Remeték – ma?

Mindenki tudja, hogy régen éltek remeték – elvonultak a világtól, a sivatagban vagy valami áthatolhatatlan erdőségben éltek, egész nap imádkoztak és elmélkedtek, forrásvizet ittak és jóban voltak a vadon állataival. Dédelgetjük ezt a festményeken is sokszor ábrázolt képet, mint valami romantikus mesét. De vajon napjainkban is vannak remeték?

Írásunk ugyan nem a régi korok remetéiről szól, de annyit mindenképpen el szeretnénk mondani, hogy a legelső, névről ismert keresztény remetéhez Magyarországnak is sok köze van. A gazdag egyiptomi szülőktől származó Remete Szent Pál a keresztényüldözés elől menekült a 4. században a pusztába, ahol imába és munkába merülve, egy barlangban húzta meg magát hat évtizeden keresztül. Holtteste Konstantinápolyba, majd Velencébe került, ahonnan Nagy Lajos király Magyarországra hozatta, de a török uralom alatt sajnos nyoma veszett. Személye azért kiemelkedő fontosságú számunkra, mert ő lett a névadója az egyetlen középkori magyar alapítású férfi szerzetes remete rendnek, a Pálos rendnek (hivatalos nevén Szent Pál Első Remete Szerzeteseinek Rendje), amely példaképként tiszteli.

Most azonban ugorjunk át a 14. századból korunkba. 1994-ben a szerzetesi élettel és küldetéssel foglalkozó szinódus után Szent II. János Pál pápa kiadta a Vita Consecrata (Megszentelt Élet) című apostoli buzdítását, amelynek egyik fejezete a remeteként élő férfiakkal és nőkkel foglalkozik. Dr. Diós István fordításában a Szentatya üzenete így hangzik:

„Évszázadokon át mindig voltak férfiak és nők, akik az Atya hívását és a Lélek indítását követték, és a Krisztus-követés e sajátos útját választották, hogy „osztatlan” szívvel adják oda magukat Krisztusnak (1Kor 7,34). Mint az apostolok, ők is elhagytak mindent, hogy Nála maradjanak.”

„A remeteként élő férfiak és nők – akár régi szerzethez vagy új intézményekhez tartoznak, akár közvetlenül a megyéspüspök joghatósága alatt állnak –, a világtól való belső és külső elkülönülésük által bizonyítják a jelen valóság mulandó voltát, s böjtölésük és bűnbánatuk által megmutatják, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is (vö. Mt 4,4). Egy ilyen „pusztában” folyó élet kihívás a hozzájuk hasonlók és az egész egyházi közösség felé, hogy soha ne tévesszük szem elől a legfőbb hivatást, tudniillik, hogy mindig az Úrral legyünk.”

Igen, ma is vannak igazi, Krisztusnak élő remeték. A National Geographic cikke számadatokat is közöl, és az életforma reneszánszáról beszél, amit a bolognai egyetem e kérdéskörrel foglalkozó szociológusa is megerősít. Ezek szerint Olaszországban 200, Franciaországban 300-ra, Németországban 80-ra tehető a számuk, míg az Egyesült Államokban félezren is vannak. Világszerte több közöttük a nő, mint a férfi.

Ismerkedjünk meg néhányukkal az Aleteia portál híreinek köszönhetően. Két francia hölgy, Brigitte May és Laurence Delacroix 2001 óta a libanoni hegyek között él. Brigitte anya „kiberremeteként” határozza meg magát, mivel minden reggel Facebook üzenettel terjeszti az evangéliumot mintegy 5000 követőjének. Fiatal korában Párizsban kicsapongó életet élt, kipróbálta a drogozást, a szexet, a különféle szektákat. 1984-ban, 31 évesen egy barátnőjétől kapott egy maronita Bibliát. Kinyitotta, és szemben találta magát János bevezetőjének szavaival:

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.”

„Mintha áramütés ért volna”

– mondja Brigitte. Ezentúl kisgyermekként hagyta magát vezetni. 1986-ban Libanonba került, fiataloknak segített a polgárháború sújtotta országban, ahol kristálytiszta üzenetet kapott:

„Brigitte, te ezen a földön leszel remete”.

