Ötven nap a rácsodálkozásra

A húsvéti idő, a liturgikus naptárban a húsvéttól pünkösdig tartó időszak ugyanolyan fontos, mint a nagyböjt. A Szent Orsolya Rend Római Uniójának apácája, a doktori (PhD) fokozattal rendelkező Laure Blanchon teológus szemlélteti számunkra, hogyan tudjuk ezt teljes mértékben megélni.

Miért fontos, hogy ne lépjünk túl a húsvét és a pünkösd közötti időszakon, a húsvéti időn?

Megszoktuk, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a nagyböjtre, teljes mértékben megéljük a húsvét felé vezető utat. Majd megünnepeljük a feltámadást, még húsvéthétfőn is örvendezünk (gyakran csak azért, mert szünnap…), de aztán hajlamosak vagyunk leállni és túllépni az ünnepi érzületen. Milyen kár! Krisztus feltámadása olyan nagy misztérium, hogy egyházunk 50 napot kínál nekünk, hogy ennek teljes gazdagságát feltárjuk az életünkben.

A húsvéti idő húsvét nyolcadával (oktáva) kezdődik, melyben minden nap megemlékezünk Jézus Krisztus feltámadásáról, és a Mennybemenetel ünnepén át egészen pünkösdig tart. Nagyszerű alkalom arra, hogy hálát adjunk az Úrnak azért az útért, amelyet mindannyiunk előtt megnyitott.

Mi ez az út?

Amikor azt énekeljük, hogy „Krisztus feltámadott”, azt hirdetjük, hogy nem a szenvedésé, a lemondásé, az elszakítottságé vagy a halálé az utolsó szó. Az Úr nyitja meg majd az élet útját, sőt, már meg is nyitotta azt. Igen, az az út, amit az idők beteljesedésekor teljességében fogunk látni, már itt és most kibontakozik. És ezt nekünk ismernünk kell! Isten népének egy olyan valódi önnevelést kell kifejlesztenie, mely elvezet annak felismerésére, hogy az élet nagyobb és erősebb mindennél.

Ez nem olyan egyszerű. Mindannyiunkban megvan az enyhe hajlam arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az akadályokra vagy nehézségekre, mint az életnek azokra a kis hajtásaira, melyek épp elkezdtek kisarjadni. A Teremtés segíthet nekünk ebben az önnevelésben. Töltsünk időt annak megfigyelésével, ahogy az elhaltnak látszó fakérgeken áttörnek a rügyek. A tavasz berobbanása, amely mindig egybeesik a húsvéti időszakkal, alkalmat ad az örömre, rácsodálkozásra, ujjongásra.

Művelni kell magunkban az ujjongást?

Amennyire a nagyböjt a megtérés ideje, annyira a húsvéti idő az ujjongás és a hála ideje. Arról szól, hogy megtanuljuk szemlélni azt, ami nekünk adatott, ami szép, és ami gyönyörködtet minket. Szörnyű szerencsétlenségek és mély nyomorúság mindig lesz ugyan, de ebben a szenvedéssel teli sivatagban legyünk éberek, hogy rá tudjunk találni a remény forrásaira.

Megtalálhatjuk őket Isten művében, de az embertársaink munkájában is. Merjük azt mondani szeretteinknek vagy kollégáinknak: „Látom, hogy ezt megtetted, köszönöm! Örömöt, fényt ad.” Vagy, ha hitoktatást akarunk szervezni a húsvéti időre (és erre valóban szükség mutatkozik) – akkor el lehetne képzelni például olyan ünneplő pillanatokat, amelyek a fény, a hálaadás és az ujjongás köré szerveződnek.

Hogyan segít a liturgia belépni ennek dinamikájába?

A húsvéti időszak minden napján az imaórák (hórák) liturgiája, akárcsak az Eucharisztiáé, alkalmat ad arra, hogy újraolvassuk az Apostolok Cselekedeteit. Azok az emberek, akik Mesterük halála után bezárkóztak, most kimennek, hogy hirdessék a feltámadás örömhírét. És ha most tele vannak örömmel és bátorsággal, az azért van, mert a feltámadt Jézus kinyilatkoztatta magát nekik, ezáltal megszabadítva őket a félelemtől, a szorongástól és végül a haláltól.

A liturgia szövegei arra ösztönöznek bennünket, hogy újraolvassuk, amit az elmúlt évben megtapasztaltunk, hogy meglássuk benne Isten munkáját. Hogy felismerjük azokat a pillanatokat, amikor a Feltámadott meglátogatott minket is, hogy ajtókat nyisson az életre és reményt adjon. Ebben az évben a kút mélyén voltam, de az Úr most felemel. Még nem állok, de Ő itt van, fogja a kezem, és velem van, hogy újra talpra álljak. Köszönöm, Uram! Vagy: ebben az évben minden fényesen sikerült, csak úgy áradt az élet. Köszönöm, Uram! Ha már felismertük a kapott áldásokat, hogyan is tarthatnánk meg magunknak? Az apostolokat követve túlcsordul a szívünk, és örömmel eltelve indulunk bizonyosságot tenni, hogy Jézus él.

Tehát ez egy missziós időszak?

Míg a nagyböjt arra hívott bennünket, hogy menjünk ki a pusztába, ássunk le mélyen a bensőnkbe, addig a húsvéti időszak arra hív, hogy menjünk ki a világba, találkozzunk, ünnepeljünk és örüljünk együtt. Az életnek a halál fölött aratott győzelmét hirdessük a világnak, hogy ragályként terjedjen a kegyelem!

A nagyböjt során különböző fogadalmakat tettünk és tartottunk be, például az imádkozásra vonatkozóan, és a szolidaritásra is azokkal, akik különösen nehéz keresztet cipelnek. Erősítsük tovább a testvériségnek eme kötelékeit, és a barátságnak ezen az útján együtt fogjuk megtapasztalni az üdvösséget, Isten erejét. Ha 40 napig edzettünk, akkor a húsvét oktávájának elmúltával se veszítsük el a lendületünket!

Nem azért kaptuk ezt az 50 napot, hogy felkészüljünk a pünkösdre?

A húsvét az ünnepek ünnepe: minden misztérium benne van, és meg is ünnepeljük. De az ajándék, amit ezen a napon kapunk, olyan nagy, hogy időre van szükségünk, hogy teljesen kibontsuk. Ezért Isten, mint jó tanító, kézen fog, és lépésről lépésre ünnepelteti meg velünk az ő misztériumát. A feltámadás ezt jelenti: az élet erősebb a halálnál. A mennybemenetel: Krisztussal emberi voltunk belép a szentháromságos közösségbe. Pünkösd: a Fiúhoz hasonlóan betöltekezünk a Szentlélekkel, hogy teljes mértékben az Atyához csatlakozzunk és az ő szeretetét sugározzuk.

Valóban ez a hitünk nagy titka: Krisztus az ő isteni életének részeseivé akar tenni minket. És ahhoz, hogy megtanuljunk feltámadottként élni, nem lesz elég az életünk. Minden évben újra kell járnunk ezt az utat. Ez a liturgikus ciklus nagy pedagógiája.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: lavie.fr