Nők, Donald Trump, migránsok, Gáza… erről beszélt a pápa az olasz tévében
Ferenc pápa élőben jelentette be egy nő közelgő kinevezését a vatikánvárosi közigazgatás élére a Rai Tre olasz televíziós csatornán vasárnap este sugárzott egyórás interjúban. A Che tempo che fa című műsor 2 millió nézője előtt elítélte Donald Trump migrációs politikai programját, és a gyermekkorára vonatkozó személyesebb kérdésekre is válaszolt.
A vatikáni Szent Márta rezidenciából online készített interjúban a pápa Fabio Fazio újságíró, az adás műsorvezetője kérdéseire válaszolt. Ez volt a harmadik szereplése ebben az Olaszországban igen népszerű talkshow-ban.
Az interjú elején a 88 éves pápa, aki a napokban egy esés során zúzódást szenvedett, arról biztosította a nézőket, hogy karja „jól van”, és „jobban” mozog. Már a reggeli Úrangyala alatt a jobb karját január 16. óta rögzítő kendő nélkül jelent meg.
A vasárnap életbe lépett gázai tűzszünetre utalva a pápa azt mondta, hogy a két állam, Izrael és Palesztina közötti együttélés az „egyetlen megoldás”. „Egyesek részéről megvan a készség, mások részéről azonban nincs, és őket meg kell győznünk” – tette hozzá.
Egy nő a kormányzóság élén
Két héttel a Vatikán első „prefektusának” – dikasztérium-vezetőjének – kinevezése után Ferenc pápa elismerte, hogy a nők bevonása a Római Kúriába „lassan” haladt. „Most már többen vannak” – hangsúlyozta.
Ferenc pápa ezután egy közelgő előléptetést jelentett be: „A kormányzóságban a »kormányzóhelyettes« […] márciusban »kormányzó« lesz”. Az olasz apáca, Raffaella Petrini nővér, akit 2021-ben neveznek ki a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának főtitkárává, a kormányzóság elnökét, Fernando Vérgez Alzaga bíborost váltja majd, aki március 1-jén tölti be 80. életévét.
Raffaella Petrini kinevezése a „második számú” vezetővé már akkor történelmi jelentőségű volt, mivel ez volt az első alkalom, hogy egy nő ilyen magas felelősségi szintre jutott a világ legkisebb államának közigazgatásában. A kormányzóság vezetőjeként ő felügyeli a Vatikán mindennapi életét – mind a végrehajtó, mind a szolgáltató funkciókat – irányító struktúra mintegy 2000 alkalmazottját. Olyan posztot fog betölteni, amely eddig a bíborosok számára volt fenntartva.
Egyesült Államok: „Ha ez igaz, az szégyen lesz”
Arra a kérdésre, hogy Donald Trump, akit hétfőn, január 20-án iktatnak be az Egyesült Államok elnökévé, hatalomra kerülése után azonnal kezdeményezni kívánja az illegális migránsok kitoloncolását, a pápa így reagált: „Ha ez igaz, az szégyen lesz”. „Így a szegény szerencsétlenek, akiknek semmijük sincs, fogják kifizetni a számlát az egyensúly hiányáért” – panaszolta.
Még mindig a migránsok témájánál maradva Ferenc pápa felelősségre vonta Olaszországot, rámutatva a lakosság 46 éves átlagéletkorára és a csökkenő születési arányszámra. „Meg kell oldanunk ezt a problémát… Ha nem nemzetek gyermekeket, engedjétek be a migránsokat!”
A katolikus egyházfő azt is elárulta, hogy nemrégiben beszélt Mattia Ferrari atyával, a Mediterranea nevű civil szervezet papjával. Az olasz sajtó beszámolt arról a felhívásról, amelyet a líbiai emberkereskedelem áldozataiért kiálló Ferrari atya tett egy fiatal etióp nő érdekében, akinek elrablói 6000 euró váltságdíjat követeltek. „Sikerült kifizetnie a váltságdíjat és kiszabadítania ezt a nőt” – jelentette be a pápa, tapsot kiváltva.
A test bűne
A 266. pápa arról is beszélt a nézőknek, mennyire jelentős a jubileum, ez a katolikus egyházban 25 évente megünnepelt nagy esemény, amelyet tavaly december 24-én nyitott meg. Szavaiban a megbocsátásra helyezte a hangsúlyt. „Véssétek a fejetekbe, Isten mindig megbocsát, csak kopogtatni kell az ajtón” – hangsúlyozta. És hozzátette: „Az életünk folyamatos kezdet.”
Ennek tudatában Róma püspöke bevallotta, hogy a foglyok ügye különösen közel áll a szívéhez. Majd kijelentette: „Sok [ember], aki a börtönökön kívül van, sokkal bűnösebb, mint ők”.
Arra is buzdított, hogy „ne tulajdonítsunk mindent a test bűnének”, mondván, hogy más bűnök, mint például a hazugság, a csalás vagy az idős szülőkről való nem-gondoskodás, „angyalibbnak” tűnnek, de sokkal „súlyosabbak”.
A megválasztása utáni első gondolat
Ferenc pápa a január 15-én megjelent Remény című önéletrajzi könyvéről hosszasan beszélve visszatért a megválasztása utáni „botlására” a Szent Péter-székesegyház loggiájára vezető úton. „A tévedhetetlen pápa egy esendő dologgal kezdte” – viccelődött. Ami az első gondolatát illeti, amikor megtudta, hogy a bíborosok megválasztották: „Ezek őrültek, de történjék meg, amit Isten akar”.
A január 27-i, a holokauszt áldozatainak szentelt emléknapra előre tekintve a pápa „szégyenérzetét fejezte ki, hogy mi, emberek képesek voltunk erre”. Ugyanakkor hangot adott az emberiségbe vetett bizalmának. Az emberi természet „jó, Isten jónak teremtette”, még akkor is, ha „szabad, és képes a rosszra” – jelentette ki.
Anna Kurian írása az Aleteia Lettre du Vatican c. küldeményében
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
INRI,
88 éves elmult. Naponta összeseik. A dolga ugyanaz mint Péteré volt. Ugyanolyan semmi eséllyel teszi ezt ahogyan Pęter is tette. De az Ur megkérdezte töle: Simon Janos fia szeretsz- e engem? Haromszor igennel valaszolt az aki haromszor fęlelmében megtagtagdta, mert a sajat eletét jobban féltette. Köszikla azaz Peter nevet kapta erre a sziklara épitette Jezus az egyházát. Egy analfabéta zsido halászra…nulla emberi esélyekkel…
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.
Biden is katolikus, sokat hivatkozik erre. Az öszödi böszme is hatalmon- ebböl népszerüséget remélve- hivatkozott arra, hogy “bérmálkozni is szokatam”.