Szentlélek szeminárium, avagy „kispünkösd” Nagykaposon

Január 19-től március 16-ig tartott a Szentlélek szeminárium, azaz az Élet a Lélekben szeminárium, aminek a nagykaposi Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok tiszteletére épített plébániatemplom adott helyet. A szemináriumot Susko Mihály, nagykaposi esperes-plébános és Schmotzer Péter, nagykaposi káplán atyák vezették. A szemináriumba az Ung-vidéki és bodrogközi hívek is bekapcsolódtak.

Heti rendszerességgel összesen 9 alkalommal találkoztunk a nagykaposi plébániatemplomban, ahol tanításokat hallgattunk, és kiscsoportos beszélgetések által osztottuk meg egymással gondolatainkat. Otthonainkban minden nap csendes perceket töltöttünk az Úrral a Szentírás szavain elmélkedve.

A hetek során az ima által felismertük, hogy Isten a szomjazóknak ingyen ad az élő vizek forrásából. (vö. Jel 21,6) Megtapasztaltuk az Úr végtelen szeretetét, ugyanis Ő, mint édesapa/édesanya személyesen szeret minket. Megértettük, hogy Ő megment és szabaddá tesz, csak annyit kér tőlünk, hogy helyezzük életünkben első helyre. Meghív, hogy tanítványai legyünk, és ehhez megadja nekünk a szükséges erőt és bátorítást a Szentlélek által, aki adományokat és kegyelmeket ad nekünk. Legfőbb vágya ugyanis, hogy közösségben legyünk egymással, és életünk gyümölcsöző legyen.

A tanítások során értettük meg, hogy Jézus kegyelme nélkül elveszünk, ugyanis a félelem, amit a bűn okoz, visszataszít minket attól, hogy személyes kapcsolatunk legyen vele. A gonoszság megoldása egyedül Jézus, aki ÉRTEM halt meg a kereszten. Megszabadít a sátán uralmától, ugyanis Ő az erősebb. Megszabadít a halál félelmétől, megfogja kezünket halálunk pillanatában, és átvezet bennünket az örök életre. A szabadítás csatornái a szentségek, melyekben Jézus működik bennük, és általuk megkapjuk a megváltás kegyelmét. Rendkívül fontos azonban a hit, a kegyelem ajtajának ugyanis ez a kulcsa. A hit nem csupán Isten jelenlétében való hitet jelenti, hanem a szeretetben való hitet is. Elkerülhetetlen az ima is, mely napról napra istenélményt és szabadságélményt kínál, és segít abban, hogy életünket át tudjuk adni teljes mértékben az Úrnak. Jézus ugyanis segíteni akar a vezetésben, rajtunk áll, hogy mennyire engedjük neki. Átadhatjuk neki a kormányt úgy, hogy továbbra is mi irányítunk, dönthetünk úgy, hogy megyünk a saját fejünk után, saját kezünkben tartjuk életünk, de teljes mértékben is rábízhatjuk magunkat. Jézus a legjobb vezető, ugyanis Ő mindig tudja, hogy mire van szükségünk. Sok esetben azonban a kötelékek határoznak meg bennünket, mint pl. TV, internet, evés, ivás. Isten nem kényszerít bennünket semmire, ő türelmesen vár, hogy felismerjük Őt életünkben, és azt, ami elválaszt tőle. A megtérés a jó befogadására irányul, nem elég tehát az elhatározás, hanem szembe is kell szállni hibáinkkal. A bűn rabszolgája a bűnös, a bűn rabságából Jézus szabadít meg. Az Ő követése nem könnyű, de a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből pedig erény. A követés új életformát jelent, a tanítványt a Szentlélek élteti, ezért teljes mértékben azt teszi, amit a Mester kíván tőle. Jézus hívott el mindannyiunkat, hogy tanítványai legyünk, nekünk pedig, akik IGEN-nel válaszoltunk hívására, boldogan kell nyomába szegődnünk, az Ő szavait kell keresnünk. Tanítványként meg kell élnünk a szeretetet, ami elsősorban egy döntés: felelősséget vállalni másokért és megbocsátani. Bár kapcsolatban kell lennünk a világ dolgaival, nem szabad, hogy bármi az Isten helyébe lépjen életünkben, mivel ez szívünk megkeményedését okozná. A Lélek is csak akkor tud kiáradni szívünkbe, ha a szívünk nyitott az Ő befogadására, ezért szükséges a vágy felébresztése. A Szentlélek újjáépít, segítségével más fényben látjuk a világot. Csak általa lehetünk tanúságtevők, ugyanis Lélek nélkül könnyen erőtlen keresztényekké válhatunk. Általa leszünk valódi szeretetkapcsolatban az Istennel, eggyé válunk vele. Úgy jön, ahogy nekünk a legjobb. Kiáradásának akadályai az elutasítás, a hitetlenség, a bűnök meg nem bánása, a kicsinyhitűség, a belső sebek és a félelem a szentségtől. A nagy kaland a Szentlélek kiáradása után kezdődik, akkor vagyunk készek arra, hogy másokat is az üdvösségre vezessünk, evangelizáljunk. Ehhez fontos a közösség, ugyanis Isten vágya hogy közösségben éljünk, miként az első keresztények. Az Isten is szeretetközösség: Atya, Fiú és Szentlélek. Ahhoz, hogy mi is szeretetközösségben éljünk, meg kell tanulnunk kilépni önmagunkból, és kapcsolatba kell lépnünk egymással. Egyedül senki nem lehet jó keresztény, mert a keresztény közösség Krisztus titokzatos teste. A közösségben vagyunk képesek arra, hogy akár százszoros termést hozzunk. Jézus mindent megad számunkra, hogy gyümölcsöt hozzunk, de a napi személyes kapcsolat kialakításához mi is kellünk. Legfontosabb azonban, hogy szükségünk van másokra, mert ez tart meg minket, e nélkül kialszik a Lélek tüze, és elveszítjük örömünket, tisztán látásunkat és nem lesz erőnk a jó megtételére.

