BIY HU cover 312. nap

312. nap: Az Ószövetség lényege

Szerző: Fábry Kornél

Korszak: Makkabeus-felkelés

Nikanor káromlásai.

Amikor Nikanor megtudta, hogy Júdás csapatai Szamária helységeiben állomásoznak, azt tervezte, hogy egy szombati napon minden kockázat nélkül megtámadja őket. Ám azok a zsidók, akik kényszerűségből az ő seregében voltak, így beszéltek: „Ne mészárold le őket ilyen kegyetlen és embertelen módon! Légy tisztelettel a nap iránt, amelyet az szentelt meg kezdettől, aki mindent lát!” Erre megkérdezte a címeres gazember: „Van hát az égben egy Hatalmas, aki a szombat megülését elrendelte?” Azt felelték: „Maga az élő Isten parancsolta meg a hetedik nap megülését, aki az égben lakik.” De ő ellene vetette: „Ám a földön én vagyok az úr, és parancsot adok: ragadjatok fegyvert, és szolgáljátok a királyt.” Csakhogy megint nem sikerült neki gyalázatos tervét keresztülvinnie.

Júdás álma.

Nikanor gőgjében felfuvalkodva arra gondolt, hogy Júdás csapatain aratott győzelmére nyilvános emlékművet emel. Ám a Makkabeus töretlenül és rendületlenül bízott az Úr segítségében. Bátorította embereit, ne féljenek a pogányok támadásától, inkább gondoljanak arra, mennyi segítséget kaptak már az égtől. Most is bízzanak hát benne, hogy a Mindenható megadja nekik a győzelmet. A törvény és a próféták szavaival is bátorította őket, emlékezetükbe idézte azokat a harcokat, amelyeket már megharcoltak, és így fokozta bennük a bátorságot. Amikor már fölkeltette bennük a lelkesedést, kiadta a parancsot, utalva a pogányok hűtlenségére és hitszegésére.

Így nem pajzzsal és lándzsával fegyverezte föl őket, hanem találó, bátorító szavakkal. Egy hitelt érdemlő álmát is elmondta nekik, egy látomását, amelynek mindannyian örültek. Ez volt álmában a látomása: Oniászt látta, az előző főpapot, ezt a nemeslelkű, igazságos férfiút, akinek viselkedése szerény volt, a lénye csupa jóság, a beszéde pedig megfontolt, s aki ifjúságától törekedett az erényekre. Kitárta kezét, és imádkozott a zsidók egész közösségéért. Aztán megjelent Júdásnak – ugyanilyen tartásban – egy ősz hajú, pompás külsejű férfi – csodálatos méltóság övezte. Oniász megszólalt és azt mondta: „Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért.” Aztán Jeremiás kinyújtotta a jobbját, és átadott Júdásnak egy aranykardot. Átadáskor e szavakat intézte hozzá: „Vedd Isten ajándékát, a szent kardot! Megsemmisíted vele az ellenséget.”

Az ütközet előkészítése.

Júdás nagyszerű szavai lelket öntöttek beléjük, hisz alkalmasak voltak rá, hogy fölkeltsék a bátorságot, és megerősítsék az ifjak szívét. Így elhatározták, hogy nem vernek tábort, hanem bátran támadást indítanak, és kimenetelét a szerencsére bízzák. A várost, a vallást és a templomot ugyanis veszély fenyegette. Az asszonyokért és a gyerekekért, a testvérekért és a rokonokért nem aggódtak annyira. Első és legfőbb gondjuk a szent templom volt. De a városban maradottak sem aggódtak kevésbé, s voltak kisebb gondban a nyílt mezőn vívandó harc miatt. Mindannyian várták a hamarosan elkövetkező döntő ütközetet. Az ellenség már felvonult. A sereg csatasorba állt, az elefántokat odavezették a megfelelő helyekre, és a lovasság elhelyezkedett a két szárnyon. Amikor a Makkabeus meglátta a felsorakozó hatalmas sereget, a sokféle fegyvert és a vad elefántokat, kitárta kezét az ég felé, és a csodatevő Úrhoz folyamodott. Mert tudta, hogy nem a fegyvereké a győzelem, hanem azoknak adja Isten, akiket méltónak tart rá. Így imádkozott: „Uram, Júda királyának, Hiszkijának idejében elküldted angyalodat, s az Szancherib táborából 185 000 férfit megsemmisített. Küldd előre most is, Egek Ura, jó angyalodat, űzzék el előlünk a félelmet és a rettenetet! Azok rettegjenek karod erejétől, akik káromlások közepette felvonultak szent néped ellen!” Ezzel befejezte imáját.

