Woelki bíboros óva int egy német nemzeti egyház létrehozásától
A kölni bíboros szerint a legrosszabb az lenne, ha a Szinódusi út egyházszakadáshoz vezetne, amikor is a mozgalom kiszakadna az egyházból, a teljes egyház közösségéből. – A nők pappá szentelésére a pápa kimondta a végső nemet.
A kölni érsek, Rainer Maria Kardinal Woelki bíboros szerint a legrosszabb az lenne, ha a Szinódusi út egyházszakadáshoz vezetne, amikor is a mozgalom kiszakadna az egyházból, a teljes egyház közösségéből. A szakadás révén egyfajta német nemzeti egyház jönne létre, jelentette ki az érsek a KNA katolikus hírügynökségnek adott interjújában. Szerinte a legjobb eredmény az lenne, ha sikerülne olyan valódi reformokat beindítani, amelyekre az egyházban valóban szükség van. Az érsek beszélt a Szinódusi út mozgalom nemrégiben tartott regionális konferenciáiról is, melyeken ő maga is részt vett.
A regionális konferenciák keretében tartott kiscsoportos megbeszélések nagyon hasznosak voltak. A beszélgetések jó hangulatban teltek, és több alkalom adódott arra, hogy egymást meghallgassuk és mások érveit is méltányoljuk. Ezeket a különbségeket örömmel nyugtáztam az első Szinódusi gyűléshez képest – mondta a bíboros.
A megbeszélések tartalmában azonban akadtak pontok, amikkel nem tud egyetérteni. Ilyen pont volt például a nők pappá szentelésének témája, ami a bíboros számára ilyen módon nem célravezető. „A kérdést a legfelső Tanítóhivatal határozottan elutasította, ezt mind II. János Pál pápa, mind XVI. Benedek, mind pedig Ferenc pápa többször is hangsúlyozta, és kijelentette, hogy a nők pappá szenteléséről a Tanítóhivatal meghozta a döntését. Így pedig az erről szóló beszélgetések célját nem értem.”
„Látnunk kell, hogy Isten mindig nagyobb az emberi kívánságoknál és elképzeléseknél. A kinyilatkoztatásokat nem lehet mindig azonnal megérteni. Mégis megvan a bizalmunk, hogy Isten igazságos, még akkor is, ha egyes kérdésekkel nem értek egyet – ez az, ami a számomra a hitet jelenti. Azt gondolom, hogy el kell fogadnunk, hogy az Egyház ebben a kérdésben Jézus azon akaratához tartja magát, ami írásban és a hagyományban is megnyilvánul. Ő szabadon és mindenkitől függetlenül csak azokat hívta meg apostolnak, akiket meg akart hívni. És ez a tizenkét meghívott lett apostol, akik között nem akadt egy nő sem.”
„A Maria 2.0 mozgalom (lásd a témában korábbi írásunkat) legfontosabb célja, hogy kiálljon a nők méltóságáért és az papok által elkövetett szexuális visszaélések ellen – mondja az érsek. De szerinte ezekre nem jelent megoldást, ha a nők is lehetnek papok”. Mindig jó, ha az emberek összegyűlnek, és kellemes asztaltársaságban együtt esznek és isznak – jelentette ki Woelki bíboros a közelgő akcióhétre tekintettel, amikor is a mozgalom tagjai vasárnap a kölni dóm előtt ünnepi asztalhoz várják az érdeklődőket. „De az ilyen ünnepi étkezéseknél nem szabad azt a benyomást kelteni, mintha az egy mise lenne. Az eucharisztia ünnepe, ahol a pap az egyházi rend alapján Jézus nevében cselekszik, világossá teszi számunkra, hogy az eucharisztia Isten nekünk szóló ajándéka, amit nem adhatunk meg saját magunknak. Ezért az ilyen rendezvények nekem aggodalmat okoznak, mivel csak zavart keltenek.”
A bíboros külön kiemelte, hogy ami igazán fontos, az az, hogy az embereket ismét Krisztus és Isten közelségébe kell visszavezetni. „Ha pedig egyházi reformokról beszélünk, akkor akár külön-külön, akár közösségként, akár egyházként mindig csak egy új felfedezésről, Jézushoz és az ő örömhíréhez való még erősebb közeledésről lehet szó.“
Forrás: kath.net
Fordította: Frick József
INRI, ennek a püspöknek még van ott esze…csak mersze nincs- állitólag…meg egyedül is maradt…
A biborosa meg a ppk elnöke ugy táncolnak ahogy a civil katolikus központi bizottságuk fütyül…A 100 fös nyugdijas politikus grémium, vén hatalom-éhes nénikkel…bácsikkal…akik szivesen inkább parancsaogatnának a német egyháznak és követlenek koncból…
Osli Mosolygos Madonna könyörögj érettünk.