Cardinal Christoph Schomborn 2 at press conference on post synodal apostolic exhortation Amoris Laetitia in Vatican City on April 8 2016 Credit Daniel Ibanez CNA 4 8 16 Medium

Schönborn bíboros: „El kell fogadnunk Európa hanyatlását”

Christoph Schönborn bíboros, OP, Bécs érseke egy francia katolikus magazinnak adott interjúban nemrégiben azt mondta, hogy számos történelmileg keresztény országban a növekvő szekularizáció és az iszlám térnyerését látva, a katolikusoknak „a kegyelem munkájában kell bízniuk” és emlékezniük kell arra, hogy az Egyház „szakértő az emberiség kérdéseiben”.

„Az Egyház él, és mindig is élni fog, bár eltérő körülmények között. El kell fogadnunk Európa hanyatlását. Hajlamosak vagyunk egyházi köldökünket bámulni, de ez az elmozdulás a kontinensünkön tagadhatatlan” – mondta Schönborn a Famille Chrétienne-nek nyilatkozva.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

„20 év múlva Európa lakossága már nem olyan lesz, mint ma, és már most sem olyan, mint 50 évvel korábban volt. Ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, elsősorban az európai születésszám csökkenése miatt, de a bevándorlás és az iszlám növekvő jelenléte miatt is. A folyamat minket, keresztényeket új kihívások elé állít. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr igenis munkálkodik az Ő egyházában! Gondoljunk csak arra, hogy ebben az évben Franciaországban 12 000 felnőtt és fiatal keresztelkedett meg.”

Az osztrák bíboros, aki a Katolikus Egyház Katekizmusának elkészítésében is közreműködött, azt mondta, hogy az egyház európai befolyásának csökkenése ellenére meg van győződve arról, hogy az egyház „még nem lehelte ki az utolsó leheletét”.

„A szekularizáció ellenére a férfiakat és nőket foglalkoztató nagy kérdések ugyanazok, mint korábban: születés, növekedés, oktatás, betegség, gazdasági gondok. És ott van még a család, a házasság és a halál” – jegyezte meg Schönborn. – „Sokat beszélnek a változásról, de túl kevés figyelmet fordítanak a társadalom változatlan, állandó jellemzőire. Az egyháznak nem szabad elfelejtenie, hogy az emberiség kérdéseiben szakértő, ahogy VI. Pál mondta”.

A bíboros „abszurdnak” nevezte azt a gondolatot, hogy Franciaország és Európa az iszlám befolyása miatt „immár nem keresztény”, de határozottan hangsúlyozta, hogy „a katolikusoknak vissza kell térniük az egyházhoz”.

„Ha a katolikusok elhagyták az egyházat, nem meglepő, hogy kisebbségben vannak” – folytatta, és Ferenc pápa szavait visszhangozva az iszlámmal való „testvéri közeledésre” szólított fel. Megjegyezte, hogy a keresztények „nem fegyvert vesznek a kezükbe, hanem a kegyelem munkájában bíznak”.

„Mindkét vallásnak abszolút vonzása van. A muszlimok esetében Isten azt követeli, hogy az egész világot neki és a Koránnak rendeljék alá. Krisztus pedig egyetemes küldetéssel bízott meg minket: „Tegyetek tanítványokká minden népet”. Egyikünk sem mondhat le tehát küldetéséről. De a keresztények nem a Korán módjára cselekszenek, hanem Krisztust követik életük minden dimenziójában” – mondta.

Ami a szinodalitásról szóló, folyamatban lévő szinódust illeti – amelynek utolsó ülésére októberben kerül sor Rómában, és várható eredménye egy zárójelentés lesz, melyet a pápának kell jóváhagynia ­, Schönborn azt mondta, hogy „a szinodalitás központi eleme Ferenc pápaságának, de van folytonosság a korábbi szinódusokkal, amelyek témája a közösség, a részvétel és a misszió volt”.

„Lehet, hogy csalódást okoz, hogy a konkrét témák egy kicsit ködösek, de ez a szinódus mindenekelőtt az egyházon belüli ’modus operandiról’ szól”- mondta Schönborn.

„Az én egyházmegyémben én a papokkal kis csoportokban éltem meg a szinodalitást, épedig spirituális beszélgetéseken keresztül próbáltam megélni. Mindenki egyetértett abban, hogy még soha ilyen mély beszélgetéseket nem folytattunk.”

Amikor a Fiducia Supplicansról, a Hittani Dikasztérium 2023 decemberében kiadott dokumentumáról kérdezték, amely nem liturgikus áldást engedélyezett az azonos nemű párok és „rendhagyó helyzetekben élő párok” számára, Schönborn úgy vélte, hogy a dokumentum „zavarodottságot” mutat az egyház részéről. A bíboros korábban, még 2021-ben bírálta, hogy a Vatikán elutasítja az azonos nemű párok megáldását, mondván, hogy a dokumentumot „egyértelmű kommunikációs hiba” jellemzi.

