Többségben a katolikusok Észak-Írországban
Az észak-írországi statisztikai kutatóintézet (NISRA) szeptember 22-én ismertette a 2021-ben végzett népszámlálási adatokat. Észak-Írország 101 évvel ezelőtt került a földrajzi megosztás alapján Nagy-Britanniához, amellyel együtt alkotja az Egyesült Királyságot. Mindezidáig az országrészben protestáns volt a lakosság többsége, amely megfelelt az Egyesült Királysághoz tartozni akaró unionisták vallási meggyőződésével. Mint emlékezetes, az országrészben évtizedeken át dúltak erőszakos összecsapások a katolikus és a protestáns közösségek között. A 3.500 halálos áldozatot követelő konfliktus 1998-ban ért véget a Nagypénteki Egyezménnyel, de a megállapodás óta eltelt évek nem voltak teljesen feszültségmentesek.
Nagy meglepetésre a népszámlálás eredménye azt mutatja, hogy mára Észak-Írországban a katolikusok száma (mintegy 870.000) felülmúlja a protestánsokét (kb. 827.000). Arányuk 45,7%-ot tesz ki a protestánsok 43,5%-ával szemben. Ez először fordul elő az országrész történelmében. Tíz évvel ezelőtt a protestánsok aránya (48,4%) még több mint 3 százalékponttal magasabb volt, mint a katolikusoké (45,1%). A protestánsok számának csökkenése még jobban látszik, ha a 2001-es 53%-kal vetjük egybe.
Az arány megváltozása azért figyelemre méltó, mert a katolikusok nagyobb része az Írországhoz való csatlakozást támogatja, ami hamarosan felvetheti egy függetlenedést kívánó népszavazás kérdését.