1994-ben vonult vissza egy hegyvidéki remeteségbe.

Laurence nővér szolid polgári életet, titkárnői állást hagyott ott, amikor 28 évesen, egy Brigitte anya által tartott előadáson felfedezte Istent.

„A szavai révén visszatértem Isten szavához. Rájöttem, hogy Isten nem az elérhetetlen égben van, hanem igenis szeret, engem szeret”

– mondja. Egy nap Jézus hívását érezte, hogy vegye fel a kapcsolatot Brigitte-tel. 2001-ben ment Libanonba, ahol csatlakozott Brigitte anyához.

Ketten kis, maronita rítusú közösséget alapítottak, amelyet az Egyház elismert. Saját szabályzatuk szerint minden reggel 4 és 5 óra között kelnek, napjaik imádkozással, csendes meditációval és a természetben végzett munkával telnek, de délután 4-kor bárkit szívesen látnak szentségimádásra.

Mindenképpen valami távoli zugot, hegyet, eldugott barlangot kell keresnie korunk remetéjének?

Hogy ez távolról sincs így, bizonyítja egy ír remete története. A cikkíró ugyan az „utolsó írországi remetének” nevezi David testvért, de vajon honnan tudhatnánk, nem támad-e majd követője ebben a gyökeresen katolikus országban?

Ugyancsak az Aleteia számolt be egy ír remetéről is. David Jones fiatalkorában katolikusokat próbált átcsábítani a baptista egyházba, egészen addig a napig, amíg be nem tévedt egy katolikus templomba, ahol magával ragadta őt a katolikus liturgia misztikus dimenziója. Villámgyors megtérése után egy franciaországi bencés monostorba lépett. Sok évet töltött itt, majd más monostorokba ment, végül egy írországi településen szerzett magának egy szerény lakást, és most itt, lakásában tölti remeteségét. Szó sincs tehát arról, hogy a természetben élne… A csend és a lelkiség azonban intenzíven áthatja környezetét. Életét a világ megmentéséért ajánlja fel: ezt a városban is meg tudja tenni.

Végezetül egy osztrák városka két évvel ezelőtti örömteli híradását idézzük. 2017. április 30-án foglalta el új „munkahelyét” a belga Stan Vanuytrecht, aki Saalfelden „hivatalos remetéje” lett. A Salzburgtól nem messze fekvő településen 350 év óta létezik egy Szent György tiszteletére alapított remeteség, és a hagyományok, no meg az idelátogató zarándokok nagy száma „megköveteli”, hogy remete is legyen a szentélynél. Stan Vanuytrecht 58 éves, korábban tüzérségi tisztként és földmérőként dolgozott, diakónus, aktív résztvevője volt különböző karitatív mozgalmaknak. Elődje csak hat hónapot bírt ki a hegyek között, de az őt megelőző remete, egy bencés szerzetes 12 évet töltött itt. A megüresedett „állást” meghirdette a település, és a plébános segítségével választották ki az ötven (!) jelentkező közül a derűt, erőt, elmélyült lelkiséget sugárzó Vanuytrechtet, aki szívesen beszélget a zarándokokkal, meghallgatja bizalmas vallomásaikat, és örül, ha ivóvizet hoznak fel neki.

A híradás még az álláshirdetés elképzelt szövegét is közli: „Katolikus vallású jelöltet keresünk Saalfelden település (Ausztria) remetei pozíciójára, hogy Szent György tiszteletét ellássa. Részmunkaidő áprilistól októberig. Szolgálati lakás 1400 méter magasságban. Nyugodt környezet, szomszédok nincsenek. Kilátás az Alpokra. Folyóvíz, villany nincs. Fizetést nem biztosítunk.”

Kedves Olvasónk!
Keressük a Kárpát-medencében élő remetéket. Ha ismeretségi körödben előfordul egy remete, kérünk segíts nekünk kapcsolatba kerülni vele. Várjuk üzenetedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

A szerkesztők