Szent Bonifác: A kard ellen könyvvel – Szentek élete

Szent Bonifác – missziós püspök, vértanú

* Wessex, Anglia, 672/73. + Dokkum, Frízföld, ma Hollandia, 754. június 5.

Angliában született 672-ben. A Winfried névre keresztelték Exeter közelében, Wessex királyságának területén. Harmincéves lehetett, amikor pappá szentelték. Winfriedet különösen lelkesítette környezete irodalomba ágyazott tanítói buzgósága. Maga is tanár lett.

Negyvenévesen elhatározta, hogy misszióba megy a szárazföldön élő germán törzsek közé. Aszketikus céllal keresett hontalanságot: „Isten iránti szeretetből,” „az Úrért,” „az örök hazába jutásért,” „a lelkek megmentéséért” – ezek voltak az ír, skót és angolszász szerzetesek indítékai, amikor elhagyták szeretett hazájukat.
Nem akart apátként Nurslingben maradni, noha 717-ben megválasztották. Ezért 718-ban másodszor is elhagyta hazáját, immár mindörökre.

A tapasztalt Willibrord példája szerint Winfried először a termékeny missziós munka előfeltételeit akarta biztosítani: meg akarta szerezni a világi kormányzat és a pápai hatalom hozzájárulását. Ezért útnak indult Péter apostol egyházához. II. Gergely pápa 719-ben az angolszászoknak teljes felhatalmazást adott a „pogányok missziójához.” Ugyanakkor Winfried a római egyházzal való szoros kapcsolatának kifejezéséül fölvette Római Szent Bonifác nevét, akinek előző nap ünnepét ülték. Bonifác később igen lelkiismeretesen eleget tett annak a kívánságnak, hogy nehézségeiről tájékoztassa a pápát.

Először Willibrord előkészítő munkáját próbálta folytatni Türingiában, majd Willibrord társa lett a frízek földjén. Itt, 719-ben, Radbod halála után kedvező helyzet alakult ki a missziók számára. Willibrord segédpüspökké és utódjává akarta választani Bonifácot, ő azonban két év múlva elhagyta Willibrordot és a frank frízek földjét, ahol már győzött a kereszténység.

Önálló, nagyobb területet átfogó munkára vágyott.

721-ben Hessenbe ment. Missziós tevékenysége mellett fokozatosan nagy szervező munkát is végzett. Megreformálta az erősen elvilágiasodott egyházközségeket, és Martell Károly frank királytól oltalomlevelet kapott, így kettős felhatalmazással folytathatta Hessen misszionálását.
A messzire tekintő III. Gergely pápa 732-ben megerősítette az angolszász misszió tekintélyét, amikor Bonifácot kinevezte érsekké, és felhatalmazást adott neki, hogy a Rajna jobb partján elterülő missziók számára püspököket szenteljen.

A pápa megbízta, hogy Németország apostoli legátusaként adjon kánoni rendet az Egyháznak Bajorországban, Alemanniában, Hessenben és Türingiában. A bajor és türingiai püspökségek alapítása az ő nevéhez fűződik. Összesen tíz püspökséget alapított.
741-ben Martell Károly halála megnyitotta az utat a frank egyház reformjához, amelyet már Karlmann és Pipin is támogattak. Ők – Martell Károlyval ellentétben – érvényesíteni tudták hatalmukat a frank nemességgel szemben. Bonifác a rá bízott egyházterületen a zsinati rendet is be tudta vezetni.

Annál fontosabbá vált számára az a 742 óta dédelgetett szándéka, hogy Sturmiusszal szerzeteskolostort alapítson a régi missziós területen. A 744-ben alapított Fulda Bonifác új hazája lett. A kolostor teljesítette azt, amit Bonifác elvárt tőle: Fulda a missziós munka támasza lett, és hozzájárult ahhoz, hogy a kereszténység és a műveltség átjárja az országot.

Bonifáccal szemben tovább erősödött az ellenállás. Tanítványával, a würzburgi Burkharddal 750-ben Zakariás pápához utazott Rómába, azzal a kérdéssel, hogy Pipin nem lehetne-e király, hiszen ténylegesen ő gyakorolja a hatalmat. Az ő működése teremtette meg a feltételeket ehhez a korszakalkotó eseményhez. Amely a királyi papságot, a középkor keresztény rendjét és a birodalom, és az Egyház szövetségét jelképezte. Bonifác és a frank reformbarátok működése hozta létre azt a légkört, amelyben II. István pápa Franciaországba utazhatott, és ezzel megtörténhetett a pápaság történetének bizánci korszakból a frank korszakba való átlépése. Ebbe a folyamatba illeszkedik az is, hogy a pápa Pipint St. Denis-ben királlyá kente.

