Sarah bíboros: Az Egyház hagyományos liturgiájának, erkölcsének elutasítása nem más, mint „gyakorlati ateizmus”

Az alábbi összefoglalóban Robert Sarah bíboros, a római Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektus emeritusa véleményét ismertetjük.

Sarah bíboros szerint az Egyházon belüli hagyományos latin mise elhagyásának és elutasításának kísérlete együtt jár a hagyományos katolikus erkölcs elutasításával, és összefügg azzal a folyamattal, amellyel megpróbálják Európát elszakítani a kereszténységtől, keresztény gyökereitől. Ezt pedig, ahogyan ő nevezi, nem más, mint „gyakorlati ateizmus”.

Sarah bíboros az Amerikai Katolikus Egyetemen (CUA – Washington D.C.) június 14-én, csütörtökön adott hangot véleményének, az „Egy este Robert Sarah bíborossal” című rendezvényen. Az esemény a Napa Intézet és a Katolikus Információs Központ támogatásával jött létre.

Előadása előtt a guineai bíboros szentmisét mutatott be a Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Kegyhelye bazilikában. Előadása előtt és végén egyaránt vastapssal köszöntötték.

Előadásának címe „A katolikus Egyház hathatós válasza korunk gyakorlati ateizmusára” volt. Beszédében a bíboros Isten elutasítását nevezte meg a legnagyobb problémának, mely napjainkban a mai nyugati világ nagy részét, különösen a hajdanvolt keresztény Európát uralja. Sarah szerint Isten elutasítása nem annyira intellektuális ateizmus, hanem mára egyfajta gyakorlati ateizmus, mely által a modern ember úgy cselekszik, mintha Isten nem is létezne, vagy létezése jelentéktelen lenne.

Különösen súlyos problémának nevezte, hogy ez a gyakorlati ateizmus még az Egyházba is behatolt, ami a hagyományos katolikus erkölcs, a hagyományos katolikus doktrína és a katolikus liturgia hagyományos formájának elutasításában nyilvánul meg.

Sarah bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció egykori prefektusa, régóta elhivatott védelmezője a hagyományos latin mise és a liturgia áhítatosabb celebrálási módjának. Az Egyház helyzetéről kapcsolatban egyebek közt elmondta, hogy a latin Egyházban egyre inkább terjed az a tendencia, hogy elhagyják Isten imádásának hagyományos formáit, azt a liturgiát, melyet az Egyház évszázadok óta helyesnek tartott és gyakorolt. Ez szerinte nem más, mint a gyakorlati ateizmus egy formája, amelyben már nem Isten áll a szentségimádás középpontjában, hanem a mai ember érzékenysége.

A bíboros az Egyház hagyományos liturgiájának az elutasítását az Egyház hagyományos erkölcsteológiájának elutasításával kapcsolta össze. Szerinte mindkettő az ateizmus finom formája, mely, ha „nem is Isten teljes elutasítása, de mindenképpen Isten „mellékvágányra” helyezése”.

Utalva Szent II. János Pál pápára, aki foglalkozott azzal, hogy a gyakorlati ateizmus milyen formákat ölthet, Sarah ezt mondta: „Milyen gyakran halljuk teológusoktól, papoktól, szerzetesektől, sőt egyes püspököktől vagy püspöki konferenciáktól is, hogy erkölcsi teológiánkat kizárólag emberi szempontokhoz kell igazítanunk?”

A morális teológia hagyományos elveit – melyeket a Veritatis Splendor és a Katolikus Egyház Katekizmusa olyan jól meghatároz – ha nem is utasítják el teljesen, de megkísérlik figyelmen kívül hagyni. Ugyanis, ha így cselekszenek, akkor minden bizonytalanná és szubjektívvé válik. Ha mindent és mindenkit elfogadunk, akkor az nem más, mint hogy figyelmen kívül hagyjuk a Szentírást, a Hagyományt és a Tanítóhivatalt.”

Hasonlóan sarkalatos kritikát fogalmazott meg Sarah bíboros az Egyház ősi liturgiájának elutasításával kapcsolatban. Anélkül, hogy megnevezte volna a Traditionis Custodest, arra figyelmeztetett, hogy az Egyház több évszázados liturgikus hagyományainak „veszélyesként” történő beállítása Isten „félreállításának” a módja.