Nikanor veresége és halála.

Nikanor csapatai kürtszóval és harci dalokat énekelve vonultak fel. Júdás és emberei imádkozva és könyörögve támadtak rá az ellenségre. Míg kezükkel harcoltak, szívükben Istenhez imádkoztak. Isten szemmel látható segítségén örülve nem kevesebb, mint harmincötezer férfit földre terítettek. Amikor a csata végeztével öröm közepette elvonultak, látták, hogy Nikanor is ott fekszik fegyverzetében. Erre kiáltozás és lárma támadt. Atyáik nyelvén dicsőítették az Urat. Júdás pedig, aki testestül-lelkestül feláldozta magát honfitársaiért, és ifjú kora óta mindig hűségesen kitartott a testvérei iránti szeretetben, kiadta a parancsot, hogy Nikanornak vágják le fejét és a kezét a karjával együtt, és vigyék Jeruzsálembe. Megérkezte után összehívta honfitársait, és a papokat az áldozati oltár elé állíttatta. A várőrséget is oda rendelte. Akkor megmutatta nekik az elvetemült Nikanor fejét és az istenkáromlónak a kezét, amelyet az kérkedve kinyújtott a Mindenható szentélye ellen. Aztán kivágatta az istentelen Nikanor nyelvét, és feldarabolva odavetette a madaraknak, a gonoszság bűnhődése jelét azonban felakasztotta a templom elé. Az ég felé fordulva mindannyian dicsőítették az Urat ezekkel a szavakkal: „Legyen áldott, aki hajlékát megoltalmazta a gyalázattól!”

Nikanor fejét kitűzette a várra Isten segítségének mindenki számára látható és nyilvánvaló jeléül. Aztán közös akarattal elhatározták, hogy ezt a napot nem hagyják soha megületlenül, hanem az arámul Adarnak nevezett tizenkettedik hónap 13-án, a Mardokeus napja előtti napon megünneplik.

A szerző utószava.

Így zajlottak le a Nikanorral összefüggő események. Minthogy a hébereknek azóta birtokában maradt a város, bevégzem munkámat. Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erőmből telt. Kár csak bort inni és ugyanígy tisztán vizet is, hiszen a bor vízzel keverve kellemes, így szerez élvezetet. Ugyanígy a művészi elbeszélés is élvezet azok számára, akik a történtekre figyelnek. Ezzel befejezem.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Egyiptom és Izrael: a Vörös-tenger.

Az istentelenekre azonban mindvégig könyörtelen harag nehezedett. Előre ismerte ugyanis jövőbeli magatartásukat is, nevezetesen, hogy – bár maguk sürgették kivonulásukat és sebbel-lobbal elengedték őket – hamarosan mást gondolnak, és üldözőbe veszik őket.
Amikor még gyászukkal voltak elfoglalva és még jajgattak a halottak sírjánál, máris más, balga elhatározásra jutottak, és mint szökevényeket, üldözőbe vették azokat, akiket kérve-könyörögve elküldtek.
A megérdemelt végzet hajtotta őket efelé a vég felé, és feledtette velük a történteket, hogy teljessé tegyék a csapásaikból még hiányzó büntetést,
és hogy néped csodálatosan kivonuljon, ők meg szokatlan halált leljenek.
Az egész teremtés újjáalakult ugyanis természetében, hogy egészen különös parancsnoknak engedelmeskedjék, hogy gyermekeid sértetlenül megmaradjanak.
Felhő jelent meg, és árnyékával beborította táborukat, és szárazföld bukkant elő, ahol azelőtt víz volt – nyitott út a Vörös-tengerből és zöldellő mező az örvénylő áradatból.
Ezen vonultak át az egész néppel azok, akiket kezed oltalmazott, és bámulatos csodákat láttak.
Legelésztek, mint a paripák, és szökelltek, mint a bárányok, és dicsőítettek téged, Uram, aki megmentetted őket.

A természet Izraelt támogatta.

Mert még emlékeztek arra, amit átéltek az idegen földön, hogy a föld termett legyeket, nem állatok nemzettek, és a folyó ontott töméntelen békát, nem víziállatok szültek.
Utóbb meg madarak szokatlan keletkezését látták, amikor mohóságukban csemegét kértek.
Mert vágyuk kielégítésére fürjek szálltak föl a tenger felől.

Egyiptom bűnösebb, mint Szodoma.

