Felvidék

Közösen zarándokoltak a nagykaposi és buzitai hívek

Közösen zarándokoltak a nagykaposi és buzitai hívek

„Boldog az az ember, (…) akinek szíve zarándokútra készül.” (Zsolt 84,6) Október 29-én és 30-án, a nagykaposi székhelyű „Fiatalok Ifiklubja” polgári társulás szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával a nagykaposi és buzitai római katolikus egyházközösségek közösen egy kétnapos zarándoklaton vettek részt Susko Mihály egykori nagykaposi esperes-plébános, jelenlegi buzitai plébániai kormányzó vezetésével. A zarándoklat állomásai Máriabesnyő, Pannonhalma,…

,,Kövess engem!” – ökumenikus gyermektábort szerveztek Nagykaposon

,,Kövess engem!” – ökumenikus gyermektábort szerveztek Nagykaposon

„Kövesd a beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztességben. Megtisztult élettel nyomában járj, mert Jézus a példa, Ő a Király, az Egyetlen király.” (főének) Július 1-5 között zajlott a felvidéki Nagykaposon a Vakációs Bibliahét ökumenikus gyermektábor, melynek lebonyolításában a történelmi egyházak helyi képviselői egyaránt kivették részüket. Hétfőn, szerdán és pénteken református, kedden görög katolikus, csütörtökön római katolikus…

Szlovák és magyar ajkú katolikusok együtt ünnepelték az Úrnapját

Szlovák és magyar ajkú katolikusok együtt ünnepelték az Úrnapját

Június 23-án vasárnap tartották a felvidéki Nagykaposon az úrnapi körmenetet, amelyet Susko Mihály nagykaposi esperes-plébános és Schmotzer Péter nagykaposi káplán atyák vezetett. A város utcáin az Oltáriszentséggel járva tanúságot tettünk hitünkről, és kifejeztük mélységes imádatunkat a kenyér színében köztünk maradt Úr felé. A körmenet a helyi római katolikus plébániatemplomtól indult, ahol szép számban összegyűltek a…

Megkezdődött Esterházy János boldoggá avatási pere

Megkezdődött Esterházy János boldoggá avatási pere

A krakkói érsekség kápolnájában bemutatott ünnepi szentmisével megkezdődött hétfőn Esterházy János boldoggá avatási pere – közölte az MTI-vel telefonon Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A szentmisét Cserháty Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke mutatta be – számolt be Soltész Miklós. Az államtitkár négy nemzet…

Szentlélek szeminárium, avagy „kispünkösd” Nagykaposon

Szentlélek szeminárium, avagy „kispünkösd” Nagykaposon

Január 19-től március 16-ig tartott a Szentlélek szeminárium, azaz az Élet a Lélekben szeminárium, aminek a nagykaposi Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok tiszteletére épített plébániatemplom adott helyet. A szemináriumot Susko Mihály, nagykaposi esperes-plébános és Schmotzer Péter, nagykaposi káplán atyák vezették. A szemináriumba az Ung-vidéki és bodrogközi hívek is bekapcsolódtak. Heti rendszerességgel összesen 9…

Íme itt vagyok! – Panama-napon a nagykaposi esperesség fiataljai

Íme itt vagyok! – Panama-napon a nagykaposi esperesség fiataljai

Élménybeszámolóval egybekötött tudósítás érkezett postaládánkba a nagykaposi (Felvidék) Jesó Eszter virtuális tollából.  Január 26-án rendezték meg Budapesten a Panama-napot, mely a panamai Ifjúsági Világtalálkozót (IVT) hozta el a magyar ajkú katolikus fiatalok számára. Erre a találkozóra a nagykaposi esperességből is érkeztek fiatalok Lučko Márton, csicseri plébániai kormányzó atya vezetésével. Az eseményt Palánki Ferenc, a Debrecen-nyíregyházi…

Szoptató Madonna? Vándorkiállítás nyílt

Szoptató Madonna? Vándorkiállítás nyílt

A késő ősszel útnak indult vándorkiállítás Kassa után január 23-án Nagymegyerre érkezett, amely Bartolomé Esteban Murillo születésének 400. évfordulója alkalmából Felvidéken több városában bemutatja a spanyol festő Szoptató Madonna című festményét és üzenetét. A jószándékkal elvetett mag, ha kicsi is, lassan beérik Sok évvel ezelőtt Magyarországon voltam lelkigyakorlaton, arra már nem nagyon emlékszem, ki is…