Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Szentek

Olaf, a szentté lett viking fosztogató

Fotó: Shutterstock

A történetírás úgy emlékezik Norvégiai II. Olafra – akit július 29-én ünnepelünk – mint arra az uralkodóra, aki keresztény hitre térítette az országát. Pedig Olafnak megtérése előtt teljesen más volt a „foglalkozása”. Viking fosztogató volt.

Olaf igen mozgalmas időszakban látta meg a napvilágot. Abban az időben Norvégia számos önálló területből állt, melyek felett kiskirályok uralkodtak. Ezek közül az egyik Olaf apja volt, akit az egyik ellenséges király anyja brutálisan meggyilkoltatott. Olaf 14 éves korában csatlakozott egy csapat viking harcoshoz és számos rajtaütésben vett részt Észak-Európában, különösen Nagy-Britanniában. Ebben az erőszakkal és vérrel teli ifjúkorban találkozott Krisztussal.

A történetírás kevés részletet ismer erről a korszakról. Úgy tudjuk, hogy Olaf 1014 körül keresztelkedett meg Rouen-ban. Annyi bizonyos, hogy az említett véres hadjáratok során került kapcsolatba a kereszténységgel. Egyesek úgy vélik, ez egy szerzetessel történt sorsfordító találkozás eredménye lehetett. Mások szerint a keresztény hívők hite rendítette meg. Bárhogy is történt, a viking rabló már keresztény volt, amikor visszatért Norvégiába 1015-ben. Itt sikerült egyesítenie az országot, és ő lett Norvégia az első olyan uralkodója, aki az egész ország felett uralkodik. Felépítette az első templomot Nidarosban, a mai Trondheimben. Ettől kezdve uralkodásának nagy részét annak szentelte, hogy keresztény hitre térítse az országát. Leromboltatta a pogány templomokat, beemelte a keresztény erkölcsi szabályokat a törvényekbe, és szerzeteseket, valamint püspököket hívott meg népe evangelizálására. Ez sok nagyúrból ellenállást váltott ki, ami arra kényszerítette Olafot, hogy egész életében harcoljon.  1030-ban a csatamezőn halt meg.

Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia

Hozzászólás Facebook fiókkal (böngészőbe való bejelentkezés után)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2023. A év, évközi 34. vasárnap, Krisztus Király vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért,...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2023. A év, évközi 33. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok +

2021 októberében Ferenc pápa meghirdette a püspöki szinódus 16. rendes közgyűlésének témáját: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés”. A szinódusi folyamat célkitűzése a mai...

Zarándok podcast

Egykor még Budapestről is ki volt tiltva a sokak által kedvelt Laci atya, azaz Varga László kaposvári megyéspüspök. A Zarándok Podcastben hivatásáról, életéről és...