Napi Rahangolo 2026.11.08 vasarnap

Napi ráhangoló: Kezdjük a napot az Úrral!

Évközi 32. vasárnap

Bölcs 6,12-16; 1Tessz 4,13-18; Mt 25,1-13

„Aki kora hajnalban keresi, nem kell, hogy fáradjon, mert a portáján ülve találja.”

Nem túl sokan vannak, akik szeretnek kora reggel felkelni és kiugrani az ágyból, pedig ősi tapasztalat, hogy „ki korán kel, aranyat lel.” S ez igaz testi és lelki értelemben egyaránt. Nagyon is érdemes meghozni a korán kelés áldozatát, és a nap első félóráját, óráját Istennek szentelni. Ha mindjárt ébredés után felkelünk, és kitárjuk az ajtót-ablakot Isten kegyelme előtt, egész napunk tartalmasabb, összeszedettebb, értékesebb lesz. Az Úrnál való reggeli időzés segít rendet vinni az életünkbe, figyelmünket az igazán lényeges felé fordítani. Nem pusztán abban az értelemben, hogy meg tudjuk különböztetni, elvégzendő feladataink közül melyik a legfontosabb, hanem úgy is, hogy gondolatainkat Isten gondolataira hangolva bepillantást nyerünk az ő nagy terveibe, az üdvösség rendjébe is, mint Szent Pál, aki a tesszaloniki híveknek az elhunytak sorsáról, a feltámadás „rendjéről” ír a mai Szentleckében.

Aki napját már jó korán az Úrral kezdi, az tudja szívét az egész nap folyamán az Úrra figyelés állapotában megőrizni. Már kora reggel megkezdi a virrasztást azzal, hogy lámpását megtiszítja, megtölti olajjal, s késő éjjelig kitartó olaját is előkészíti, hogy készen álljon a Vőlegény fogadására, amikor ő visszatér. S mennyire más embertársainkkal: családtagjainkkal, munkatársainkkal, növendékeinkkel, betegeinkkel vagy ügyfeleinkkel úgy találkozni, hogy Isten csöndjéből megyünk hozzájuk! Ha e csöndben, a lelkünk Jegyesével való meghitt együttlét ideje alatt elmerülünk szent arcának szemlélésében, ez az arc előttünk lesz egész nap, s testvéreink szemében fel fogjuk ismerni az ő tekintetét.

Imádság

Urunk Jézus, segíts nekünk kegyelmesen, hogy a reggeli imádság csendjében megtisztítsuk hitünk lámpását, melyet a figyelmes szeretet olaja táplál. Add, hogy Veled induljunk munkába, egész nap a Te jelenlétedben járjunk, s a nap végén úgy térjünk nyugovóra, hogy lelkünk tovább virrasszon, várva jöveteledet.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1107

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.