Ferenc pápa régóta és közelről ismeri a szenvedést

Ferenc pápa tüdőgyulladás miatti kórházi kezelése, mely február 14-e óta tart, feleleveníti az 1957-es évi súlyos egészségügyi állapotát. Akkori tüdőműtétje és az azt követő lábadozás ösztönözte arra, hogy elhagyja az egyházmegyei szemináriumot és belépjen a Jézus Társaságába, és ez alakította ki a betegségről és az orvosi hivatásról alkotott véleményét is.

A pápa tüdőgyengesége pontifikátusának kezdete óta, sőt a 2005-ös konklávé óta ismert, de az az állítás, hogy az argentin pápának „csak egy tüdeje” lenne, nem helytálló: valójában két tüdeje van, de 20 éves korában súlyos műtéten esett át, cisztákat távolítottak el a jobb tüdőlebenyéből.

Nemrégiben megjelent önéletrajzában, a Reményben (Albin Michel kiadó) a pápa felidézi 1957 augusztusának e fájdalmas emlékét, az akkor tomboló, mára már szinte elfeledett ázsiai influenzajárvánnyal a háttérben, „amely abban az évben világszerte milliók életét követelte” – emlékszik vissza. Mint minden szemináriumi osztálytársa, Jorge Mario Bergoglio is megbetegedett, de az ő állapota jobban romlott, mint a többieké, amit az intézet orvosa – akire mérgükben az „Állat” gúnynevet ragasztották – egyáltalán nem vett komolyan.

A szeminárium tanulmányi prefektusának kissé megkésett döntése nyomán a leendő pápát végül átszállították a Buenos Aires-i szír-libanoni kórházba. „Azt, hogy túléltem, elsősorban egy nővérnek köszönhetem” – meséli Ferenc pápa ebben a beszámolóban, és szívből jövő tisztelettel adózik Cornelia Caraglio domonkos apácának, aki felszólította az orvost, hogy operálja meg és adjon neki dupla adag penicillint.

Egy lényeges fordulópont Ferenc életében

„Másfél liter vizet csapoltak le a mellhártyámból”

– mondja a pápa az önéletrajzban.

„Azután lassan és bizonytalanul javulgatott az állapotom, állandóan élet és halál között ingadoztam. Hogy elvégezhessék a tüdőm endoszkópiáját, morfiummal pumpáltak tele: ettől a világ torznak tűnt és az emberek nagyon kicsinek látszottak: szörnyű élmény volt ez is, a rémálomnak egyik aspektusa, amelybe belekerültem”

– meséli.

„A szemináriumi társaim meglátogattak, néhányan vért is adtak”

– folytatja a pápa, kifejezve háláját a közösségi szolidaritásért.

„Fokozatosan enyhült a láz, és szép lassan újra megjelent a fény.”

Ez az esemény, amely az egészségét érte, lényeges fordulópontot jelentett a későbbi pápa életében.

„Tetszett a szeminárium. De mégis otthagytam. Pontosabban: kivittek onnan. Hordágyon, félholtan”

– emlékszik vissza.

Miután felépült a betegségből, Jorge Mario Bergoglio egy évvel később belépett a Jézus Társaságába, egy nagyon hosszú képzésre, amelynek végén 1969-ben pappá szentelték, 1973-ban pedig örökfogadalmat tett.

“Jézus osztozott a szenvedésünkben”

Ez a fiatalkori tapasztalat meghatározta Ferenc pápa gondolkodását a szenvedésről. A betegek világnapján, 2025. február 11-én elmondott üzenetében Ferenc pápa hangsúlyozta:

„Isten közelségének és könyörületének megtapasztalását, aki Jézusban osztozott szenvedésünkben. Ő nem hagy el bennünket, és gyakran olyan mértékű kitartás ajándékával lep meg, amelyet elképzelni sem tudtunk, és amelyre magunktól soha nem találtunk volna rá”

– hangsúlyozza Ferenc.

„A betegség ilyenkor alkalom lesz egy minket átalakító találkozásra, egy megingathatatlan szikla felfedezésére, melynél lehorgonyozhatunk, hogy szembenézzünk az élet viharaival”

– mondja a pápa ebben az üzenetben, amely pozitívan láttatja a kórházi tartózkodást, mint a szolidaritás és a testvériség helyét.

„A szenvedés helyei gyakran a megosztás, a kölcsönös gazdagodás helyszínei” – folytatja ebben az üzenetben. „Az ápolásban részt vevő valamennyi ember együtt dolgozik, mint a remény „angyalai” és egymás számára Isten hírnökei: betegek, orvosok, ápolók, családtagok, barátok, papok, szerzetesek és szerzetesnők; ott, ahol éppen vannak: a családban, az idősek otthonában, a kórházakban és a klinikákon”

– magyarázza Ferenc.

A 2021. július 11-i Úrangyala során, amelyet kivételesen a Gemelli Kórházból mondott, ahol korábban egy komoly bélműtéten esett át, a pápa arra buzdított, hogy „imádkozzunk minden betegért, különösen azokért, akik a legnehezebb helyzetben vannak: senki ne maradjon egyedül, mindenki kapja meg a meghallgatás, a közelállás, a gyengédség és a gondoskodás kenetét”, és kifejezte köszönetét az orvosoknak, és együttérzését a beteg gyermekek iránt, akikkel kórházi tartózkodása alatt találkozott.

A kórházban töltött idő közösségi élményként való felfogását bizonyos mértékig az egészségi állapotáról szóló vasárnapi sajtóközlemény is igazolta. Ebben az állt, hogy Ferenc pápa vasárnap délelőtt a Gemelli-klinika 10. emeletén kialakított lakosztályában „szentmisén vett részt azokkal, akik a kórházi tartózkodás napjaiban gondoskodnak róla”. Ez is egy módja annak, hogy még a szenvedésben és a kiszolgáltatottságban is ellássa pápai funkcióját azzal a dinamizmussal, mely a hitét és az orvosi hivatás iránti elismerését jellemzi.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia