Azt hiszem, nagyon sok Krisztus-követő ember együtt tud érezni, amikor azt mondom: nem könnyű kereszténynek lenni. Avagy rendkívül könnyű, ha arra gondolok, hogy a nehézségek ellenére Isten mennyire készségesen segíteni kíván a keresztjeink hordozásában. Mi ugyanis arra kaptunk meghívást Krisztusban, hogy a nehézségeket örömmel fogadjuk. Furcsa módon, az előzőkben leírt mondatom egy butaságnak tűnik, ha logikailag próbáljuk elemezni. Ennek ellenére igaz. Számtalanszor megtapasztaltam már, hogy kereszténynek lenni ugyan nem könnyű, de rendkívül jó dolog.
A nehézség alatt nem az önmegtagadást értem, és nem is a böjtöt például. Nem, van ennél sokkal nehezebb dolog: a tudatosság. E ponton a tudatosságot így értem: tudatában vagyok a nap minden pillanatában, hogy van Isten, Jézus az Isten fia és őt kell követnem a Szentlélek segítségével. Gondoljunk csak bele! A nap minden pillanatában. Eszembe jut, hogy mennyire megfeledkezem magamról, amikor például stresszes helyzetben vagyok. Sőt, egy egész napot átélek, és csak mikor hazaérek és meglátom a feszületet a falon, akkor eszmélek fel: van Isten is. Ezért érdekes a papok élete: ők a reggeli felkeléstől, az esti lefekvésig, sőt még álmukban is arról tesznek tanúságot nemcsak a világnak, hanem maguknak is: van Isten. Ez igaz a női szerzetesekre is.
Amikor elgondolkodom az evangéliumokon, azt érzem, hogy Jézus ugyanezt a tudatosságot kérte a tanítványoktól. Erre készítette őket fel a meghívásuk pillanatától. Nagyon nehéz feladat. Mindehhez hozzátesz még egy dolgok Krisztus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn. 14. 6.). Itt most az igazság az, amiben kihívást érzek. Nem csak tudatosnak kell lennem, hanem meg kell ismernem az igazságot és az Igazságot. Utóbbi két szó nem elírás, hanem egyik alatt a valóságost, másik alatt az emberré lett igazságot értem: Krisztust. Sok embertől hallottam, hogy megtérésük környékén nem Jézust keresték, hanem az igazságot (de az igazság keresése elvezette őket az Igazsághoz). Ez egy rendkívül érdekes mondat: „az igazságot kerestem, és Jézust találtam meg.” Valóban, ha az ember őszinte magához, akkor a legnehezebb kérdéseket felteszi saját magának is (úgy gondolom ez is kegyelem). Ezek megválaszolása elvezet Krisztushoz. Ilyen kérdés például: honnan jöttem, és hová megyek? Aki alaposan meg akarja ezt válaszolni, előbb utóbb Istent találja meg gondolataiban.
Krisztust az evangéliumokban azok tudták felismerni valódi voltában, akik alázatosak voltak. Hiszen ha én kizárok lehetőségeket, amelyek sértik önérzetemet, eddigi felépített világnézetemet, akkor vak maradok. A farizeusok nem értették Jézust, mert igazából nem akarták, hogy ne legyen igazuk, mert a megtérés nem kényelmes dolog. Szent Pálnak nem volt kényelmes a megtérés: minden bizonnyal régi barátai őrültnek tartották, amikor megtudták, hogy annak nevében hisz, akit nemrég üldözött.
De visszatérek még befejezésként az igazságra. Nehéz tehát tudatosnak lenni, és nehéz megismerni az igazságot. A tudatosságot az ima támogatja és növeli. Úgyszintén az eucharisztia. Az igazság feltárása, amely elvezet az Igazsághoz egy hosszú és nehéz út, de rendkívül gyümölcsöző. A katekizmus olvasása, a szentírás olvasása, a katolikus hitünk minél mélyebb megértése a Szentlélekkel vezet bennünket az Igazsághoz. Ez nemcsak nekem hasznos, hanem hasznára lehetek keresztény testvéremnek, barátaimnak, szüleimnek stb., ha pontosan ismerem egyházam történetét, a szentírást és hitem alapját. Nem lehet csak érzelmekre támaszkodni, azok változnak. A házasságban, ha csak az érzelmekre hagyatkoznánk, akkor a történelem alatt egy sikeres sem lett volna. Kereszténynek lenni tehát nehéz, lásd a vértanúkat, de hiszem, hogy a vértanúk például teljesebb életet éltek, mint ma a világ leggazdagabb emberei. Hogy miért? Mert ismerték az Igazságot.
