Szerénytelenség a szakmában
A minap szokásos autózásom közepette, egy rádióadásra lettem figyelmes. Arról szólt a DLF délutáni műsora, hogy miért is kapta meg az etióp miniszterelnök, Abij Ahmed Ali az idei Nobel-békedíjat? A stúdió beszélgetés vendége egy német „Nobel-díj szakértő”, politológus, aki rögtön az elején kifejezte teljes nemtetszését a díj idei odaítélése kapcsán. A műsorvezető is adta alá a lovat, és rögtön az első öt percnél mindketten egymást túllicitálva kritizálták a döntést, kórusban fújták az óriási tévedést.
Hiszen – szerintük – Greta Thunberg sokkal jobban megérdemelte volna azt az idén… Ő nagyon sokat tett a környezetünk megvédéséért, fáradhatatlanul bíztatta iskolás és fiatal társait, hogy vonuljanak ki az utcára és tűntessenek minél többen. Meg is tették ezt sokan az elmúlt napokban, hetekben. Hatalmas forgalmi dugót, káoszt és szemetet (sic!) hagyva maguk után például Köln utcáin.
hirdetés
A 16 éves svéd klímavédő aktivistából és diáklányból a német sajtó amolyan „politikai terméket” kreált, amolyan ikont, aki töretlenül felelősségre von mindenkit afelől, hogy mennyit tett a klimakatasztrófa megakadályozásáért…
Nem tisztem eldönteni, hogy mennyi igazság van az aktivista hitelességében, példaértékű voltában. Azt viszont sejtem, hogy 16 éves tapasztalattal aligha jutott volna ő a figyelem ennyire kiemelt középpontjába, ha bizonyos körök nem emelték volna a mainstraem világába.
Egy dolog azonban nagyon zavar engem már hetek, sőt hónapok óta: Az a bizonyos véleménynyilvánítási mód a TV-ben, újságban, rádióban, műsorvezetők és „szakértők”, ún. Experte-k részéről.
Mintha ebben a német társadalomban már szinte mindenki tudná a végső igazságot és nem lenne szüksége arra, hogy meghallgassa a más véleményt, ne adj Isten jobban körüljárnának egy témát, nagyobb tárgyilagosságra törekedve. Itt egyre több lesz a „szakértő”, aki azonnal megmondja a frankót mindenről és minden időben.
Audiatur et altera pars, (hallgattassék meg a másik fél is), vallották az ókorban a római jogászok. És nem véletlenül. Mert a mai bonyolult világban, ahol az információk halmaza másodpercek töredéke alatt eljut bárhova, hamar egyoldalúvá tudja tenni a naiv embert, akiben nincs kritikus érzék, szakmai hozzáértés vagy rálátás, de főleg kellő alázat, szerénység.
Néhány hete egy nagyon jó cikket olvastam az interneten Szász István Szilárd fiatal kolozsvári újságíró tollából. Címe: Az igazságot kell közvetítenie a médiának. Abban találóan reflektál a szerző a II. Vatikáni Zsinat „Inter Mirifica” dokumentumára, mely az egyház sajtóhoz való viszonyának irányelveit tisztázza. Az egyház jól tudja, hogy a tömegtájékoztatási eszközök, mint a sajtó, a film, a rádió, a televízió és társaik az emberiség segítségére lehetnek, ha helyesen alkalmazzák őket, valamint Isten országának terjesztésében és megszilárdításában is fontos szerepet tölthetnek be. Azonban azzal is tisztában van és szorongással tölti el a jelenség, hogy az emberek Isten szándékai ellen és saját romlásukra is használhatják ezeket az eszközöket (vö. IM 2).
Nos, ez a valós veszély manapság egyre inkább. Avilai szent Teréz időtálló szavai a médiában dolgozókat, s a használókat is figyelmezteti: „Minden cselekedetünket, szavunkat alázatnak kell öveznie, bennünk kell lakozzék és mindenben, amik vagyunk: mert mihelyt magasztalni kezdjük saját jótetteinket, elveszítjük fejlődő erényünk minden értékét.”
Reményik Sándor, kolozsvári költő ide kívánkozó verse is elgondolkodtathat bennünket:
Az ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!
Lukács József, a kölni magyarok plébánosa