De a büntetések sem jöttek a bűnösökre anélkül, hogy heves mennydörgésben jelek ne előzték volna meg őket. Mert méltán szenvedtek gonosz tetteik miatt. Hisz ádáz gyűlöletet tápláltak magukban az idegenekkel szemben.
Mások ismeretlen jövevényeket nem fogadtak be, ők azonban érdemekben gazdag vendégeket vetettek szolgaságra. De még egyet! Azért is számadásra vonják őket, mert míg azok az idegeneket rögtön gyűlölködve fogadták,
addig ezek ünnepségek közt befogadták őket, s miután már egyazon jogok részesei lettek, súlyos robottal sanyargatták őket.
De sújtotta is őket a vakság, úgy mint azokat ott az igaznak ajtaja előtt, amikor a sűrű sötétségben mindegyik kereste a saját ajtajának bejáratát.

A természet a kivonuláskor Izrael pártján áll.

Az elemek ugyanis átalakulnak, ahogy a húros hangszerben is a hangoktól függően változik a dallam, noha mindegyik megtartja a maga zengését. Ez világlik ki a történtek tüzetes szemléletéből.
A szárazföldi lények ugyanis vízivé változtak, és az úszó állatok kimentek a szárazra. A tűz felfokozta erejét a vízben, a víz pedig megfeledkezett oltó természetéről.
A lángok azonban nem emésztették föl a bennük járó mulandó lények testét, és nem olvasztották el a könnyen olvadó égi eledelt, amely jéghez hasonlított.

Befejezés.

Mindezekben ugyanis naggyá és dicsővé tetted, Uram, népedet, soha sem feledkeztél meg róla, és mindig és mindenütt vele voltál.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ha ellenséged éhes, adj neki kenyeret,
hogyha meg szomjas, adjál neki vizet!

Így izzó parazsat gyűjtesz a fejére,
és majd megfizeti neked az Úr.

Az északról fújó szél esőt szokott hozni,
a titkon suttogó nyelv
megdöbbent arcokat.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Hálát adunk neked. Köszönjük az igazságodat és az irgalmadat is. Köszönjük, hogy megtanítasz szeretni az ellenségeinket, és jót tenni azokkal, akik gyűlölnek minket. Köszönjük! Kérünk, segíts, hogy képesek is legyünk ezt megtenni! Kérünk, segíts, hogy a felebarátainkat is szeressük! Kérünk, segíts, hogy a barátainkat is jól szeressük! Hiszen szeretetre teremtettél minket, Urunk, mi mégis annyit küzdünk, hogy szeretni tudjunk… Épp ezért kérünk Jézus nevében, hogy segíts minket ma és minden nap! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Nos, hát itt vagyunk, kedves bibliaolvasó társaim a 312. napnál. Ez egyszerűen fantasztikus! Most fejeztük be a Makkabeusok második könyvét.

Ma pedig egy kis ráadással is készülünk nektek. Tudjátok, valahányszor egy új bibliai korszakhoz érkezünk, vagy egy messiási beteljesedésről kezdünk olvasni, mindig két epizóddal jelentkezünk. Ilyenkor igyekszünk bevezetni benneteket az előttünk álló új szakaszba.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1107

Ma tehát Lukács evangéliumát mutatjuk be, és hamarosan az Egyház korszakához is elérkezünk. Úgyhogy készüljetek, mert ma különleges nap vár ránk!

De most térjünk inkább vissza a Makkabeusok második könyvéhez.

Nézzük meg az utolsó fejezetet! Van itt egy mondat, amely különösen jól megmutatja, mi mozgatta a Makkabeusokat. Mi adott nekik erőt? Mi ösztönözte azokat, akik harcba szálltak?

Itt van Júdás Makkabeus, aki harcra buzdítja az embereket. De nem arra biztatja őket, hogy a saját kardjukban vagy lándzsájukban bízzanak. Nem arra, hogy a saját karjuk erejére támaszkodjanak. Hanem arra, hogy az Úrtól érkező segítségben bízzanak.

De miért is harcoltak? Mi volt mindennek a célja? A 15. fejezet 18. versében ezt olvassuk: „Az asszonyokért és a gyerekekért, a testvérekért és a rokonokért nem aggódtak annyira. Első és legfőbb gondjuk a szent templom volt.”

Van ebben valami egészen rendkívüli. Hiszen ez a mondat világosan megmutatja, mi volt a Makkabeusok legmélyebb indítéka. Természetesen szerették a feleségüket és a gyermekeiket. Szerették a testvéreiket és a rokonaikat is. Ez magától értetődő. De mindezeknél is jobban aggódtak a felszentelt szentélyért.

A templom védelme volt számukra a legfontosabb. Az, hogy megőrizzék azt a helyet, ahol Istent imádják. Hogy Isten tisztelete tiszta maradjon.

