Szentek elete 06.17 Szent Botulf es Szent Adolf scaled

Szent Botulf apát és Szent Adolf püspök: misszionárius testvérek a 7. századból – Szentek élete

Szent Botulf apát és testvére Szent Adolf püspök

[+ Ikenhoe kolostora, Anglia, 680. június 17.] – [+ Maastricht (?), 7. század vége.]

Az Angliát meghódító szászok egyik előkelő családjából a 7. század elején születtek. Ifjúkorukban fölébredt bennük a vágy, hogy csatlakozzanak a kontinensre induló misszionáriusokhoz. A mai Belgium vagy Németország területén szerzetesek lettek. A hagyomány szerint Adolf életszentségének híre eljutott a terület királyának fülébe, és meghívta Maastricht püspökévé.

Botulfot egy idő után Dél-Anglia királyának két leánya, akik szerzetesnők lettek, visszahívták, hogy legyen a lelkivezetőjük. A király engedélyt adott neki, hogy az általa kiválasztott helyen monostort építsen. Botulf 654-ben kiválasztotta a helyet, s monostort épített, melynek haláláig apátja volt. A monostor egyesek szerint a mai Boston közelében, a lincolni grófságban mások szerint Ikenben, a suffolki grófságban volt. Már életében csodákat tett.

A testvérével, Adolffal közös sírba temették.

Szent Botulf apát 680. június 17-én és testvére Szent Adolf püspök Hollandiában Maastrichtban a hetedik század végén halt meg.

Kapcsolódó tartalom

  • Áldozat vagy hős?

    Olvasom, hogy Húsvétot sokan azért nem értik, sőt nem is hiszik, mert értelmetlennek tartják az áldozatot. Azt, amivel ki lehet, ki kellene engesztelni Istent. Mert milyen isten, aki haragszik, akit ki kell engesztelni, aki az élőlény vérét-életét követeli, hogy lenyugodjék? Hogy a képnél maradjunk, ez a mentalitás „több sebből is vérzik”. Először is azért, mert…

  • Szent Pál apostol – Szentek élete

    Szent Pál apostol * Tarzusz, Kilikia + Róma, 67. Kilikiában született, Tarzuszban. A világot, amelyben Pál munkálkodott, a keleti-hellénisztikus szinkretizmus, azaz a nyugati és a keleti kultúrák óriási, állandó keveredése jellemzi. A legkülönbözőbb vallások találkoznak egymással. Új vallási közösségek jönnek létre, melyek mind-mind a sors hatalma alól megváltást keresnek. A sztoikus filozófia a világpolgárságot hirdeti….

  • 3 jel arra, hogy jól döntöttünk

    A megkülönböztetés folyamatában a meghozott döntést közvetlenül követő időszakra is oda kell figyelnünk, hogy észrevegyük a döntés helyességét megerősítő vagy azt cáfoló jeleket. Loyolai Szent Ignác három ilyen jelet emelt ki: a belső örömöt és békét – amelyek a lelki vigasztalás állapotához tartoznak -, illetve a döntés végrehajtásának egyfajta könnyedségét. Amikor az életben fontos döntések elé nézünk, Loyolai Szent…

  • A katolikus egyház a számok tükrében: több katolikus van, de kevesebb hivatás

    A katolikusok száma világszerte 14 millióval nőtt 2022-ben – derül ki a Vatikán 2022-es statisztikai évkönyvéből, amelyet a hónap elején adtak ki, és amellyel a L’Osservatore Romano című vatikáni lap is foglalkozott. A 2021 és 2022 közötti adatok – ezek a legutóbbi évek, amelyekről rendelkezésre állnak számok – a papok és szeminaristák számának csökkenését jelzik….

  • A névtelen gazdagok – Nagyböjti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Vedd észre a szegényeket és kitaszítottakat a környezetedben! A Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Katolikus.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva támogathatsz bennünket. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel a Nagyböjti ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos…

  • Ne szimulálj!

    Próbálom élvezni a meccset. Agyam, szívem csak úgy issza a szemet gyönyörködtető passzokat, beíveléseket, a váratlan ellentámadásokat, a szebbnél szebb kombinációkat és labdakezeléseket, bele sem merek gondolni, hogy bizony a 114 km/h-val száguldó pontrúgásokat egyáltalán hogy lehet kivédeni. Megértük azt is, hogy van már Suarez-harapás, negyedik cserejátékos, videóbíró, s azt is, hogy a brazilok már…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.