Napi Rahangolo 2025.12.12 pentek

Napi ráhangoló: Apró kifogások, örök tét

Advent 2. hete, péntek

Iz 48,17-19; Mt 11,16-19

Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok.”

A farizeusok viselkedésében egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk. Milyen találékonyak is vagyunk, ha arról van szó, hogy kifogást keressünk és megokoljuk, miért nem teszünk meg valamit, amit pedig nyilvánvaló, hogy meg kellene tennünk! Milyen gyorsan sikerül belekapaszkodnunk egy apró ténybe, jelentéktelen mozzanatba, amellyel igazolni tudjuk – legalább önmagunk előtt –, hogy miért vesszük hallatlanra a szívünk mélyén jelentkező hívást!

Pedig a keresztény életében nincs helye semmiféle langyosságnak, a világgal való alkudozásnak, a megosztott szív kétfelé sántikálásának. Hiszen aki az utolsó napon nem a tökéletes istenszerelem mennyországába jut, az kizárásos alapon – de végső soron a maga választása alapján – a pokolba kerül. Nem hiábavaló ennek az alternatívának fényében szemlélni a keresztény életet, hogy jobban megértsük azt a rendíthetetlen állhatatosságot, mellyel a szentek ragaszkodtak Istenhez, s ahhoz, amit Isten akarataként életükben felismertek. Az Egyház jövője emberileg azon múlik, hogy meghalljuk-e és szívünkbe fogadjuk-e Jézus megtérésre szólító szavát. Az Egyházat – és rajta keresztül a világot – csak azok a férfiak és nők, papok, szerzetesek és világiak fogják megmenteni, akik szívükben a mennyország után vágyakoznak, s nem akarnak mást, mint az Úrral lenni mindörökké.

Imádság

Urunk, könyörülj meg rajtunk, és szabadíts ki bennünket az önáltatás veszélyes csapdájából! Taníts minket belső fegyelemre és szívbéli bölcsességre, hogy ne akadjunk fenn külsődleges részleteken, és meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől! Szítsd fel bennünk Szentlelked tüzét, hogy meghalljuk és felfogjuk minket is állásfoglalásra szólító üzenetedet, és ne tusakodjunk a felismert igazság ellen, hanem azt elfogadva készek legyünk életre váltásáért erőfeszítést tenni és áldozatot vállalni.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

  • Béke és öröm jött a Földre, hiszen velünk van az Isten

    Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Lk 2, 6-7 Karácsony van, az Úr születésének napja. A világ minden táján rengeteg ember ünnepel – mindenki a saját elvárásaival, reményeivel és elhatározásaival. Kevesebben vannak talán azok, akik a karácsony üzenetét konkrétan beengedik a személyes,…

  • A küldött – Nagyböjti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Nézz a tükörbe. Nézd meg az arcodat, nézd meg ki vagy te. Lásd meg magadban Krisztust! Nem egy elátkozott ember vagy, hanem… A Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Katolikus.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva támogathatsz bennünket. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden…

  • Júdás a barátom?

    Árulkodó Júdás, nem kapsz piros tojást- mondtuk csúfolkodva a másiknak az óvodában. Hiszen már ott megvetettük azt a társunkat, aki elárult az óvó néninek. Kéretlenül, fogadatlan prókátorként vitte a hírt. Nem tudta magában tartani. Eldicsekedett azzal, hogy ő már tudja, amire nem vagyunk büszkék, s amit szégyelltünk csak úgy bevallani. Még testvérek közt is megesett,…

  • Fehér galamb vagy szürke gerle?

    Figyelem, hogy az autópályák színe milyen sablonosan szürke:, fémkorlát, beton, még a pihenőhelyek, az építmények, sőt az aszfalt is pár nappal a leterítés után odaszürkül. Mint a piskótakő az új házak körül. Giccses, rideg, poros és szívtelen. Talán a gyomok zöldje visz majd közé egy kis életet. A szürke hetven árnyalata, mondanám. Hiszen árnyalni kell…

  • A kor, amelyben szétfoszlik a valóság

    Keresztényként hogyan tájékozódjunk az információáradatban? – P. Karl Wallner OCist gondolatai Egyre nehezebb eligazodni abban a gigantikus és gyakran egyoldalú információtömegben, amely célirányosan ér bennünket. Alábbiakban az osztrák „Missio“ igazgatójának gondolatait olvashatjuk arról, mi segíthet kezelni ezt a híráradatot. A bűnbeesés utáni világ mindig is kusza és zavaros volt. A Salve Regina kezdetű antifónában a…

  • Bölcsek és tudósok

    A Norvégiában nemrég elhunyt Teres Ágoston jezsuita, a vatikáni csillagvizsgáló tudósa, nagysikerű könyvében (Biblia és asztronómia) többek között azt is kimutatta, hogy Szent Máté evangélista leírása a napkeleti bölcsek megjelenéséről meglehetősen pontos információ. És habár a naptárreform miatt néhány évet csúszott Krisztus születésének betájolása, csillagászatilag is igazolható és vállalható a Betlehem fölött látott fényes csillag…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.