És gondoljatok csak bele! Milyen lenne az életünk, ha bennünket is ugyanez a szenvedély vezérelne? Ha ez lenne a legfőbb törekvésünk: „Uram, a te dicsőségedért! A te neved dicsőségéért!”

Természetesen nem arra gondolok, hogy erőszakhoz kellene folyamodnunk. Hanem arra, hogy megvédjük azt, ami szent. Hogy tisztán megőrizzük Isten imádását. Hogy amikor a szentmise áldozatának bemutatásáról van szó, akkor képesek legyünk azt mondani: „Uram, ez a legfontosabb számomra.” Fontosabb mindennél. Fontosabb a focinál, amelyről néhány nappal ezelőtt beszéltem. Magamnak inkább a teniszt mondanám. Fontosabb az életem bálványainál. Sőt, még azoknál az embereknél is fontosabb, akiket szeretek.

Uram, a te templomod fontosabb mindennél! Az Eucharisztia fontosabb még azoknál az embereknél is, akiket a legjobban szeretek.

És azt hiszem, mindez előre is vetíti azt, amit Jézus később a tanítványainak mond. Amikor arra tanítja őket, hogy ha valóban a tanítványai akarnak lenni, akkor Őt minden másnál jobban kell szeretniük.

És holnap éppen ide érkezünk meg. Holnap elkezdjük Lukács evangéliumát, és arra keressük majd a választ: Mit jelent Jézust követni? Milyen Jézus valójában?

És arra szeretnélek meghívni benneteket, hogy holnaptól kezdve, miközben Szent Lukács evangéliumát olvassuk, egyszerűen csak figyeljétek Jézust! Figyeljétek meg, hogyan cselekszik, hogyan viselkedik, hogyan éli az életét! Mert hihetetlen ajándék, hogy mindezt megismerhetjük!

A Bölcsesség könyvének 19. fejezete pedig bizonyos értelemben a kivonulás történetének lezárása. Persze nem egészen, hiszen tudjuk, hogy Izrael népére még hosszú pusztai vándorlás vár. De itt olvasunk a Vörös-tengerről, és arról, hogyan változtatták meg az egyiptomiak a döntésüket, miután elengedték a hébereket.

Először azt mondták nekik, hogy távozzanak, aztán mégis üldözőbe vették őket. És látjuk, hogyan harcolt Isten továbbra is a népéért, hogyan vezette ki őket a rabszolgaságból, és hogyan vezette őket a szabadság felé.

És annyira szép ennek a könyvnek az utolsó mondata! Így hangzik: „Mindezekben ugyanis naggyá és dicsővé tetted, Uram, népedet, soha sem feledkeztél meg róla, és mindig és mindenütt vele voltál.”

De mi már ismerjük ezt a történetet. Ismerjük, és tudjuk, hogy bizony nem mindig szép. Ahogyan tegnap is beszéltünk róla, ez a történet nem mindig gyönyörű, nem mindig tiszta és egyenes. Nem mindig alakul minden úgy, ahogyan szeretnénk.

És mégis, mindezek ellenére elmondhatjuk Istennek: „soha sem feledkeztél meg róla, és mindig és mindenütt vele voltál.”

Még akkor sem, amikor nehézségek érték őket. Még akkor sem, amikor szenvedtek. Még akkor sem, amikor a halállal kellett szembenézniük. „Soha sem feledkeztél meg róla, és mindig és mindenütt vele voltál.”

És tudjátok, Isten ugyanezt teszi értünk is! Ezért kérjük most őt:

Urunk, Istenünk, kérünk, segíts nekünk, hogy legyen szemünk meglátni mindezt! Segíts felismernünk, hogy te valóban jelen vagy az életünkben, még akkor is, amikor minden összedőlt körülöttünk, amikor a saját sebzettségünkkel, gyengeségeinkkel és fájdalmainkkal küzdünk! Add, hogy meglássuk jelenlétedet még életünk legnehezebb pillanataiban is! Ámen.

Imádkozzunk egymásért! Tudom, hogy ezt nagyon gyakran elmondom, de annyira fontos! Mert tudom, hogy ebben a közösségben most is vannak olyan emberek, akik életük legnehezebb napjait élik át. Vannak közöttünk olyanok, akik számára talán éppen a mai nap életük legfájdalmasabb napja.

És ha te vagy az, ha most éppen életed legnehezebb napját éled át, akkor szeretném, ha tudnád: Nem vagy egyedül! Nem vagy egyedül! Imádkozunk érted!

Testvéreim, kedves bibliaolvasó társaim, én is imádkozom értetek. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is és a munkatársaimért is! Köszönöm az ő nevükben is.

Avatar photo

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.