Frankfurtban a napokban zajlik a német Szinódusi Út folyamat újabb közgyűlése, amelyen több, vitát kiváltó téma kerül terítékre, köztük az Egyház szexualitásról szóló tanítását megváltoztató dokumentum, a nők felszentelését és a papi cölibátus megszüntetését követelő dokumentumok, valamint a német Egyházat felügyelő állandó szinódusi tanács létrehozása.
A csütörtöki szavazáson szavazásra bocsátott dokumentum, amely az egyház homoszexualitásról, biszexualitásról, nemi identitásról és maszturbációról szóló tanításának megváltoztatását szorgalmazta, meglepetésre elbukott a szavazáson, holott elfogadását biztosra vették.
A német eljárás alapszabálya szerint a hivatalos elfogadáshoz nem csak a jelenlévő tagok kétharmadának kell a szöveg mellett szavaznia, hanem a jelenlévő püspökök kétharmadának is igennel kell voksolnia. Igaz, hogy a szinódusi közgyűlés résztvevőinek közel 83%-a szavazott a “Sikeres kapcsolatokban élni” címet viselő szöveg elfogadása mellett, viszont a püspököknek csak mintegy 61%-a tette ezt, ami kevéssel, de alatta marad a szükséges kétharmadnak.
21 püspök utasította el a szöveget, hárman tartózkodtak, 33 püspök pedig az elfogadás mellett szavazott. A papírt elutasító püspökök között volt Stefan Oster passaui püspök és Gregor Maria Hanke eichstätti püspök, valamint Ansgar Puff és Rolf Steinhäuser kölni segédpüspökök.
Az viszont, hogy a szinódusi résztvevők több mint 80%-a egyetértett a papírral, egyáltalán nem meglepő, mert nagyon erős volt a nyomás mind a szinódusi úton belül, mind a közmédiában. Voltak, akik felrótták a püspököknek, hogy szavazatuk leadása előtt nem szólaltak meg. A csütörtöki titkos szavazás után több püspök azt mondta, hogy azért nem szólaltak meg előzetesen, mert féltek a szinódusi közgyűlés nyomásától.
A Szinódusi Út két elnökének egyike, Georg Bätzing püspök “személyes csalódottságának” adott hangot, amiért a püspökök blokkoló kisebbsége megakadályozta a dokumentum elfogadását, a szervezők pedig pénteken azt nyilatkozták, hogy Róma elé terjesztik a dolgot. Bätzing ugyanakkor egyetlen szóval sem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy Németországban már sok katolikus éppen azért lépett ki a katolikus Egyházból, mert nagyot csalódtak a Szinódusi Útban.
A Német Katolikusok Központi Bizottságának alelnöke, Thomas Söding csütörtök este azt nyilatkozta, hogy kész “mindent megtenni annak érdekében, hogy a reformgondolatokat ne rágalmazza meg újból egy kis kisebbség itthon és külföldön”. A külföldi rágalmazás esetében nyilván például a Lengyel Püspöki Konferenciára, az Északi Püspöki Konferenciára vagy a világszerte több mint 70 püspöktől és bíborostól kapott tiltakozásra utalt.
Az EWTN riportere, Anna Diouf hosszabb cikkben értekezett a püspökökre nehezedő nyomásról. “Bocsánatot kell kérnem legalább 21 püspöktől. Nem értettem, miért nem vágnak vissza” – írja. De a szinódusi közgyűlésen töltött első nap után már ő maga is érezte a nyomást, az üldözést, a nyílt fenyegetéseket, amelyeket a “Nem akarok senkit sem fenyegetni, de…” kezdetű mondat előz meg, és a sértegetéseket, amelyek úgy fejeződnek be, hogy “Nem szabad senkit sem bántani…”.
„Nem követelhetem többé könnyelműen a mártíromságot azoktól, akik évek óta elszenvedik ezt a vesszőfutást – írja Anna Diouf. – Ennek a szinódusi útnak az igazságtalansága, hazugsága, képmutatása most derül ki teljes egészében, mert a fenyegetések, a manipuláció, a világi és a nem kevés egyházi és egyházközeli médiumok támadása ellenére most összegyűlt 21 hitvalló. … A termet olyan csend töltötte be, mintha a szinódusi közgyűlést kollektíven fejbe vágták volna valami tompa tárggyal. Ezután felszínre tört az infantilis dac: az emberek kört alkottak, sírtak, vádakat kiabáltak a püspökök ellen. A média azonnal a helyszínen volt, hogy dokumentálja a spontán tüntetést.”
Anna Diouf jól foglalja össze a lényeget:
„A szinodalitás az itt összegyűltek többsége számára azt jelenti, hogy: „a véleményemet érvényre fogják juttatni. És csak az én véleményem érvényesítése jelenti azt, hogy komolyan vesznek. …A szinódusi úton ugyanis van egy jogos nézet, és vannak ezt elutasító, gonosz emberek. Az elutasításuk nem jogszerű. Az ő kétségeik nem számítanak. Ők semmiképpen sem hitelesek, nem őszinték és nem érdekeltek a párbeszédben – mert nem képviselik a többségi véleményt! Aki nem így tesz, az önmagában rossz. Akik nem változtatják meg a véleményüket, azok makacsok, dacosak. De ne feledjük, ez csak azokra az álláspontokra vonatkozik, amelyek hűek a tanításhoz. Mindenki más nyitott szellemű – még akkor is, ha semmilyen tényszerű érv nem győzi meg őket.”