„Úgy éltem ezt meg, ahogy én általában érzékelem a dolgokat – konkrétan” – mondta a bíboros. – „Ha a barátaim azt mondják nekem: „Most jelentette be a fiunk, hogy homoszexuális és talált egy partnert”, akkor megkérdezem tőlük: ‘Ő még mindig az önök fia?’ Legtöbbször a válasz egészen természetesen érkezik. Úgy vélem, hogy ezzel a két egymást követő római dokumentummal [a 2021-es Responsum ad Dubium és a Fiducia Supplicans] az egyház megmutatta saját zavarodottságát ebben a kérdésben. Ezek a szövegek az én szememben billegnek, ingatagok. Olyan kérdéssel állunk szemben, amelyekre nincs helyes válasz.”

„Az az út, amelyet Ferenc pápa javasol nekünk, a megkülönböztetés, a józan belátás útja, amely azt próbálja kideríteni, mit mutat nekünk az Úr” – folytatta. – „Egyébként a német [Szinódusi] Út szerencsétlensége éppen az, hogy éles, egyértelmű válaszokat akarnak. A konkrét életben pedig nem működik az egyértelműség.”

Arra a kérdésre, hogy a 2021-es Traditionis Custodes dokumentummal Ferenc pápa korlátozza a hagyományos latin misét, Schönborn elmondta, reméli, hogy az „új nemzedék” „könnyen” át tud majd térni a hagyományos latin misékről a modern mozgalmakra és „imacsoportokba”, olyanokba, mint például az Emmanuel Közösség.

Az osztrák prelátus hozzátette: „Fogadjuk el, hogy Ferenc pápának megvannak a maga okai arra, hogy újra bezárja a kapukat, legalábbis részben, mint ahogyan azt is elfogadtuk, hogy XVI. Benedeknek is megvoltak az okai arra, hogy kinyissa azokat. Bízzunk abban, hogy az Úr vezeti az Egyházat.”

Végezetül Schönbornt megkérdezték, hogy a decemberben 88. évét betöltő Ferenc pápa után következő pápának vajon milyen „profillal” kellene rendelkeznie.

„Azon a napon majd a Szentlélek fogja vezetni az egyházat. Ne aggódjunk. Ha afrikai lesz, hát afrikai lesz. Lehet, hogy ázsiai lesz, vagy valaki az öreg Európából. De az a legfontosabb, hogy higgyen abban, hogy ő Krisztus szolgája, és szeresse az Egyházat. Így fog az Egyház előrehaladni” – mondta Schönborn.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic News Agency

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. “Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.” Jakab 2:26

  2. Szép, szép az a 12 000 megkeresztelt felnőtt és fiatal, de ha jól emlékszem éppen Franciaországból származik az a néhány évvel ezelőtti statisztikai adat, miszerint arányaiban több az egyházat elhagyó ezek közül, mint a tradíció alapján, kisgyermek-, ill. csecsemőkorban megkereszteltek közül. Tehát eljutnak a keresztségig valamilyen (?) fölkészítés után, és utána magukra maradnak.

  3. INRI,
    igen Ö a Dr. CHRISTOPH Schönborn. Achristokrata ösi nemesi pecsvörk család sarja. Kárpátaljai birtokai is voltak. Szudéta német Csehországbol. Nagyon müvelt, Sok-sok teoogiát tanult. Többször találkoztam vele elöadásain. Egyszer “kiment a nép közé”. Reggel fél hatkor csapatával a Becs elövárosi vonat nagyvārotermében. Kávét teát osztogatott az ott várakozoknak. Sokan nagy tisztelettel és örömmel itták kavéjāt. Ö nagyon szemermesen csak ennyit mpndott hahotazva; “Miért csodálkoznak, Jezus mondta hogy a jo pásztor a juhai között legyen.” Hallottam, láttam. Ja, jutotteszembe: a 12 anlafabéta zsido halász is ezt tette. Nekik tiltották…Ök egy vesszöcskét sem hagytak el a Jezusesemény tanuságtételekor arrol amit láttak, hallottak. Mit mondjak: következetesek voltak. Ahogyan Erdö Péter a magyar érsek is…Nekünk magyaroknak talán könyebb tisztán látni…mert a vallāsi és politikai elnyomās mindig kintröl jött ami negedzett minket az elvhüségünkben nert eltüntnk volna enélkül… Na a következetesség Schönborn érseknek nem nagy erénye…Jo hogy nem lett pápa…Elödje Hans Hermann Groär pedofil, gyermekronto volt az egyházi szemináriumokban 40 éven āt, több tucat bizonyitott esteben. Több évig tartott amiig Schönborn nyiltan ezt is beismerte…Ezt azért illett volna prommt elintézni…
    Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.