„A gyakorlati ateizmus hívei szerint a hit valamilyen módon korlátozza, megköti az embert… vagyis a gyakorlati ateisták Istent és az Ő erkölcsi rendjét korlátozó tényezőnek tekintik” – mondta. Úgy vélik, hogy személyes boldogságukat abban találják meg, ha azok lesznek, akik lenni akarnak, nem pedig abban, hogy Isten rendjéhez igazodnak.

Ez a gondolkodás erősen „ma-orientált”, túlságosan a pillanatra, a „most” -ra összpontosít. Az a fontos, ami most van, egyéni és közösségi történetünk és történelmünk pedig pusztán másodlagos. Ezért lehet olyan könnyen elengedni hitünk hagyományait. A gyakorlati ateisták szerint a hagyomány túlságosan merev, gúzsba köt, nem pedig felszabadít. Ugyanakkor tény, hogy önmagunk megismerése csak a hagyományainkon keresztül lehetséges. Nem elszigetelt élőlények vagyunk, akiknek semmilyen kapcsolatunk nincs a múltunkkal. A múltunk formált bennünket azzá, akik ma vagyunk.”

Sarah bíboros azt is nehezményezi, hogy az Egyházba és a hierarchia soraiba is beivódott egy bizonyos fajta „pogányság”. Arra figyelmeztetett, hogy „az igazi válság az Egyházon belüli hit hiánya”. 

Hivatkozott Joseph Ratzinger egyik 1958-as előadására, melyben a néhai pápa rávilágított arra, hogy „jelenlegi helyzetnek sokkal mélyebb gyökerei vannak, mint az 1960-as és 1970-es évek kulturális forradalmai”. Ratzingert idézve ezt mondta: „Ez az úgynevezett keresztény Európa az elmúlt 400 évben egy új pogányság szülőhelyévé vált. Ez a modern pogányság pedig folyamatosan terjeszkedik az Egyház szívében, és belülről bomlasztja.”

Ratzinger 1958-as előadásában kifejtette: a mai Egyház „már nem az a régi Egyház, amely a pogányokból keresztényekké vált emberek Egyháza, hanem olyan pogányok Egyháza, akik még mindig kereszténynek mondják magukat, ám valójában pogányokká váltak. A pogányság ma magában az Egyházban él (The New Pagans in the Church, 1958)”.

Sarah bíboros szerint ez a fajta ateizmus az Egyházban „napjainkban még nyilvánvalóbb”, mint 1958-ban volt. Olyan következményei vannak, mint „az áhítatos keresztény életvitel vagy a nyilvánvaló keresztény kultúra eltűnése. Sőt, nyilvános nézeteltérések formájában is megnyilvánul, néha még magas rangú tisztviselők vagy prominens intézmények szintjén is.”

„Vajon hány katolikus vesz részt hetente szentmisén? – tette fel a kérdést. „Hányan vesznek részt aktívan a helyi plébániai életben? Hányan élnek úgy, mintha Krisztus köztünk lenne, vagy mintha Krisztust látnák felebarátukban? Hányan élnek abban a szilárd hitben, hogy az Egyház Krisztus misztikus teste? Hány pap ünnepli a Szent Eucharisztiát úgy, mintha egy „másik Krisztust” (Alter Christus)– sőt, Jézus Krisztust magát (Ipse Christus) – ünnepelné? És vajon hányan hisznek Jézus Krisztus valóságos jelenlétében az Eucharisztiában?”

„A válasz az, hogy túl kevesen…” – kesergett. „Úgy élünk, mintha nem lenne szükségünk Jézus Krisztus vére általi megváltásra. Sajnos az Egyházban sok ember számára ez a gyakorlati valóság. A válságot nem annyira a szekuláris világ és annak gonoszságai és bűnei jelentik, hanem a hit hiánya az Egyházon belül.”

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
A fordítás az alábbi cikk rövidített változata: LifeSiteNews / Cardinal Sarah: Rejection of traditional liturgy, morals are forms of ‘practical atheism’ in the Church.