207. nap: Az Úr eljön
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Urunk szeretünk téged, köszönjük a te Igédet és bátorításodat, amelyet nekünk adsz minden nap. Köszönjük, ahogy Báruk és Izajás prófétán keresztül szólsz, és kész vagy folyamatosan szólni hozzánk. Köszönjük, hogy akkor is velünk vagy, amikor mi néhány napon elmulasztunk veled lenni, és újra fel kell vennünk a fonalat. Köszönjük a hűségedet! Segíts minket a legrosszabb napjainkon is, hogy majd viszonozni tudjuk a te szeretetedet! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.
Elmélkedés
Izajás 34. fejezete az Úr nemzetek fölötti haragjáról beszél. Konkrétan Edomról van szó, az izraeliták ellenségéről. Itt, az első 39 fejezetben, amely sokszor ítéletet hirdet, szomorúsággal és bánattal van teli, rengeteg bátorító dolgot is olvashatunk. Néhány bátorítás elsőre elítélőnek hangozhat, és az is, de fontos tudni, hogy ez Edom elítélése. Az Izajás 34,8 írja: „Mert az Úr bosszújának lesz a napja ez, a megtorlás esztendeje Sion védelmezőjének.” Itt arról van szó, hogy népek jöttek a választott nép ellen, az Úr pedig ott van, hogy megállítsa az ellenséget. Ez egy hihetetlen ajándék, amire Isten emlékeztet minket.
Amikor Isten haragja kerül szóba, azt olvassuk, hogy ez a harag rendszeresen vadonná, pusztasággá változtat helyeket. Amikor ez a változás történik a Bibliában, az rendszerint rossz dolog, negatív változást jelent. Fontos ezt tudni, mert a vad természetet sokszor romantikus elképzelésekkel illetjük, mint az eredeti szépség helyét. Az ókori ember azonban a természetet a veszéllyel és a civilizálatlansággal azonosította. Úgy tekintettek rá, mint a helyre, ahol meghalhatunk. Ezzel szemben a civilizáció, illetve a városok voltak azok a helyek, ahol mindenki élni szeretett volna. Amikor a vadonban egy város alakult ki, azt értelemszerűen nagyszerű dolognak tartották, hiszen biztonságosabbá vált a hely. Fordított esetben azonban negatív változást éreztek.
Ezekben a fejezetekben olvashatjuk, hogy az Úr eljön, hogy megmentse Izrael népét. Az Izajás 35,2b-4. szerint „meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét. Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: »Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek«.” Hihetetlen ajándék ez a népnek! Az Úr érkezése egy olyan kép, amit már többször olvashattunk, és még többször fogunk is. A próféták rendszeresen beszélnek az Úr napjáról, vagy az Úr visszatéréséről, érkezéséről. Ilyenkor feltehetjük magunknak a kérdést: Amikor erről olvasok, lelkesedés és remény van bennem? Vagy inkább félek? Képzeljük csak el – és legyünk őszinték magunkhoz – izgalommal várnánk, ha tudnánk, hogy ennek az elmélkedésnek a végén az Úr visszatér? Még van pár percünk… Hm?
A válaszunk több dolgon is múlhat. Az egyik az istenképünk. Sokan úgy nőttek fel, hogy rendszeresen hallották ezt a mondatot: „Várd csak meg, míg apád hazaér!” Lehet, hogy egy ilyen gyereknek nem volt jó és szerető apja. Ez esetben ez a mondat sosem jelentett jót. Az is lehet viszont, hogy alig vártuk haza apukánkat, mert tudtuk, hogy valami fantasztikus dolgot fogunk csinálni vele. Isten kapcsán is elmondható, hogy ha a róla alkotott képem nem egy olyan Istené, akivel szívesen töltök időt, akkor a próféták szavait is inkább félelemmel fogom hallgatni. A másik szempont, hogy úgy élek-e, ahogyan az Atya kéri, és amire meghívott. Ha még nem tértem meg egészen, nem fogom lelkesen várni Isten érkezését. Ez a két szempont, ami a próféták olvasása közben az Úr napja kapcsán befolyásolhat minket.
