Íme itt vagyok! – Panama-napon a nagykaposi esperesség fiataljai

Élménybeszámolóval egybekötött tudósítás érkezett postaládánkba a nagykaposi (Felvidék) Jesó Eszter virtuális tollából. 

Január 26-án rendezték meg Budapesten a Panama-napot, mely a panamai Ifjúsági Világtalálkozót (IVT) hozta el a magyar ajkú katolikus fiatalok számára. Erre a találkozóra a nagykaposi esperességből is érkeztek fiatalok Lučko Márton, csicseri plébániai kormányzó atya vezetésével.

Az eseményt Palánki Ferenc, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke nyitotta meg, aki kifejezte nagy örömét a sok fiatal láttán. Felhívta a figyelmünket arra, hogy Jézus nem azért szeret minket, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk. Sokszor azonban azt hisszük, Isten nem szeret minket igazán, mert nem teljesíti álmainkat. Vannak ugyanis olyan álmok, melyek soha nem válnak valóra. De a valóság sokkal szebb. Az IVT mottóját („Íme, itt vagyok”) eszünkbe juttatva arra kért minket, hogy merjük átadni életünket Istennek, legyen bátorságunk igent mondani neki.

Három zászló – a pápai, a magyar és a panamai – kíséretében a színpadra hozták az IVT Mária-ikonját, melyet mindannyian állva fogadtunk, kifejezve ezzel mélységes tiszteletünket a Szent Szűz iránt. Ezt követően Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita katekézisét hallgattuk meg. Felhívta figyelmünket arra, hogy a Jézus születését megelőző események leírásában a Biblia ötször használja az „ÍME” szót, mely azonnali készséget óhajt. Ezt érezte meg Mária is, és kész volt azonnal igent mondani Isten tervére. A mi feladatunk és küldetésünk is erről szól: merjünk igent mondani az Úrnak. Életünkben sok üres pillanat van, mert nem azt tesszük, amit Isten vár tőlünk. Sokszor halogatjuk a dolgokat, nem vagyunk készek azonnali válaszokat adni, nem merünk nagy döntéseket hozni. Isten azonban azért teremtett minket, hogy életünket megtöltsük tartalommal, és részt vegyünk a megváltás művében. Egyedül ő ugyanis nem tudja élni a mi életünket, ketten kellünk hozzá. Az én életem éléséhez is ketten kellünk: ÉN és az ISTEN.

Kocsis Fülöp metropolita katekézisét követően a Shalom Közösség vezette dicsőítő tánccal fejeztük ki imádatunkat az Úr iránt, és együtt énekelve, karjainkat az ég felé emelve mutattuk ki, hogy „íme, itt vagyunk.”

Majd Bartos Lídia Lelle és Pindroch Csaba tanúságtételét hallgattuk meg, melyben mindketten felidézték megtérésük pillanatait. Bartos Lídia Lelle, a 777 blog szerkesztője személyes tapasztalatai által világított rá arra, hogy Isten közöttünk van, nem csupán fent van a mennyben, és kapcsolatba akar kerülni mindannyiunkkal. Ő az, aki betölti azt az űrt az életünkben, melyet más nem tud. Fontos azonban, hogy azzal is tisztában legyünk, hogy a Krisztust követő emberek, a keresztények nem tökéletesek, csupán törekednek rá. Azt is meg kell értenünk, hogy az Istennek nem az a feladata, hogy a mi földi életünkben gondoktól mentessé és 100 százalékban rózsássá tegye. Ha ezt képesek vagyunk megérteni, akkor leszünk igazán boldogok, mert rájövünk arra, hogy a boldogságunkat nem az ajándék, hanem az ajándékozó jelenti. Az, hogy a mi Mennyei Atyánk úgy szeret minket, ahogy vagyunk, velünk van mindig, a magányban és a sivatagban, ezért soha nem fogunk meginogni.

