Öngyilkos út – interjú Dr. Hubert Windisch teológusprofesszorral
Bárki szabadon alapíthat saját egyházat, akár Kovács-egyház, akár Mária 2.0 néven is, csakhogy az emberek biztos nem tartják majd kapaszkodónak, és nem fogják megtalálni benne a hit örömét. Interjú a Szinódusi útról Dr. Hubert Windisch teológusprofesszorral.
kath.net: Professzor úr! Ön a szinódusi út határozott ellenzője. Mi zavarja Önt benne?
hirdetés
Hubert Windisch: Valóban az úgynevezett Szinódusi út ellenzője vagyok. Először is maga a lehetetlen elnevezés zavar, a Szinódusi út. A szinódus szó jelentése „közös út” [1], a „Szinódusi út” elnevezés tehát nem mást, mint „közös úti utat” jelent. Nem utal-e ez a szóhalmozás az egész kezdeményezésben már a fogalma alapján is olyasmire, ami egy szándékosan előidézett, felesleges puffadás az egyház testében? Másodszor, ahogy a szinodális tanácskozási folyamat létrejött Reinhard Marx[2] vezetésével, aztán ahogy ez a folyamat tovább módosult Georg Bätzing[3] vezénylete alatt, az mind tekintélyelvű struktúrákra utal, ahol csak az a fontos, hogy a klérusban előfordult visszaélési eseteket eszközként használják fel az Katolikus Egyház lényegének lerombolásában.
Fűzne ehhez valami bővebb magyarázatot?
„Az Egyház alkalmazkodjon a mai korhoz, különben elveszíti minden jelentőségét” – ezt a szólamot fújják a legtöbben a Szinódusi útban. Ennek érdekében emelték az emberek jelenlegi, valós életformáját az egyházi nyilatkozatok és útmutatások irányadójának rangjára. Az idők jeleinek felismerése és megtapasztalása ugyan elengedhetetlen egy élő egyház számára, ugyanakkor csak az érem egyik oldala az Egyház önmeghatározása és az egyház hitének gyakorlása szempontjából. A másik oldalon ott van, hogy az adottságokkal, a helyzettel az evangélium, illetve a Kinyilatkoztatás fényében kell szembenézni, ahogy ez a II. Vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója 4. és 11. fejezetében olvasható. Az igaz, hogy minden eseményben Isten akaratát kell keresni, de nem mindegyik esemény felel meg Isten akaratának. A Szinódusi út programjának alapja pedig pontosan ez a feltétel nélküli megfeleltetés, holott az Egyház és a világ viszonya nem csak Szent János és Szent Pál apostol írásaiban, hanem alapjában véve minden téren egyszerre tekinthető egymás felé és ugyanakkor egymással szembe haladásnak is.
Az evangélium örömhírét ezért nem lehet a világunkban megtapasztalni és megélni anélkül, hogy az evangéliumnak ellentmondó gondolkodási és magatartási szokásainkat meg ne változtatnánk. „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes” – olvashatjuk a Rómaiakhoz írt levél 12,2 szakaszában. A Szinódusi úttal kapcsolatban viszont az az érzésem, mintha az Egyháznak úgy kellene manapság önérvényesítést folytatnia, hogy tulajdonképpen feladja önmagát a világ folyásával szemben, amint ez – zavaró módon – időnként a Szinódusi utat védelmező püspökök, teológusok és világi alkalmazottak üresen arrogáns kijelentéseiben is tetten érhető. Vannak, akik éppen ezek miatt a Szinódusi utat már nem is nevezik másképpen, mint a Német Katolikus Egyház öngyilkos útjának.
Szeretnénk ezeken az eléggé általános, az Egyház mai stratégiáját érintő kijelentéseken felül a Professzor úr kritikájához még további tartalmi magyarázatot kérni. Miért gondolja úgy, hogy a Szinódusi út az Katolikus Egyház lényegét rombolja le?
A Szinódusi út akkor lesz öngyilkos út, amikor a Katolikus Egyház szakramentalitásának lényegét támadják. Ez mindenekelőtt kétféle módon történik: amikor az Egyház szentségét, és ezzel az Eucharisztiát támadják, illetve amikor a házasság és a szexualitás szentségét és valóságát teszik kérdésessé. Érdekes módon a reformáció, és nem utolsó sorban Martin Luther éppen ezt a két, az Egyház alappillérét jelentő szentséget kívánta lerombolni, amikor az Egyházat új irányba terelték. A református vallások nem ismerik az egyházi rend szentségét, és a házasság is tisztán világi ügy lett. Ezzel pedig utat nyitottak az Egyház tetszés szerinti átalakítgatásának, hiszen az egyházi rend és a házasság is elveszti a jelentőségét, pedig a Katekizmus szerint ezek a szentségek Isten népének gyarapodását szolgálják (v.ö. 1534. pont). A Szinódusi út tulajdonképpen a Katolikus Egyház és a reformáció közötti különbség megszüntetésére irányul, de anélkül, hogy arra törekedne, hogy a hit és az erkölcs valóságának egységét megőrizze. Egyik evangélikus barátom egyszer megkérdezte tőlem, hogy „ti katolikusok, miért akartok mindig egy olyan vonat utolsó kocsijába szállni, amelynek a mozdonya már a szakadék felett lóg? És a mozdony mi vagyunk, a protestánsok!”
Ez nem hangzik túl jól, mintha az Egyházat szakadás fenyegetné.
Németországban a Katolikus Egyház szakadása gyakorlatilag már most zajlik. Az Egyház vezetői közül sokan aggódnak amiatt, hogy ezt a vészes folyamatot csak úgy lehetne megállítani, ha az előbb említett vonatba ők is beszállnának, de úgy foglalnának helyet, hogy a számukra kívánatos menetirányba nézzenek. Ez pedig nem más, mint egyszerre önvigasztalás és öncsalás. Ezzel szemben nem kellene más, mint találni legalább egy tucat olyan püspököt, aki emlékszik még a felszentelésekor tett fogadalmára, hogy az apostolok által hirdetett, és az Egyház által mindig és minden körülmények között őrzött hitet tisztán és hiánytalanul továbbadja. Így világosan láthatóvá tehetnék ezt a szakadás felé vezető folyamatot, ami akár még eredményekre is vezethet.
Bárki szabadon alapíthat saját egyházat, Kovács egyház, Zédéká egyház vagy akár Mária 2.0 néven is, csakhogy az emberek biztosan nem tartják majd kapaszkodónak, és nem fogják megtalálni benne a hit örömét. Ezek a szervezetek makacs reformtörekvésük közepette a katolikus humor iránti érzéküket is elvesztették, és ez is arra utal, hogy ezekkel a reformmozgalmakkal nincs minden rendben. Nem is értem, miért akarják a Katolikus Egyházat a katolikus mivoltától megfosztani?! Mindenesetre a Szinódusi út ellen Hamvazószerdán 20 másik aláíróval együtt „Mi katolikusok maradunk” címmel közzétettem egy felhívást, melyhez eddig mintegy 10.000[4] ember csatlakozott. Az aláírásgyűjtést pedig tovább folytatjuk.
Fordította: Frick József
Forrás: kath.net
[1] a szó görög eredetű, a szün- (‘össze, együvé’) és hodosz (‘út’) elemekből áll (ford. megj.)
[2] Reinhard Marx, bíboros, München-Freisingi érsek (ford. megj.)
[3] Georg Bätzing, limburgi püspök (ford. megj.)
[4] A fordítás időpontjában a fordítóval együtt már 10.520 ember írta alá a petíciót. (ford. megj.)