A szeminárium alatt elvégeztük életgyónásunkat, és megszabadultunk belső sebeinktől és életünk során elkövetett bűneinktől. Életgyónásomra készülve nyomasztó érzésem volt, a bűn terhe nyomasztott, melyekre addig talán nem gondoltam, de azokban a napokban különös figyelmet szenteltem nekik. Bűneimet megbánva és sebeimet az Úrnak felajánlva azonban úgy éreztem, hogy szabad vagyok, mint a madár, éreztem a megkönnyebbülést, ugyanis a nyomasztó érzés megszűnt, és betöltötte szívemet az istengyermekség tudata. Gyónásom során sok erőt és bátorítást kaptam, melyeket igyekeztem a szívembe zárni, hogy elkísérjenek további életutamon.

A szeminárium alatt lehetőségünk volt levelet írni Jézusnak, melyben kifejezhettük hálánkat, feltárhattuk előtte gondolatainkat, vágyainkat, terveinket. Ezeket a leveleket az utolsó alkalommal (március 16-án) a tanítás után égettük el, így küldtük el őket Megváltónknak.

Március 16-án a levelek elégetése után látogatott körünkbe Liga Konrád, sárospataki káplán atya, és Emri László, sárospataki karizmatikus testvérünk, akik imádkoztak felettünk, hogy kiáradjon ránk a Szentlélek. Konrád atya arra buzdított minket, hogy a Lélek kiáradásához elsősorban nyitott szívet kérjünk. A Lélekvárás során melegséget éreztem, lábaim pedig remegtek. Szemeimet bezárva úgy éreztem, nem állok stabilan. Éreztem bensőmben, hogy a Lélek által Isten költözött belém. Egy emlékezetes istenélmény marad ez számomra.

A küldetési szentmisét Liga Konrád atya mutatta be Susko Mihály és Schmotzer Péter atyák koncelebrálásával. A legszentebb áldozatot bemutató Konrád atya homíliájában megnyitotta szemünket, hogy felismerjük, hogy mindannyian szamariai asszonyok vagyunk. Mindannyiunkat kér az Úr, hogy mutassuk meg neki, hogy mink van. Isten nélkül azonban semmik nem vagyunk, meg kell tapasztalnunk sötétségünket. Általa azonban az Úr hirdetői lehetünk. Küldetésünk van, meg kell ismertetnünk embertársainkkal Jézust. Ennek életprogrammá kell válnia, cselekedeteinknek Krisztus szeretetét kell tükrözniük. Mindannyian szeretetet közvetítünk. Nem szabad az elvégzett szemináriumra kipipálnivalóként tekintenünk Valódi hivatásunk az egymás iránti szolgálatban van.  Mennünk kell, hogy világosság legyünk a sötétségben, kovász legyünk a tésztában, a föld sója és Krisztus apostolai legyünk. Szolgálat, bátorítás és gyógyítás – ez a mi küldetésünk.

A szeminárium alatt sokszor éreztem, hogy a Szentírás üzenete által Isten szól hozzám. Az egyik legmeghatározóbb az volt, mikor Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 12. fejezetéről elmélkedtem. „A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok.” (Róm 12,11) Úgy éreztem, hogy ezt Isten személyesen nekem mondja, ugyanis életemre tudtam vonatkoztatni. Ráébredtem, hogy nem szabad felhagynom a jövőben sem az írással, ugyanis az Isten dicsőségére szolgál. Tanulmányaimat katolikus közösségszervező szakon szeretném folytatni, így ezzel is összefüggésbe tudtam hozni a fent idézett bibliai részt. Megértettem, hogy a magam elé kitűzött hivatás végzése nem lesz könnyű, de az esetleges érdektelenség sem veheti majd el kedvemet, ugyanis az emberekben az Urat kell majd szolgálnom.

Imám során volt, hogy annyira sikerült átélnem az Úr jelenlétét, hogy a szobában, ahol imámat végeztem, térdre borultam. Úgy éreztem, az Úr van velem, mellettem. Voltak pillanatok azonban, amikor az imát egyfajta keresztnek éltem meg, nem sikerült átélnem, gondolataim folyamatosan elkalandoztak, nem éreztem azt, hogy az Isten jelenlétében vagyok. Ekkor azonban az Úr kegyelméből megértettem azt, hogy ő látja küzdelmeimet, és számára a kitartásom többet ér az ékes szavaknál.

Bár az Élet a Lélekben szeminárium véget ért, de mindannyian bízunk benne, hogy a Szentlélek segítségével megalakulnak imacsoportjaink, hogy mindazok a lelki élmények, amiket ezekben a hetekben átéltünk gyökeret eresszenek bennünk, és beragyogják életünk napjait.