Pindroch Csaba, a Thália színház színésze is a Krisztushoz való fordulását mondta el. Sokáig a túlzott önszeretet határozta meg minden cselekvését, ám az életében bekövetkező szerencsétlenségek, majd azok jóra fordulása megmutatták számára, hogy az Isten hatalmasabb nála. Művészként felismerte, hogy a művészet nem belőle, hanem általa megy át az emberi szívekbe. Legmeghatározóbb istenélményét az elmúlt nyáron élte át, mikor a pápa miséjén egy sirály jelent meg a fejük felett és körözött felettük. Ekkor értette meg, hogy egyikünk sem hibátlan, mindnyájan emberek vagyunk, és a szeretet az, ami összeköt minket.

Délután a Kérdezd a püspököt program következett, amikor a jelenlévők előzőleg feltett kérdéseire válaszoltak a találkozót jelenlétükkel megtisztelő püspökök – Palánki Ferenc, Veres András, Kocsis Fülöp püspök atyák. A püspökök készségesen válaszoltak a bennünket foglalkoztató kérdésekre, szóba kerültek az atyák legkedveltebb szabadidős tevékenységei, de a papi hivatásuk felismerésével kapcsolatos kérdések is. Palánki Ferenc püspök atya egyik mondata volt az, amely a szívemig hatolt. Azt mondta, hogy az embertársainkat nem azért kell szeretni, hogy hogyan néz ki, vagy mennyire kedves és barátságos velünk. Azért szeressük a másikat, mert van.

A szentmise áldozat megünneplésére lázasan készültünk és türelmetlenül vártuk, hogy magunkhoz vehessük, és a szívükbe fogadhassuk Krisztust. A legszentebb áldozat főcelebránsa Veres András, győri megyéspüspök volt, de velünk ünnepelt még a hosszú sorban sorakozó koncelebráló atyákon kívül Michael August Blaume, Magyarország apostoli nunciusa, Palánki Ferenc, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke és Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök is. Veres András atya homíliájában Reményik Sándort idézte:

„Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.”

Mindannyian érezzük, az Isten utáni vágyódást. De miért nem találjuk a közösséget Istennel? Ennek a legfőbb oka a bűn. Menekülni kezdünk, és nem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni egymásért. Feladatunk azonban nem ez, Jézus ugyanis arra hívott minket, hogy tanúi legyünk a világban. Hogyan tudunk a szolgálatban helyt állni? Helyezzük példaképül szemünk elé a szenteket és a Szűz Anyát, valamint tegyük életünket Isten kezébe. Ne féljünk attól, hogy úgy éljünk, hogy gyakoroljuk a szeretetet. Az ünnepi szentmise szónoka homíliáját Sillye Jenő egyik énekének szövegével zárta:

„Itt vagyok végre, jó Uram, nehéz és hosszú volt utam,
Szólnék Hozzád, nem tudok, szememben látod, mit akarok!
Eljöttem Hozzád itt vagyok, szomjas és éhes vándorod!
Asztalodról adj ennem, s boldog lesz az életem!”

Ezzel kapcsolatban Veres András kifejezte, hogy talán nincs is bátorságunk szólni Istenhez, pedig ő ismer minket. Higgyük el, nem kell félnünk, és Krisztussal boldog lesz az életünk.

A szentmisét követően a Nyolc Boldogság Közösség által vezetett szentségimádásban imádkoztunk Jézushoz. Meggyújtottuk a program kezdetén kapott LED mécseseket kifejezve, ezzel, hogy életünket Isten kezébe helyeztük, tegyen vele, amit szeretne. Mohos Gábor részesítette a fiatalokat szentségi áldásban, és körbehordta a stadionban az Oltáriszentséget, mely sokak számára egy meghatározó istenélmény volt.

A nap folyamán többször kapcsolták a panamai eseményeket, és így még inkább segítettek minket együtt átélni ezt a napot a világ fiataljaival.

A Panama-napról lelkileg átszellemülve tértünk haza, bízva abban, hogy életünk minden pillanatában készek leszünk azt mondani az Úrnak: „Íme, itt vagyok!”

Jeso Eszter Nagykaposról