Nem a németek feladata a magyarok politikai nevelése
„Neuer úr*, hol marad a Németországban százezer számra abortált gyerekek, a keresztényüldözés, a nők és a kisebbségek ellen irányuló és az arabok lakta területeken folyó diszkrimináció elleni tiltakozást kifejező csapatkapitányi szalag?
Jürgen Henkel írása a kath.net portálon.
A foci a többi sportághoz hasonlóan az embereket, népeket hivatott összekötni. Éppen a határokon és véleménykülönbségeken túl kellene a nemzetközi versenyeken sportolókat, de a csapatokat is összehozni, hogy azok sportszerűen és fair módon mérhessék össze a képességeiket és ezzel is a népek barátságát szolgálják. A sportban csak a felkészültség, a sportteljesítmény és az eredmények számítanak. Más nem, vagy legalább is eddig ezt hittük.
Sajnos a sporttal gyakran éltek vissza, amikor a politikai propaganda céljaira használták. Gondoljunk csak az 1936-os berlini olimpiára, amely Adolf Hitler politikai showműsorává és magamutogatásává süllyedt. Mindig vannak országok, amelyek politikai okokból nem vesznek részt valamely nemzetközi versenyen, például ilyen volt az 1980-as moszkvai olimpia bojkottja. Pedig a sport és a politika élesen elválik egymástól, és egyik sem tudja a szerepét betölteni, ha összekeverik őket.
Mint tudjuk, jelenleg Németország, jobban mondva a nagy többségben lévő önjelölt baloldali zöld elit és a médiában, a kultúra és tudomány világában és a társadalom egyes csoportjaiban jelen lévő szövetségeseik a gender, a sokszínűség, a szabad bevándorlás és az abortusz oldalán vívják kultúrharcukat, sőt ezt a jobboldal és a rasszizmus ellen vívott harc üzemmódjában teszik. Hogy a közvéleménykutatások szerint a németek kétharmadát, és a nők messze több mint felét nem érdekli a szép, új, queer és sokszínű világ ideológiája, a kutyát sem zavarja. Az igazi ideológusok még sohasem zavartatták magukat, amiért nemes beállítottságuk és meggyőződésük eltér olyan banális dolgoktól, mint a tények és az emberek véleménye.
A labdarúgó Európa-bajnokság valósággal vonzza a modern időkkel konform, politikailag korrekt megnyilvánulásokat. Egy ilyen, egészen bátor megnyilvánulás az is, amikor a német futballcsapat kapusa és egyben csapatkapitánya szivárványszínű kapitányi szalagot visel az LMBTQ ideológiával való egyetértése jeleként. Elismerésünk, Neuer úr, a bátorságáért, amit az Európában és a nyugati féltekén élő homoszexuális és nemileg sokszínű emberek súlyos elnyomatása idején tanúsít! Igen komoly vallomás, ha valaki ilyen nagyszerű példát mutat ezekben a homofób időkben és ebben a homofób társadalomban, amelyben élünk, és ilyen merészen jelét adja a queerkultúra nyálvonala iránti elkötelezettségének!
De Neuer úr, hol marad a Németországban százezer számra abortált gyerekek elleni tiltakozást kifejező csapatkapitányi szalag? Hol van a karszalag, amellyel tiltakozását fejezi ki az iráni és az arabok lakta területeken dúló keresztényüldözés, a vallás- és véleményszabadság megvonása, a nőkkel és a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció ellen? A világon és Németországban is jelenlévő iszlám merénylők és terroristák elleni karszalag? És a kínai, az észak-koreai kommunista hóhérkormányok ellen? Hogy is volt az, hogy a futball szponzorai csak „kristálytiszta demokráciákból” jöhetnek?? És mikor tiltakozik karszalaggal a szélsőbalosok ellen, akik az utóbbi 10 évben rendőrök tucatjait sebesítették meg?
Hol marad a kapitányi szalag a harcias, Izrael-ellenes közel-keleti bevándorlók ellen, akik a német utcákon antiszemita jelszavakat kiáltoznak és a zsidókat a gázkamrába kívánják? De álljunk meg egy pillanatra! Ez az utolsó kérdés ellentmond a sokszínűségnek, és önmagában is rasszista, dehát mindenért mindig az öreg fehér férfiak a hibásak.
Neuer szivárványos karszalagjánál csak egy ötlet volt még ostobább, pimaszabb és provokálóbb: München városának és Dieter Reiter főpolgármesternek az az ötlete, hogy a magyarok elleni mérkőzésen a magyarországi „homofób” politika és Orbán Viktor kritikájaként az Allianz arénát a szivárvány színeiben világítsák ki. Ez az arrogancia a téveszmék, a nagyképűség és az elbizakodottság csúcsa, és éppen a német politikai véleményformáló „elitkör” részéről, akik például a saját morális felsőbbrendűségükről való szilárd meggyőződésükben magas lóról tiltottak meg a leghatározottabban minden külföldről érkező kritikát és ellenvéleményt Merkel 2015 óta folytatott bevándorlási politikájával kapcsolatban. Németország a világot a történelem folyamán mindig vagy páncélosokkal fenyegette, vagy felemelt mutatóujjal kioktatta.