Imádkozhatunk, hogy Isten gyógyítsa a róla alkotott képünket – de a saját szívünket is, s az önmagunkról alkotott képet. Sokunknak folyamatos megtérésre van szüksége, mások viszont Istent követve is toxikusan szégyellik magukat. Bárhol is tartunk, imádkozzunk egymásért! Ez komoly kihívás lehet sokunknak. Ugyanakkor nagyon komoly hívás arra, hogy megváltoztassuk istenképünket és hagyjuk, hogy Ő szeressen minket, illetve, hogy megváltoztassuk önmagunkról alkotott képünket és tegyük teljessé megtérésünket.
Izajás 36. fejezete egy olyan eseményt mond el, amit már kétszer is olvastunk, méghozzá a Krónikák és a Királyok könyvében. Szancheribnek, Asszíria királyának főpohárnoka, az ura szavait tolmácsolja a népnek Jeruzsálem falainál. Eljakim, Sebna és Joách, Hiszkija király küldöttei pedig azt mondják neki: „beszélj hozzánk arámiul, ne pedig júdai nyelven, mert nem akarjuk, hogy az emberek hallják, amit mondasz” (vö. 11. v.). A főpohárnok erre azt feleli, hogy „ők is szenvedni fognak, tehát nekik is hallaniuk kell”. Olyan jó felfedezni, hogy már ismerjük ezt a történetet. A jó hír pedig az, hogy ez azt is jelenti, hogy magát a Bibliát kezdjük jobban ismerni. Így azt is tudhatjuk, hogy mi történik majd a következő fejezetben… De ha mégsem ugrik be, akkor aludjunk rá egyet, és holnap kiderül.
Egy utolsó gondolat, Bárukról. Báruk kifejezetten pozitív, bátorító üzenetet közvetít. Bárcsak minden próféta ilyen lett volna! Csupa bátorítást olvashatunk tőle. Mást sem mond ezekben a fejezetekben, mint hogy „Isten érkezik, már úton van”. Egy másik fontos motívuma pedig a bölcsesség megszemélyesítése. Az emberek nem keresték a bölcsességet, így a saját butaságuk miatt pusztultak el. Nem is tudták, hogyan találhatnák meg a bölcsességet. A próféta ezt mondja a Báruk 3,36-38-ban: „Ő a mi Istenünk, senki sem hasonlít hozzá! Ő felkutatta a tudás minden útját, s átadta Jákobnak, a szolgájának, és Izraelnek, akit szeretett. Így jelent meg a földön és társalgott az emberekkel.” Ez egyértelműen a megtestesülésnek, Jézusnak, az emberré váló második isteni személynek az előképe.
Báruk 4. fejezetében a próféta nem köntörfalaz. Nem hagyja figyelmen kívül, hogy Izrael elfelejtette az Urat. „Felingereltétek az Isten haragját, ezért lettetek az ellenség martaléka.” (Bár 4,6), de ezek után hozzáteszi, hogy Ő mégis emlékszik rátok, és eljön megmenteni titeket! „Bizakodjatok, gyermekeim, kiáltsatok Istenhez! Ő kiragad az elnyomásból, ellenségeitek kezéből. Én az Örökkévalótól várom szabadulástokat: a Szent már örömre is hangolt irgalmával, amelyet nemsokára megmutat nektek is Szabadítótok, az Örökkévaló” (Bár 4,21-22). Milyen fantasztikus üzenet! Látja, hogy elfelejtettétek az Urat, de… De ő úgy dönt, hogy eljön, és megment titeket! Milyen szép ez a kép: örömre hangolt. Nem mindegy, mire hangolódunk… egy hamis hangszeren nehéz tisztán játszani, de az örömre hangolt lélek a környezetét is felvidítja.
És ez annyira hihetetlen. Ezért mondja Báruk: „Bizakodjatok, gyermekeim, kiáltsatok Istenhez! Ő kiragad az elnyomásból, ellenségeitek kezéből. Én az Örökkévalótól várom szabadulástokat: a Szent már örömre is hangolt irgalmával” (Bár 4,21-22).
Ez pedig olyan nagy ajándék és olyan nagyszerű üzenet számunkra ma.
Imádkozzunk tovább egymásért, hogy mindig megtaláljuk, pontosabban sose felejtsük el örömünk okát! Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem.