Miközben Bonifác műve történelmet formált, személyes sorsa tragikusan alakult. Mivel a pápa Franciaországban tartózkodott, ő a frízek földjén volt 754-ben. Az újonnan megkereszteltek nagy csoportját hívta Dokkumba, hogy megbérmálja őket. A reggelen azonban megjelent egy sereg pogány. Ez Bonifác számára vértanúságot jelentett. A hithirdetőt, miközben kísérőit a véres halál elviselésére buzdította, egy kard halálosan megsebesítette. A vértanú holttestét diadalmenetben kísérték Utrechten és Mainzon át Fuldába.

Bonifác kulcsszerepet játszott annak a történelmileg jelentős átrendeződésnek a létrehozásában, amelyben – a latin-görög antik világ elmúltával – lerakták a középkor latin-germán világának alapjait. Ő kezdte el megvalósítani a karoling nagybirodalom Rómához kötődő egyháziságát.

Bonifácban a legmagasabb fokon élt a hűség, az odaadás, a bátorság és a hősiesség erénye. Kész volt a legvégső áldozatra is, ahogyan írta: „Haljunk meg atyáink szent törvényeiért. Ne legyünk néma ebek, hallgató kémek, sem fizetett szolgák, akik megfutnak a farkas elől, hanem legyünk hű pásztorok, akik éberen virrasztanak, hogy Isten szándékait hirdessék mindenkinek, uraknak és szolgáknak, gazdagoknak és szegényeknek, minden rendű és korú embernek, akár alkalmatlan, akár alkalmas, amíg Isten erőt ad hozzá nekünk.”
Látszólag sokszor kudarcot vallott, mégis önzetlen szolgálatának erejével minden téren szentül előkészítette a Megfeszített és Föltámadott útját a jövő számára. Vértanúsága után azonnal tisztelettel vették körül.

Az Angliából jött bencés misszionárius küldetése teljesítése közben föláldozta magát a germán népekért, és ezért a németek apostola nevet viseli. Életéről saját levelei, munkatársainak leírásai és a hívő nép körében élő különféle hagyományok tájékoztatnak.

721-ben Türingiából fríz földre utazott. Erről az útról egy kis hangulatkép maradt ránk. Bonifác a Trier melletti Pfalzel apátságban szállt meg. Éppen ott tartózkodott az apátnő unokája, a mintegy tizennégy éves Gergely. Élénk fiú volt, és az asztalnál csengő hangon olvasott föl a Szentírásból, természetesen latinul.

-Akkor olvasol jól, fiam – mondta Bonifác. – Ha megérted, amit olvasol.
-Igen, megértem – mondta a fiú, és kezdte újra előadni a latin szöveget.
-Ne így – szakította félbe a vendég. – Mondd anyanyelveden, amit olvastál.

És amikor a fiú bevallotta, hogy úgy nem tudja, Bonifác maga kezdte a Szentírás szövegét kifejteni asztaltársainak. Gergely annyira vonzódott a misszionáriushoz, hogy nagyanyjától engedélyért könyörgött, hadd kísérje el Bonifácot. Később az utrechti Szent Márton-kolostor apátja lett.

A szent püspök és kísérőinek vértanúságáról a következőket mondják: Ismét elérkezett a tavasz az országba. A misszionáriusok Dokkum mellett a tengerparton ütötték föl sátraikat. Pünkösd hétfőjén reggel kellett az újonnan megkeresztelteknek bérmálásra megjelenniük. Az előző éjjelt Bonifác álmatlanul töltötte. Pirkadatkor fölkelt. Egy nehéz, bőrbe kötött könyvet vett a kezébe, szorgalmas szerzetesek ajándékát. Véletlenszerűen fölnyitotta. „A halál jótéteményeiről – Szent Ágostontól” – olvasta könnyedén elmosolyodva. Különös olvasmány erre a boldog napra!

Nem tudta, meddig olvasott, amikor hirtelen fölriadt. Lárma verte fel a reggel csöndjét, lódobogás és hangos kiáltozás. A kereszteltek azok, akik bérmálásra jöttek? Csodálkozva lépett ki Bonifác a sátrából, még mindig a könyvet tartva. Istenes énekek és dicséretek helyett vad fegyvercsörgést és durva lármát hallott. Karddal és dárdával törtek a lovasok a szerzetesekre. Egyesek fegyvert ragadtak, de az ősz püspök rájuk kiáltott:

-El a fegyverekkel! Nem azért jöttünk ide, hogy harcot hozzunk, hanem a békét! Isten megmenti lelkünket. Legyetek bátrak és hősök, jöjjetek velem a halálba!

Ekkor egy fríz rontott Bonifácra. A könyvet önkéntelenül is feje fölé tartotta oltalomul. Ekkor egy kardcsapás sújtotta, és kettéhasította a könyvet Isten hű szolgájának fejével együtt.

Bonifác püspök Hollandiában, 754. június 5-én halt meg.