A szerencsére az UEFA által elítélt, tipikus német tanítóbácsis eset nem mutat mást, mint a vendégszeretet hiányát és a tiszteletlenséget mind a magyar csapattal szemben, amely az edző és nem a miniszterelnök vezetése alatt áll, mind pedig a magyarok irányában, akik a mérkőzésre kiutaztak. Ráadásul ez egy másik ország és másik nép belső ügyeibe való beavatkozás. Nem a németek feladata a magyarok politikai nevelése. Főleg nem ilyen olcsó szimbólumokkal.
A szivárványszínű Allianz-aréna valóban bátor jelzés a budapesti „diktátor” ellen, aki annak ellenére még mindig uralkodik, hogy az ország választóinak csak alig kétharmada választotta meg újra.
Orbán kiáll a keresztény családmodellnek megfelelően egy férfiből és nőből álló család mellett, ellenzi az azonos neműek házasságát, a gender ideológiát és az abortuszt, az országába irányuló muszlim bevándorlást (amely ország évszázadokig szenvedett az idegen oszmán-muszlim uralom alatt), és egy olyan politikát folytat, amely teljesen egyértelműen saját népének érdekeire összpontosít. A németek az ilyen politikától Merkel kancellár 16 éve alatt elszoktak. A német baloldal, a zöldek, a gender- és queer-politika képviselőinek kedélye azonnal felizzik, ha csak Orbán neve elhangzik. A törvényjavaslatait Németországban már akkor kritizálják és darabokra szedik, amikor az angol vagy német fordítása még el sem készült. A hangulati és kampányzsurnalizmus egyszerűen szórakoztató, és az erkölcsi felsőbbrendűség érzetet kelti.
A törvényjavaslatot követően a média össztüze ennek megfelelően lángolt fel. A baloldali zöld queer-kultúra minden képviselője lelkesen ragadta meg az alkalmat, hogy a „sokféleség”, az „elfogadás” és a „tolerancia” iránti elkötelezettségében részt vegyen a gonosz Orbán elleni küzdelemben. Pedig a sokféleséget, az elfogadást és a toleranciát éppen Magyarországon lehet megtapasztalni. Ott ugyanis, Németországgal ellentétben nem támadják meg, nem molesztálják és nem szidalmazzák a zsidókat, ott nem támadják meg és nem festik össze a zsinagógákat, a zsidó temetőket, a zsidó intézményeket. Aki ma egy európai nagyváros élményét akarja megtapasztalni, annak bizony Budapestre kell mennie. Ott jobban megtapasztalhatja Európát, mint némely német nagyváros bizonyos különleges „negyedeiben”.
A katolikus Egyház különben még szerencsésnek mondhatja magát, hogy a határozott véleménnyel rendelkező, keresztény meggyőződésű Orbán Viktor nem katolikus, hanem református. Ha ez nem így lenne, a Német Demokratikus Szövetségi Köztársaságban a médiában még nagyobb csinnadratta lenne, hiszen akkor Orbánnal együtt rögtön a katolikus egyházat is pellengérre állíthatnák, és megindíthatnák a harcot ellene, mint ezt Lengyelországban is tették a hatalom képviselői esetében.
Az állami és a kereskedelmi csatornákon a hírolvasók, újságírók, riporterek és kommentátorok csaknem könnyes szemmel és az együttérzéstől remegő hangon bírálták az UEFA döntését, amelyben megtiltotta a müncheni szivárványos világítást. A helyi és a regionális újságok is benne voltak a kioktató müncheni világtanítók, bocsánat világtanító*nők* kórusában, akik jól meg akarták Orbánnak mutatni.
Ebben az ideológiai kotyvalékban, amit Magyarországra akarnának zúdítani, kevés szó esik a futballról és a sportról. Mintha a német faj akarná a világot újjáépíteni, itt a klímapolitikától fogva a sokszínűségig bezárólag minden területen egyszerűen bárki önelégülten és önigazoltan ünnepelheti saját magát, mint aki a világot német módra teszi boldoggá. Ha a német baloldali és zöld politika és média értelmisége úgy szeretné, akkor a magyar népnek másként kell választania. És ha a gonosz magyarok ezt nem veszik észre, akkor kizárjuk őket az uniós pénzekből. Bizony Európa a legjobb úton halad az „1984” és Huxley szép új világa felé.
Nagy kár, hogy a sportolók hagyják, hogy felhasználják őket a pillanatnyi kultúrharcokban, és segédkeznek a sport átpolitizálásában, holott korábban ugyanezt Katharina Witt és más NDK-beli sportnagyságok szemére vetették. Most még kérdéses, hogy ma a sportolók képesek-e felfogni és áttekinteni e kulturális háború történelmi és politikai hátterét és dimenzióit. Ha viszont a német csapat elbukik az Európa-bajnokságon, akkor elégedetten veregetheti saját magát vállon azért, hogy legalább megfelelő politikai hozzáállást és meggyőződést tanúsított, és az erkölcsi győzelmet megszerezte.
Írta: Jürgen Henkel
Fordította: Frick József
Forrás: kath.net
*Manuel Neuer, a német futballválogatott csapatkapitánya. (ford. megj.)
