Remete Szent Pál: a pálos rend védőszentje
A január 15-én ünnepelt Remete Szent Pálnak aránylag fiatal korában megadatott a fölismerés, hogy a hite, a megváltó Krisztushoz tartozás és az az üdvösség, amit a megfeszített Krisztus jelent, többet ér, mint bármi a földön.
Pál körülbelül 20 éves volt a Kr. u. 250-260-as években. Nagyon fiatalon nagyon gazdag ember, hiszen hatalmas vagyont örökölt.
Volt egy nővére, akiről nem tudjuk, hogy keresztény volt-e – Pál igen. És egyszer csak a nővére megsúgta neki, hogy: „Te, vigyázz, mert a férjem, a sógorod szemet vetett a vagyonodra, és arra készül, hogy följelent, mint keresztényt. És az tudod, mivel jár?!” – Pál tudta.
Ő tudta, hogy ha őt, mint keresztényt följelentik, ha szerencséje van, akkor a gazdagságára való tekintettel csak a vagyonától fosztják meg és száműzik. Ha kisebb szerencséje van, akkor börtönbe vetik, és elkezdik kínozni, hogy megtagadja Krisztust. S úgy látszik, ő ismerte annyira önmagát, hogy nem mert a vértanúság küzdelmébe belebocsátkozni. Nem azért, mert gyáva volt, hanem azért, mert az Úr Krisztus tőle valami mást várt; mint ezt a későbbi élete igazolta. Éppen ezért egy éjszaka fogta magát, és egy pici kis élelembatyuval eltűnt. Mondván: „Én nem kezdek pereskedni a sógorommal. Nem küldök bérgyilkost a házába, hogy előbb öljem meg őt, mint ő engem.”
Elment. Kiment a pusztába, s eltűnt az emberek szeme elől. Néhány napig keresték. Hol van? hova lett? mit csinál? – azután elfelejtették.
Ő pedig talált egy barlangot, és ott élt körülbelül 70 esztendőn át. Magányban. Mi ma nehezen tudjuk elképzelni, hogy mit lehet csinálni 70 évig egy ilyen barlangban!
A szentek tudják. A szentek tudják, hogy aki egy ilyen lépést megtesz az Isten kedvéért, annak áldozatát Isten – aki erre meghívta őt – elfogadja. És olyan kapcsolat kezd kialakulni egy ilyen teljes magányban élő lélek és az élő Isten között, amiről nekünk igazában nincsenek is fogalmaink.
Vajon mit csinál egy remete egész nap?! – Imádkozik. S nagyon sokszor nem veszi észre az időt. Esetleg két napon keresztül. Három napon keresztül.
Amikor a tatárjárás utáni éveket írták itt nálunk, egy esztergomi kanonok valami hasonló fölismerésre jutott, mondván: „Úristen! Ha itt a földön meg tud történni az, hogy egyik napról a másikra elpusztul minden – mert a tatárok elől igazában nem volt hova menekülni –, akkor ez a világ nem éri meg, hogy az ember kockára tegye az üdvösségét a világgal való foglalatosságokért.”
Ez pedig megint meghívás kérdése. Mert amint a tatárok elvonultak, Özséb társai, a többi 22-23 kanonok mind visszatelepedett Esztergomba, és elkezdték újjáépíteni azt, ami elpusztult. Özséb azonban fogta magát és elment. Kiment a Pilisbe remetének. S kiderült, hogy az Úr hívta őt. És nemcsak őt, hanem sokakat. Belőlük lett a pálos rend.
A mai világban is vannak emberek, akikhez az Úr így szól: „Te próbálj meg magányban élni. Remeteként.” – Ma elő tud állni az a nagyon furcsa helyzet, hogy egy 50 lakásos háztömbben valaki remeteként él. Egyedül, csöndben, imádságban. Előfordul.
Az Úr Krisztus pedig azokat, akik egy ilyen drámai helyzetben – amikor választani kell a világ dolgai és a hit, a világ embereivel való verekedés és az üdvösség, a harc és az alázatos elmenekülés között – mernek az üdvösség, az Úr Krisztus mellett dönteni, azokat Ő, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, elfogadja. Az ilyen döntésekre ma ugyanúgy válaszol, mint Szent Pál és Özséb idején.
Ajánljuk Remete Szent Pál oltalmába a magányosan élő embereket. Azokat, akik úgy döntöttek, hogy egyedül maradnak, mert a hitük és az üdvösségük érdekében, úgy tűnik, ezt kell tenniük. Isten ezt várja tőlük! Segítse Szent Pál az ilyen lelkeket, hogy ki tudjanak tartani, mert ma ez nehezebb, mint máskor bármikor. S ahogyan a remeték többsége lámpatartóra helyezett mécsesként egyszer csak világítani kezdett másoknak, segítse Szent Pál azokat, akik ma kapják hivatásként, hogy a magányukban, a remeteségükben világítsanak másoknak, segítsen, hogy valóban Istennél, valóban Vele legyenek. Mi pedig merjük meglátni a fényüket, és merjük tisztelni őket. Amen.
Dr. Diós István gondolatai nyomán a szentbeszédet tartotta Horváth Zoltán diakónus
Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom, 2025. január 15.
INRI,
egyszer voltam Klastrompusztán a romoknál miséztek, a nejem korusa is énekelt ott, aholis basszust erösitettem…. Kesztölcnek a plebánosa akkor Tarnoczy Ferenc volt 1987-ben, 38 évvel ezelött. Az egytelen magyar alapitásu szerzetserend a pálosok, fehérben mint a pápa…Nagyszerü…
Isten áldását rátok Pálos atyák. Szüzanyatisztelök.
Osli Mosolygós Madonna Könyörögj érettünk.