csop.kep Egyedi

,,Kövess engem!” – ökumenikus gyermektábort szerveztek Nagykaposon

„Kövesd a beszédben, viselkedésben,
szeretetben, hitben, tisztességben.
Megtisztult élettel nyomában járj,
mert Jézus a példa, Ő a Király,
az Egyetlen király.”

(főének)

Július 1-5 között zajlott a felvidéki Nagykaposon a Vakációs Bibliahét ökumenikus gyermektábor, melynek lebonyolításában a történelmi egyházak helyi képviselői egyaránt kivették részüket. Hétfőn, szerdán és pénteken református, kedden görög katolikus, csütörtökön római katolikus napot tartottak. Az idei év mottója, témája a „Kövess engem!” volt. A nap folyamán a foglalkozások 3 csoportban történtek, ezzel is segítve a mintegy 110 gyermeket, hogy az ő szintjükön vegyenek részt rajtuk.

Délelőttönként Bibliaórákon, kézműves foglalkozásokon és táncfoglalkozásokon vettek részt. A Bibliaórák alatt a gyerekek megtanulták, hogyan követhetik Jézust a beszédben, a viselkedésben, a szeretetben, a hitben és a tisztességben. A templomban maradt 12 éves Jézus példáján keresztül megtanulták, hogy akkor lehetnek jó követői az Úrnak, ha szüleik iránt engedelmesek, és ha odafigyelnek Isten üzenetére. A homokra – sziklára épült ház példázata által megértették, hogy életüket az Isten parancsaira kell építeniük, és akkor nem omlik össze semmilyen szenvedés során. A szőlőszemekről szóló példabeszéd segített abban, hogy megtanulják, hogy szeretniük kell Urukat és embertársaikat, akikkel egységben kell élniük, mert csak így hozhatnak gyümölcsöt. A kaffarnaumi százados példáján felbuzdulva olyan hitet kértek maguknak Jézustól, hogy hegyeket tudjanak megmozgatni. Végül megértették, hogy fontos, hogy szívüket tisztán tartsák, mert a tiszta szív kedves az Isten előtt. Naponta megtanultak egy – egy bibliai idézetet is, és ezáltal még jobban elmélyítették azt, amit a történetek sugalltak feléjük. Az énekeken keresztül Isten dicsőítésére nyitották ki ajkaikat, és buzdították egymást, hogy mindannyian legyenek Jézus hűséges követői. A táncfoglalkozásokon a korukhoz illő modern táncokat tanultak.

Délutánonként a gyerekek sportfoglalkozásokon és ügyességi játékon összemérhették ügyességüket és leleményességüket. Szerdán egy kiránduláson vettek részt a Sátoraljaújhely közelében található Smaragdvölgyben, ahol megcsodálták a táj szépségét és ügyességi játékokat játszottak. A hét folyamán megtanultakat pénteken a záró ünnepség alkalmával bemutatták szüleiknek, a kézműves foglalkozásokon készített munkákat pedig hazavihették, hogy mindig emlékeztessék őket majd arra, amit az egyes napokon megtanultak.

A tábor napjai alatt nemcsak a gyerekek tanultak, hanem mi nagyok is. A gyerekek egy – egy hozzászólása, megnyilvánulása által olyan dolgokon gondolkodhattunk el, melyek eddig eszünkbe sem jutottak. A gyerekek ragaszkodása és őszintesége pedig megértette velünk, hogy milyenekké kell válnunk ahhoz, hogy majd egykor a miénk legyen az Isten országa.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.