katolikus egyházi vezetők bűneiért, amelyeket a rájuk ruházott hatalommal visszaélve követtek el. “Az Úr kegyelmére bízom ezeket a bűnöket, és bocsánatot kérek…

  • Egy út a családokért: Ferenc pápa Dublinba megy

    Ez évben, talán nem véletlenül, Írországban szervezik a Családok Világtalálkozóját. Augusztus 25-én és 26-án Ferenc pápa is részt vesz ezen. A szentatya kedden megjelent videóüzenetében köszöntötte az íreket, és többek között elmondta: a családok számára sok az új kihívás. A videóüzenet megtekinthető az oldal alján. Ezért ennek a szövegének részletezése helyett, a kedves olvasót arra…

  • Requiem az anyaméhben elesőkért

    Cikkemet azért írom pár nappal az események után, mert kíváncsi voltam az eredmény okozta visszhangokra. Írországban úgy döntött a nép 66 százaléka, hogy igent mondanak az abortuszra. A népszavazás tehát megvolt, és elsöprő győzelem született az élet ellen, a nem mellesleg 78%-ban katolikus országban. Szomorú, és azon embereknek, akik élő kapcsolatot ápolnak Krisztussal, fájhat a…

  • Népszavazás Írországban: 25-én az abortuszról döntenek

    Írországban jelenleg illegális az abortusz. Az ország körülbelül 78 százaléka katolikus, olvashatjuk Mary Rezac, a Catholic News Agency (Katolikus Hírügynökség) egyik tudósításában. Elméletben ez azt jelenti, hogy fölösleges kiírni a népszavazást, mert magasan elutasítja majd a lakosság. A dolog azonban nem ennyire egyszerű. A cikkben megszólal Paul McAree, az EWTN Rádiójának írországi munkatársa, akinek elmondása…