Afganisztán: Emeljük fel szavunkat azokért, akiknek már nincs hangjuk

A tálibok megtiltották a nőknek, hogy nyilvános helyen beszéljenek vagy énekeljenek. Ez a legújabb a kabuli kormány által hozott törvények sorában, amelyek megsértik az afgán nők alapvető jogait. Mindez pontosan három évvel az után történt, hogy az Egyesült Államok kivonta csapatait az országból.

Képzeljük el, milyen lenne, ha holnap reggel elindulnánk otthonról, és munkába menet csak férfiak hangját hallanánk az utcán. Az élmény még talányosabb, mert találkozunk ugyan nőkkel, épp úgy, mint az előző napon, de egyikük sem beszél. A legjobb esetben csak suttognak.

Képzeljük el, hogy átmegyünk egy parkon, ahol egy anya ringatja a gyermekét, hogy elaludjon. De ezt csendben teszi, nem énekel altatódalt, mint az előző délelőtt, ami pedig a világ bármely táján természetes lenne.

Ez a jelenet, amely egy disztópikus filmbe, vagy Orwell regényébe illik, valójában éppen most történik meg Afganisztánban, ahol a tálibok egyik napról a másikra azt a rendeletet hozták, hogy a nőknek nem csak az arcukat és a testüket kell elfedniük, de már arra sincs joguk a társadalmi életben, hogy a hangjuk hallható legyen.

A hírt felkapta a nemzetközi média, de sajnálatos módon nem kapta meg azt a nyilvánosságot, amit megérdemelne, és eddig nem keltett vele olyan hangos tiltakozást vagy tömeges mozgalmat, mint amit oly sok más ügyben vagy polgárjogi küzdelemben helyesen megtesz.

Egy ilyen döntést követően mindannyiunknak meg kellene döbbennünk és felháborodnunk, mert ha megfosztják a nőket a hangjuktól, az példa nélküli erőszak, amely az egész emberi közösséget sérti, függetlenül a vallási, etnikai vagy kulturális hovatartozástól. Ha igazán „tagjai vagyunk egymásnak” („Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak” – Róm 12, 4-5), ahogyan Ferenc pápa nap mint nap emlékeztet bennünket, akkor nem maradhatunk közömbösek, mert azok a kicsi lányok, azok az afgán lányok a mi lányaink is. És fel kell emelnünk a hangunkat értük, akiknek többé már nincs hangjuk.

Nemrég volt három éve, hogy augusztus 31-dikén az amerikai csapatok sietősen kivonultak Afganisztánból, és a tálibok visszanyerték hatalmukat. Azóta az ázsiai országban a nők számára egy rémálom kezdődött, amely úgy tűnik, nem ér véget, de amely ugyanakkor előre látható volt: először a 12 év feletti lányokat zárták ki az oktatásból (mi lehetne aljasabb, mint hogy egy generációnak elrabolják a jövőjét), aztán pedig fokozatosan megfosztják őket minden alapvető joguktól.

És most még nyilvános helyen beszélniük sem szabad. Egy olyan médiakörnyezetben, ahol néha a hírek azonnali tettekre sarkallnak, mindannyiunknak emlékeznünk kell arra, hogy nők millióinak tiltották meg, hogy beszéljenek, hogy énekeljenek. Nőknek, akiktől 2024-ben elvették a hangjukat azzal a reménnyel együtt, hogy egy jobb világban élhetnek.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Vatican News